Vannak, akik tollal és a gondolataikkal, vannak, akik szablyával, vannak, akik pengetővel, és a hangjukkal szolgálnak. Szolgálják a magyar nemzetet, s a magyar megmaradást. Két ilyen „harcos” látogatott el Zoboraljára május elején. Három zoboraljai és egy Nyitra környéki kis falu magyar iskolájába hozták el ők ketten őseink küzdőszellemét, és tartottak rendhagyó történelem-, irodalom- és énekórát.
Fábián Zoltán személyében egy dalnok, Kopecsni Gábor személyében pedig egy harcos érkezett Alsóbodokra Gömörből május 8-án este. A következő két napban szemléletes, látványos rendhagyó történelem- és irodalomórákat tartottak az élménypedagógia eszközével, ráadásul többféle érzékszervre hatva. Ennek köszönhetően mind az auditív, mind a vizuális, mind a taktilis és mind a tapasztalati tanulás útján tanuló diákok, tehát egytől-egyig mindenki tudott kapcsolódni, ahogyan a leghatékonyabban tud figyelni és tanulni.
Kopecsni Gábor harcművész, a Felföldi Dalia Iskola alapítója: édesapa, férj, harcos. Ő ötféle „fegyvernem” használatát mutatta be és többféle történelmi korszakot említett.
Elhangzott, hogy mikor milyen íjakat használtak őseink, s miért. A magyarok lovas harcmodoruk miatt használtak úgynevezett visszacsapó íjakat, mert a középkori angol gyalogoshoz hasonló hosszúíjak (longbow) használhatatlanok lovas harcmodor esetén. A XVII. századig a Magyar Királyság területén az íj általánosan használt, ismert távoltartó önvédelmi fegyver és gyakori vadászfegyver is volt, ekkor korlátozta használatát egy országgyűlési döntés.
A magyar népre mindig is jellemző volt a harci testkultúra hagyománya. Nemcsak a határőrizetből, katonáskodásból élő családok, törzsek, társadalmi rétegek körében (székelyek, kunok, hajdúk) élt elevenen a népi harci testkultúra, hanem az egyszerű pásztorok és parasztok körében is, hiszen a fegyvertelen népnek is volt önvédelme, önvédelmi képessége. Hogy miért?
Az előadások, eszközbemutatók során erről is hallhattak információt a jelenlévők. Ugyanis a botütéseket gyakorló, egymással botokkal játszó fiúgyermekek az alapvető 6 vágást, a legfontosabb védekező és támadó mozdulatokat és reflexeket játékosan, egymással játszva már gyermekként elsajátították. A játékok és mezőgazdasági munkák során fizikailag erős felnőtté váltak, ezért, ha a szükség úgy hozta, és az országot hadrendbe, fegyverbe hívták, akkor mindenki rendelkezett alapvető önvédelmi és harci ismeretekkel, állóképességgel.
Kopecsni Gábor fegyverbemutató alatt elmondott gondolatai a történelem iránt érdeklődő, átlagnál tájékozottabb érdeklődő számára is tartogatott új és érdekes információkat. Ilyen volt például, hogy 1848-1849-ben az akkori lőfegyverekkel csak 6-7 lövést lehetett leadni naponta, máskülönben azok elvesztették üzembiztosságukat.
Azt sokan tudják, hogy a szablya ősi fegyver, legalább 1100 éves, hiszen hasonló fegyvereket régészeti ásatások során rendszeresen fellelnek. Azt viszont kevesen tudják, hogy a katana, amit szamurájkardként emleget a köznyelv, csak egy 500 éves fegyver. A fegyverbemutatón résztvevők ezt is megtanulhatták.
A rendhagyó történelemórán résztvevő fiatalok tehát nemcsak látványos bemutatót láthattak, és nemcsak kipróbálhatták a fegyvereket, hanem a tanórákon tanult ismeretekhez új információkat kaptak, azokat jobban rendszerbe, keretbe tudják ágyazni, illetve a korszak hadviseléséről pontosabb, jobb ismerettel rendelkeznek már.
***
Kopecsni Gábor két évtizede kutatja néprajzi módszerekkel a népi harci testkultúrát. Pásztoroktól gyűjtött fogásokat, módszereket botbirkózásról, fokosvívásról, a karikás ostor használatáról. Ezekről már eddig 15 könyve jelent meg. Szellemi, lelki harcosok is ezek a daliák, nemcsak fizikai síkon küzdenek a megmaradásunkért.
Kopecsni Gábor nemcsak könyveket ír, hanem saját gyűjtéseire, valamint a küzdő jellegű népi játékokon és táncokban fennmaradt ismeretanyagra, valamint gyakorlati tapasztalatokra építve alapította meg a Felföldi Dalia Iskolát.
Ez nem egy korszak harcmodorát bemutató, hanem egy átfogó harcművészeti iskola, amely évszázadok magyar harcművészeti tudásának jellemzőit egyesíti. Az iskola hét fő „fegyvernemmel” dolgozik: szablya, íj, fokos, bot, karikás ostor, hajítófegyverek és a magyar népi birkózások.
A 7 általuk használt fegyvernemből ötöt láthattak a Nyitra-vidéki magyar iskolások és óvodások, a birkózás és hajítófegyverek kivételével a többi ötöt. A Felföldi Dalia Iskola központja Gömörpéterfalván van, de a Felvidéken és más vidékeken is vannak tanítványok, érdeklődők, akik az itt kidolgozott rendszer szerint edzenek, gyakorolnak. Még Belső-Ázsiából, Kirgizisztánból is van diákjuk. Képzettsége és jártassága miatt Gábort hívták már bemutatót és edzéseket tartani Kazahsztánba és más belső-ázsiai országokba is. A Felföldi Dalia Iskola képviselőivel rendszeresen találkozhatunk a Kurultajon is.
A magyar nemcsak harcos nép, tud harcolni, ha szükséges, amúgy békés, befogadó nemzet vagyunk. Elég csak végiggondolni, hogy mennyi nép, nemzet menekült a Magyar Királyság területére az akkori világ minden részéből, s mi őket mindig befogadtuk, s ők ugyanúgy a magyar nemzet szerves részét alkották.
A magyar összefogás, összetartás élő példáját láthattuk itt a kétnapos rendezvénysorozat alatt is, ugyanis a környékben működő Szent György Lovagrend Zoboralji Apródai vitézlő iskolát vezeti Csámpai László történész, hagyományőrző. Kopecsni Gábor és Fábián Zoltán bemutató órái után László lehetőséget kapott arra, hogy a magyar harcművészetek iránt érdeklődő diákoknak bemutassa az ő csapatukat. Az érdeklődő diákoknak nem kell egészen Gömörpéterfalváig utazniuk, ha hasonló harcművészeti iskolát keresnek, elég csak Nyitracsehibe eljutniuk szombatonként.
***
Fábián Zoltán személyében a Felföldi Dalia Iskola egy újabb vitézzel, egy újabb daliával bővült. A Marosvásárhelyről származó Fábián Zoltán nemcsak szablyával, íjjal és más fegyverekkel harcol, hanem ha kell, fejszével aprít tűzifát a kazánba, ha kell vakolókanállal és spaklival, kalapáccsal vesz részt a gömörpéterfalavi Magyar Közösségi Központ építésében, de az ő legnagyobb fegyvere a hangja és dalszerzői tehetsége. Túlzás nélkül jelenthetem ki, hogy a 2023-2024-es programévben ő a legaktívabb Petőfi Sándor-ösztöndíjas egész Felvidéken.
Zoltán dalszerző, énekes, gitáros. Régebbi korokban dalnoknak, regösnek nevezték volna. Tekintélyt parancsoló mély hangjára nemcsak az asszonyi szív, de a gyermekek és a férfiember is odafigyel. Íme a bizonyíték, Zoltán hangjára az addig zsibongó gyermekek is elcsendesülnek, és odafigyelnek.
Az általa írt szövegek mind egytől egyig valamilyen pozitív üzenetet hordoznak. Első példaként kiemelném a Zoltán által írt „Azért születtünk” című dal szövegét.
Szintén saját szerzeménye az Édes magyar föld című dal, amit még abban az időben szerzett, amikor a Székely Vér zenekar énekese volt. Zoltán nemcsak saját szövegű dalokkal dolgozik, hanem áthangszerelt magyar népdalokkal, illetve költők megzenésített verseivel.
A Nyitra környéki iskolákban elhangzott például az „Akkor szép az erdő, mikor zöld…” kezdetű székely népdal, Tamási Áron egyik verse is megzenésítve, továbbá egy kortárs szilágysági költőnek, Thököly Vajknak is felcsendült egy verse. A szilágysági költő verse, melynek címe „A legnagyobb érték”, s a magyar nyelvről, megőrzésének fontosságáról szól.
A vers záró sorait nem énekelték el, helyette a fogadalmi zárósor lett kihangsúlyozva. Ezt a fogadalmi sort minden gyermekkel, tanárral, szülővel együtt közösen énekli el Zoltán minden iskolában és óvodában, ahová eljutnak. IDE kattintva tekinthető meg.
A fogadalmi sor így hangzik:
“Örökségem továbbadom! Elveszni soha nem hagyom!”
Ez egy fontos üzenet, amelynek súlya van az egész világon, de még inkább súlya van a végeken, a szórványban, ahol nap mint nap találkozunk az önfeladással. Ezzel az önfeladással sajnos a Gömörből érkező vendégek is szembesültek. Döbbenetes azzal szembesülni, amikor magyar szülők nem beszélnek a gyermekükkel csak szlovákul, így az anyanyelv nem tud gyökeret ereszteni (ez a jelenség olyan családokban is megtörténik itt az északi végeken, ahol mindkét szülő magyar).
Önfeladás az is, amikor valaki Ferenc helyet Františeknek, vagy Béla helyett Vojtechnek írja a nevét, pedig ma már jogszabályok is lehetővé teszik a magyar nevek használatát még a hivatalos dokumentumokban is.
Ugyanilyen önfeladás, amikor gyermeküket magyar iskola és óvoda helyett íratják szlovákba. Aki otthon sem beszél magyarul a gyermekkel, ezzel már olyan zsákutcába hajtott, amelyből nehéz visszafordulni.
Ugyanígy hibát követ el, aki annak ellenére adja szlovák iskolába gyermekét, hogy otthon gyakorolják a magyar nyelvet.
Az, hogy otthon használják a magyar nyelvet, dicséretes, de a magyar környezetben élő gyermekek számára az anyanyelvű oktatás, és az anyanyelvű kortárs csoport lenne az ideális. Sajnos Szlovákiában mindmáig nem idegen nyelvként oktatják a szlovák nyelvet a nem szlovák nemzetiségű gyermekeknek.
A 4 állomás során erősen megmutatkozott a nyelvileg vegyes közeg káros hatása is. Ahol magyarul nem beszélő gyermekek is jelen vannak, talán előzékenységből, talán az érthetőség miatt gyermekek, tanárok is átváltanak az államnyelvre. Ezért is fontos megőrizni és megerősíteni a magyar nyelvű oktatási intézményeket, és el kellene érni, hogy olyan oktatási módszerek és tankönyvek készüljenek, amelyek idegen nyelvként tudják hatékonyan tanítani a szlovák nyelvet magyar anyanyelvű gyermekeknek.
Fábián Zoltán nemcsak Erdélyben, hanem Lengyelországban és Magyarországon is egyre ismertebb, és népszerűbb dalszerző és előadó. A magyar nyelv fontosságáról szóló megzenésített versről videóklip is született. A versben és dalban elhangzó üzenet mellé olyan neves emberek is odaálltak, mint Sáfár József gitáros, a P-Box egyik alapítója, illetve Juhász István, a magyar kézilabda-válogatott szakmai igazgatója, aki dobol. A videóklip itt megtekinthető:
Bízom benne, hogy Kopecsni Gábor és Fábián Zoltán a világ minél több magyar közösségébe fognak eljutni. Jó szívvel ajánlom őket, érdemes követni és támogatni munkásságukat, szolgálatukat!
Addig is, amíg Gábor és Zoltán eljutnak önökhöz, látogassanak el Gömörpéterfalvára a Felföldi Dalia Iskola központjába. Május 25-én a Turán Ízei regionális kézműves vásárral és népi sportok napjával találkozhat, aki arra jár.
(Biró Gergő, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa)