„Egy középkori apátság titkai” címmel nyílt kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Nemzeti Múzeumban. Az MNMKK MNM Nemzeti Régészeti Intézet a Tisza-tó melletti mikroregionális kutatásai során előkerült ezüst áldozókészlet – kehely és ostyatartó – kapta a főszerepet a szeptemberi „Hónap kincse” tárlatban, tisztelegve a 18. Ars Sacra Fesztivál, a hazai régészet és a muzeológia előtt.
„Fontos küldetése a Magyar Nemzeti Múzeumnak, hogy segítsük a települések identitását, erősítsük regionális értékeik kulturális-történeti szerepét. A tomajmonostorai leletegyüttes egy olyan szimbólum, amely közvetlen kapcsolatot teremt a magyar kereszténység legkorábbi időszakával” – mondta el dr. Zsigmond Gábor főigazgató a megnyitón.
A műtárgyakat dr. Virágos Gábor, az MNMKK MNM régészeti főigazgató-helyettese, az ásatás vezetője mutatta be. Az MNMKK MNM Nemzeti Régészeti Intézet vezetője hangsúlyozta a páratlan lelet unikális jellegét: történelmi, művészettörténeti, vallástörténeti és a korabeli fémművességet vizsgáló technikai információk vonatkozásában.
A kamaratárlatot Fodor Gusztáv református lelkész, a kutatás kezdeményezője nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta:
„A település történetét is felölelő mikrorégiós kutatóprogram nagyon fontos spirituális identitásunk felfedezésében. A Magyar Nemzeti Múzeum kezünkbe adja a Tisza-tavi régió születési anyakönyvi kivonatát. Visszaadja nekünk az Árpád-kor varázslatát.”
A lelőhely: ahol a történelem rétegei találkoznak
A régészeti kutatások szerint Tomajmonostora már a 11. századtól lakott volt, amit egy korai körtemplom maradványai is bizonyítanak. A település monostorra utaló nevét először 1322-ben említik írott források, de a most feltárt leletek arra utalnak, hogy ennél jóval korábban is fontos egyházi központ lehetett. Az ásatások során kiderült, hogy a korai rotundát később egy impozáns méretű háromhajós apátsági templom váltotta fel. A templomot körülvevő temető és a gazdagon díszített freskók töredékei mind arról tanúskodnak, hogy Tomajmonostora egykor virágzó közösségnek adott otthont.
A kincs: egy apát utolsó útja
A feltárás legizgalmasabb pillanata kétségkívül az volt, amikor egy erősen bolygatott sírból előkerült az ezüstkehely és az ostyatartó tálca. A sír elhelyezkedése – a szentély közelében – és a benne talált tárgyak egyértelműen arra utalnak, hogy egy magas rangú egyházi személy, valószínűleg egy apát végső nyughelyét találták meg a régészek.
A kehely: stílusok találkozása
A kehely igazi művészettörténeti kuriózum. Anyaga csaknem 97 százalékos tisztaságú ezüst, ami önmagában is kivételes. Formája pedig valóságos időutazásra invitál: egyszerre hordozza magán a korai román stílus és a későbbi gótika jegyeit.
Az ostyatartó tálca: isteni üzenet
Ha a kehely különleges, akkor az ostyatartó tálca (paténa) is legalább ilyen rendkívüli. Ez a látszólag egyszerű, mindössze 6 cm átmérőjű, a kupába passzoló ezüsttányér valójában ritka művészeti jelentőséggel bír. Felületén poncolással készített ábrázolás látható: Isten keze (dextera Dei), amint a stilizált felhőből kinyúlva egy kereszt fölött áldást oszt. Ez a motívum, bár rendkívül ritka az ilyen korai középkori magyar emlékanyagban, igen nagy jelentőségű. Legközelebbi párhuzama a kalocsai érseki sírból előkerült paténa, amelyet a legújabb vizsgálatok egyenesen Szent István korára datálnak, s a koronát a pápától elhozó Asztrik érsek személyéhez kötnek.
(Sajtóközlemény)