Húsvét negyedik vasárnapján, április 30-án egy különleges napra ébredtünk és sokan a hajnali órákban indultak el, hogy részesei legyenek Budapesten, a Kossuth téren a pápai szentmisének és részesüljenek a pápai áldásban. A jelenlévők mély áhítattal várták Krisztus földi helytartójának érkezését, miközben érezhetően ezen a helyen dobogott – a pápa körül – az egész magyarság szíve.
A szentmisét megelőző tanulságtételek, a keresztény zenei szolgálat és az imádságos lelkület mind hozzájárultak, hogy Ferenc pápát a ragyogó napsütésben nyitott és szerető szívvel fogadja a több tízezer hívő.
A szentmise 9 óra 30 perckor kezdődött, ám a Szentatya 9 órától üdvözölte a híveket, úgy, hogy pápamobilon Erdő Péter bíborossal körbehaladt a téren.
Szeretettel és kedves mosollyal integetve üdvözölte a téren összegyűlt híveket, akik elragadtatással, a szemükben felcsillanó áhítattal fogadták Őszentségét.
A szentmisén a zenei szolgálatot a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Vegyes Kara és az egyházmegyék egyesített kórusa adta, a Magyar Állami Operaház Zenekarának közreműködésével.
Szolgálatuknak köszönhetően lenyűgözően hatott a 150. zsoltár, a Jöjj Szentlélek, szállj le ránk kezdetű szentének latin nyelven énekelve. A bevezető szertartás folyamán megérkezett az oltári szentséghez a Szentatya.
Az olvasmány az Apostolok cselekedeteiből hangzott el. A kórus szolgálatában hallgathatták meg a jelenlévők a válaszadós zsoltárt. A szentleckét Szent Péter apostol első leveléből, az evangéliumot pedig Szent János könyvéből olvasták fel, majd következett a Szentatya homíliája.
Őexcellenciája mély átéléssel mondta beszédét, szavaival magával ragadta a hallgatóságát. Magyarázó beszéde szorosan kapcsolódott az evangéliumhoz, melyben a Jó Pásztor két cselekedetét elemezte, azt, amit az evangélium szerint a juhaiért tesz, miszerint először nevükön szólítja, majd pedig kivezeti őket. (Jn 10,3).
A kivezetéshez szimbólumként használta a kapu képét, amin ki és be lehet haladni.
Majd felszólított: Próbáljunk mi is – szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel – olyanok lenni, mint Jézus: nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, olyan kapuk, amelyeken mindenki beléphet és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét.
Homíliáját két Magyarországra utaló gondolattal zárta. Az elsőben megszólítja a vallási vezetőket, politikusokat, civileket, diplomatákat és minden hétköznapi életet élő embert:
„… legyetek nyitott kapuk! Engedjük be szívünkbe az élet Urát, az Ő igéjét, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjünk ki és váljunk mi magunk is nyitott kapukká a társadalomban. Legyünk nyitottak és befogadóak egymás felé, hogy segítsük Magyarországot a testvériség és a béke útján növekedni.”
Másodszor pedig a lelkiállapotra irányította a figyelmet, amelyben arra kért,
soha ne engedjék a hívek, hogy megfosszák őket az örömtől és békességtől, ne zárkózzanak be a problémákba és a közönyösségbe.
Ellenben: „Hagyjuk, hogy a mi Pásztorunk kísérjen minket: Vele az új élet fényében ragyogjon az életünk, a családjaink, keresztény közösségeink és egész Magyarország!”
A hitvallás után a hívek könyörgése a magyar mellett elhangzott német, ukrán, román, horvát, szlovák és szlovén nyelven. Majd a felajánlási körmenet a Szentatyához vonult, akinek átadták az áldozati adományokat.
A szentmise befejező szertartásában Őeminenciája Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek köszöntötte a Szentatyát.
Méltóságteljes szavai köszönetet és hálát éreztettek. A bíboros a magyar népre utalva elmondta, olyan nép vagyunk, melynek nyelvéhez még hasonlót is nehéz találni az egész világon.
Olyan nép, amely ezer éve szeretettel ragaszkodik a nyugati kereszténységhez. Köszönetét fejezte ki, amiért Ferenc pápa meglátogatta a szegényeket, a beteg gyermekeket, a fiatalokat és a menekülteket, akik Ukrajnából érkeztek. Megköszönte az irgalmasság és a gyöngéd szeretet örömhírét.
A magyar népről, a Dunáról és Szent Istvánról kifejtette:
„A Duna mentén élő népek megtanulták, hogy a nagy folyó nemcsak határ, hanem ha bölcs hozzáértéssel hidakat építünk, akkor össze is köti a népeket, északon és délen, keleten és nyugaton. Ennek példája számunkra első keresztény királyunk, Szent István, akit ma a katolikus és az ortodox egyház egyaránt szentként tisztel, hiszen olyan időben hirdette Krisztust, amikor még teljes volt az egység Kelet és Nyugat egyházai között.”
Végül köszönettel és kéréssel zárta szavait:
„Köszönjük, Szentatya, hogy elhozta hozzánk a dialógus és a béke üzenetét, amely ma különösen időszerű. Isten bőséges áldását kérjük Szentséged személyére és szolgálatára! Kérjük, adja ránk apostoli áldását!”
Majd ismét Ferenc pápa szólt a hívekhez. Kifejezte háláját a püspöktestvérei, a lelkipásztorok, a szerzetesek és szerzetesnők és az egész szeretett magyar nép felé azért a fogadtatásért és szeretetért, amelyet ezekben a napokban megtapasztalt.
Erdő bíboros úr gondolatait idézve elmondta, hogy a magyarokként „a nyugati kereszténység keleti határán élünk ezer éve”. Kiemelte, szép, hogy a határok nem elválasztó vonalakat jelentenek, hanem kapcsolódási pontokat. A Krisztusban hívők azt a szeretetet helyezik előtérbe, ami egymással összeköt és nem a történelmi, kulturális és vallási különbségeket, amelyek egymástól elválasztanak.
Majd a Szűzanyához fordulva, rábízott minden magyart
„a Magyarok Nagyasszonyára, akit királynőként és patrónaként hívtok segítségül. És innen, e nagyszerű városból és e nemes országból az ő szívére szeretném bízni az európai kontinens hitét és jövőjét, amelyre e napokban sokat gondoltam, különösképpen a béke ügyét.”
A béke iránti vágyát még jobban kiemelte: Te, aki a Béke Királynője vagy, öntsd az emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút, egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt…”
Zárszavaihoz érkezve valóban egy emberként dobbant minden magyar szíve, hiszen szavait kétszer is anyanyelvünkön intézte a hívekhez.
Első kívánsága magyarul – Isten éltessen titeket! – volt, majd beszéde végén idézte nemzeti imánk sorát: Isten áldd meg a magyart!
„Kedves testvéreim, azt kívánom nektek, hogy Krisztus örömét terjesszétek: Isten éltessen titeket! Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordozlak benneteket, és kérlek, hogy imádkozzatok értem. Isten áldd meg a magyart!”
A pápai áldást követően a szentmise záróakkordjai között felcsendült a Himnusz, majd a szentmise záróéneke valóban könnyeket csalt az emberek szemébe, amidőn a Kossuth téren, az Országház előtt, a kitűzött vatikáni és a magyar zászlók gyönyörű lengése mellett felcsendült a Boldogasszony Anyánk kezdetű ének.
(Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)
