(Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Mindig felemelő érzés egy zarándokcsoporttal együtt utazni vagy gyalogolni, és aztán a nagy tömeggel, Isten népével együtt sóhajtva, lélegezve, imádkozva tudni, érezni, megtapasztalni, hogy nem vagyunk egyedül hitünkkel és vágyainkkal. Amikor például Krisztus földi helytartójának közelében lehettünk: akár a rozsnyói domboldalban a családdal és barátainkkal, a Szent Péter-bazilika előtt Rómában Bódva-völgyi zarándokokkal, a csíksomlyói nyeregben a szepsi búcsúsokkal vagy akár a Hősök terén az egyházi iskola diákjaival és tanáraival.  Az elmúlt hét végén Budapest lüktetésével együtt dobogott a Kárpát-medence magyarságának és hívő népének szíve.

A lelkesedés azonban nem a pápának szólt, hanem annak, amit képvisel és közvetít: Isten igéjének, vigasztaló szeretetének vagy útmutatásának. Mert szükségünk van rá ebben a nagy európai, közép-európai árvaházban: gonosz mostohák önkényének kiszolgáltatva.

Mégsem érezhetjük magunkat teljesen árvának, mert bár a nagyhatalmi gőg és önkény feldarabolta Szent István Országát, de a hitünket nem csonkíthatják ilyen emberi gyarlóságok.

Kimondhatjuk, hogy nem vagyunk árvák, mert édesanyánk soha nem mondott le rólunk, és hazavárja elrabolt gyermekeit.

A hazatérés nem önmagától való, azt ki kell érdemelnünk: Istennek tetsző hűséggel, bizalommal, hittel és helytállással. Bátran, félelem nélkül, meg nem alkudva az elfajzásra csábító ajánlatokkal.  Ebben ránk fér az útmutatás, biztatás és megerősítés, a belülről fakadó lelki megújulás.

Hiszem, hogy Ferenc pápa sem véletlenül látogatta meg immár negyedszer Mária Országát, a Szent Korona Országát, mert ebbe a feldarabolható, de feloszthatatlan egységbe Csíksomlyó éppúgy beletartozik, mint Kassa.

Ez volt ezer évig a keresztény Európa védőpajzsa, és most is az lehet ebben a szükségben, amikor tolvajok akarják elrabolni vagy idegen lelkű béresek, bérencek szétzülleszteni a Jó Pásztor nyáját, hogy ordas farkasok prédájává tegyék.

Nem mindegy tehát, hogy a gonosz mostohák vagy a szerető édesanyánk szavát tartjuk fontosabbnak.

(Mihályi Molnár László/Felvidék.ma)