A falu parkjában egy kedves ünnepségre került sor. A kitelepítési emlékoszloppal szemben emlékpad avatásához gyűltek össze a meghívott vendégek és a falu lakosai. A megjelent résztvevők tiszteletére a Paradigma zenekar Radnóti Miklós: Nem tudhatom c. versét énekelte el, Molnár Rita szerzeményét, ezzel mintegy megalapozva a hangulatot.
Dobosy Pál, Felsőszeli polgármestere köszöntötte a jelenlevőket, külön a testvértelepülés, Kaposszekcső küldöttségét, továbbá Mágocs és Dombóvár vezetőit. Elmondta, hogy a kitelepítés és deportálás emléknapját eddig a három település váltakozva tartotta meg mindig máshol. Miután az idén emlékpad avatására került sor Kaposszekcsőn Molnár Imre jóvoltából, ezért úgy döntöttek, hogy ezentúl Felsőszeli is részese lesz a közös megemlékezésnek.
(Fotó: Szabados László)
A vendégek közül Kaposszekcső polgármestere, Badáczy-Csiba Zsuzsanna beszédében kifejtette, hogy kitelepítettek leszármazottjaként ő is mélyen átérzi a fájdalmat, mely az otthonukból kiszakított családokat és rokonaikat érte.
Ezért is tartja fontosnak a közös megemlékezéseket, melyekbe most már Felsőszeli is bekapcsolódik.
Egyben kihasználva az alkalmat, átadta a díszpolgári címet Dobosy Pál polgármesternek a két testvértelepülés együttműködésének erősítéséért kifejtett munkájáért.
(Fotó: Szabados László)
A pad adományozója, Molnár Imre beszédében idézte Nagy Béla kitelepített gazda versét, melyet Kaposszekcsőn írt a kitelepített szeli családok találkozójára 1947 őszén:
„Örömmel üdvözlöm az egybegyűlteket,
Közel, s távolról jött kedves testvéreket.
Akik összejöttek e találkozóra,
Örömmel hallgattak a meghívó szóra.
Áldja meg az Isten az együttlétünket,
Munkálja általa lelki életünket.”
(Nagy Béla köszöntője,részlet)
Majd beszélt a történelmi eseményekről, melyek hatására megérett benne a gondolat,
hogy emlékpadot adományozzon a két településnek, hogy legyen az egy kapocs, mint egy híd, mely összeköti a szétszakított családok utódait.
Beszédében felvázolta az emberveszteséget, melyet a mátyusföldi falu 1947-ben átélt.
Az adatok szerint 240 családot (1151 személy) vittek el Csehországba munkaszolgálatra, majd áprilistól 310 családot (1321 személy) telepítettek ki Magyarországra. 3809 lakosból 1337 maradt. Az adatok ismeretében tudatosította, hogy ezekről az igazságtalanságokról nem szabad elfeledkeznünk. Majd így vallott: „Eszembe jutottak nagyanyám szavai Hangospusztáról, ahová Kertész dédszüleimet és fiukat vitték idős emberként. Elbeszélése alapján Kertész János élete végéig utazóládában tartotta dolgait és állandó készenlétben volt a hazautazáshoz.”
(Fotó: Szabados László)
Elmesélte a család Taksonyi részének a Kaposszekcsőre való kitelepítését is. „Hálás vagyok a sorsnak, hogy összehozott egy olyan emberrel (Panyik Imre barátomnak köszönhetően), aki hasonlóképpen gondolkodott, mint én ezekről a dolgokról. Ez az ember dr. Havasi János jogász, újságíró, Kaposszekcső díszpolgára, aki már sajnos nem lehet közöttünk, de biztos vagyok benne, hogy ma itt van velünk. Ő volt az ötletgazdája ennek a kezdeményezésnek, hogy valami módon a jövő generációk is értesüljenek őseik megpróbáltatásairól és közösségünk sérelmeiről. A mai napon Felsőszeliben avatott emlékpadnak van egy párja Kaposszekcsőn. A két pad legyen a Felsőszeliből kitelepítettek és deportáltak megpróbáltatásainak szimbóluma és egy képzeletbeli kapocs a 33 település között, ahová a felsőszeliek kerültek” – fogalmazott végezetül.
(Fotó: Szabados László)
Az emlékpad a pihenés mellett az emlékezést is szolgálja, hogy a kései utódok gondolkodjanak el a szülőföldről, a hazaszeretetről, azokról az értékekről, melyeket elődeink alakítottak ki, s nekünk is kell rájuk vigyáznunk. Felhívta a figyelmet, hogy a padon elhelyeztek egy QR-kódot, melynek segítségével olvashatóvá válnak az adatok Danajka Lajos: Mesélő utcák, 2010 kötetéből a kitelepítésről.
A leplet Dobosy Pál polgármester és Molnár Imre alpolgármester vonta le az emlékpadról. Majd megköszönve az alkotónak az ötletes megoldást, átadta a szót Panyik Imrének.
(Fotó: Szabados László)
A díszműkovács a hallgatóságnak hangsúlyozta, hogy nem mindennapi tett az, hogy valaki két padot készíttet, hogy egy történelmi esemény, egy tragédia emléke mindenki előtt látható legyen határon túl és helyben is. Majd elmondta a jelképek értelmezését. A falu címeréből indult ki, tehát az alsó részen a torony látható, melyről a kakas elrepült, vagyis a lakosok a falujukat elhagyták. A virágok szintén távolabb kerültek a toronytól, mert az embereket is elszakították a szülőföldjüktől, mint a virágokat. Szerencsére a gyökerek itt maradtak. A központi szív a salamoni csomóba megy át, mely a magyar királyi jogart díszíti.
Az alkotó úgy gondolja, hogy a szívfájdalom idővel átmegy szeretetbe.
Bevallotta, hogy a szívet tartó négy levél készítésekor neki is kavarogtak az érzései. Ugyanis személyes érintettség állt fenn, mivel édesapja szintén Podbořanyba került sok más társával együtt. Tehát az egyik levélen ez a város szerepel, a többi három levélen Békés, Tolna és Baranya vármegye olvasható. Felsőszeliből ezen megyék 32 településén helyezték el a magyarokat. Így a csehországi deportálás és a Magyarországra telepítés együtt került megjelenítésre az emlékpadon.
(Fotó: Szabados László)
Minden családnak vannak sebei, s ezeket csak úgy tudjuk kezelni, ha beszélgetünk róla, ha felidézzük és emlékezünk. A megmaradásunk csak úgy lehet teljes, ha tiszteletben tartjuk elődeink harcát, önfeláldozását és odaadását. Az emlékpad legyen egy kapocs, hogy lélekben együtt lehessünk azokkal, akiket a sors kegyetlenül meghurcolt a magyarságuk miatt.
(Fotó: Szabados László)
(Mészáros Magdolna/Felvidék.ma)
