Szombat estétől (február 1.) a Merkúr kivételével a Naprendszer összes bolygója megfigyelhető lesz az esti égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-vel.
Napnyugta után az egyre sötétebb égbolton szabad szemmel is látható lesz a Szaturnusz, a holdsarló, a Vénusz, a Jupiter és a Mars, távcsövön keresztül pedig a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatják az érdeklődők – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy
a több éjszakán át tartó bolygósorakozóhoz hasonló jelenség az óriásbolygók lassú távolodása miatt legközelebb csak 2040-ben lesz megfigyelhető, de akkor sem látszik majd az összes bolygó.
A bolygósorakozó február 1-jétől 9-éig jól megfigyelhető lesz, a dagadó Hold napról napra vonul végig a bolygók sora mentén.
A szakemberek szerint
február 1-jén már 18 órától érdemes lesz kimenni egy nyugati irányba tiszta kilátást nyújtó helyre, mert délnyugat felé nézve, 25 fokos magasságban már ekkor megfigyelhető lesz a vakító fehér Vénusz, alatta pedig a háromnapos holdsarló.
A holdsarló alatt egy halványabb, narancssárga csillagszerű fénypont is látszik majd, a Szaturnusz. Az ég tetejére nézve, délkeleti irányban a fehér, fényesen vakító Jupiter lesz észlelhető, keleti irányba nézve, 35 fok magasságban pedig a Mars látszik majd fényes, kifejezetten narancssárga csillagszerű testként.
Hozzátették, hogy
egy kézitávcsővel még két bolygót megkereshetnek az érdeklődők.
A halványabb, kékes Neptunusz a holdsarlótól balra fölfelé, a Vénusztól pedig balra lefelé helyezkedik majd el, a három égitest egy háromszöget zár be. A sorakozó hatodik bolygója, a halvány, zöldes csillagként felbukkanó Uránusz a Jupiterhez esik majd közelebb, a Fiastyúktól jobbra lefelé bukkanhatnak rá a szemlélők.
Kitértek arra is, hogy február végén ugyan a Merkúr is csatlakozik, így a sorakozó kiteljesedik, azonban a Nap közelsége miatt a Szaturnuszt és Neptunuszt ekkor már nehéz lesz megfigyelni.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján további részletek olvashatók a jelenségről.
MTI/Felvidék.ma