A Facebookon értesültem szombaton a vasárnapi vetítésről – Bendarzsevszkij Anton jóvoltából. Felhasználva bejegyzését, hozzáteszem a magamét is, hiszen alig lehetett beférni a Mammut Moziba, de vetítik a filmet néhány napig a továbbiakban is Budapesten.
„Az idei budapesti nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál (BIDF) lépett egy merészet, és elhozta a fesztivál programjába az „Orosz frontkatonák között” című dokumentumfilmet. Hogy miért volt ez merész lépés? Nem a film tartalma miatt, hanem a nemzetközi ukrán reakciók miatt. A film késő nyári megjelenése után bekerült a legnagyobb nemzetközi fesztiválok programjába (velencei fesztivál, torontói, stb.), majd néhány nappal az események előtt Ukrajna a legtöbb esetben elérte, hogy levegyék onnan. A film valóban megosztó lehet, és megfelelő háttértudással és kontextussal kell megnézni.”
Trofimova (Gecse Géza/Felvidék.ma)
Az orosz rendezőnő, Anasztaszia Trofimova hét hónapon keresztül 2023-ban egy orosz zászlóalj mindennapjait követte végig. Úgy került a front orosz oldalára, hogy egy évvel a háború után találkozott egy ukrán télapóval, aki a Donbasz térségéből menekült Moszkvába, majd beállt „kontraktnyik”-nak, vagyis „szerződésesnek” az orosz hadseregbe!
Állítólag azért, mert még 2013-2014-ben az ukrán hadsereg egyik rakétatámadása elpusztította a házát és ezért meggyűlölte a kijevi vezetést. Mit fognak szólni, ha én ott forgatni akarok? – kérdezte a rendezőnő. Majd azt mondod, hogy egyikünk szeretője vagy – volt a válasz.
Trofimovának hivatalos engedélye nem volt a forgatásra, de túl azon, hogy a fonton a viszonyok kaotikusak, jó ajánlólevélnek bizonyult, hogy korábban az orosz állami televízió számára is dolgozott.
Méghozzá Szíriában, és orosz katonák között is, de a fiatal rendezőnőnek – az orosz mellett – van kanadai állampolgársága is, hiszen életének a felét – ezt már tőle tudjuk – Kanadában töltötte és most is onnan érkezett.
A több mint kétórás kanadai–francia dokumentumfilmből kiderül, hogy az orosz katonák miért mentek harcolni, a megszólaló körülbelül 800 000 Ft havi zsoldért (ami egyébként Oroszországban régiónként változik: Moszkvában például tavaly a főpolgármester jelentékeny mértékben „kiegészítette” az újonnan jelentkezők illetményét.
De van, aki hazaszeretetből megy frontra, vagy a barátait követi. Többnyire visszamondják az orosz propagandát a NATO-ról, az ukránokról és a korábbi szovjet nagyságról. De az is kiderül, hogy elvesztették a lelkesedésüket és nem igazán értik, miért vannak ott.
Amiből bizony bajuk is lehet odahaza! Ezért volt bátor tett az orosz rendezőnőtől a dokumentumfilm elkészítése.
Kiderül a filmből, hogy legtöbb esetben az orosz katonák azzal, hogy parancsot teljesítenek – elintézik kétségeiket. Ugyanolyan egykedvűséggel harcolnak, mint elődeik bármelyik korábbi háborújukban. A filmből ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy
képesek logikusan gondolkodni, sokukat zavarja, hogy egy idegen ország területén harcolnak, nem értik a valódi okokat és célokat, és érzik a szakadékot a hivatalos orosz propaganda és a fronton átélt valóság között.
Bendarzsevszkij Antont idézem ismét, aki a vetítést követően a HVG műsorvezetője és Trofimova mellett egy propagandával foglalkozó szakértő társaságában – a panelbeszélgetésen is részt vett:
„Megértem, hogy ez a film miért nem tetszik Ukrajnának, és miért próbálják ellehetetleníteni minden lehetséges fórumon.
A háborúban mindkét oldalon tetőpontra emelkedett az ellenfél dehumanizációja. Nácik, orkok, zombik, gyilkosok, és a sort még lehet sorolni… Kijev szeretné kiterjeszteni a háborús gondolkodást a világ egészére, hogy az oroszokat ne élő, gondolkodó emberként fogadják el, hanem „gyilkos orkokként”.
Az orosz frontvonalon leforgatott kanadai–francia dokumentumfilm pedig ezt a narratívát rombolja. Megmutatja, hogy ott is emberek vannak, akik bizonyos esetben a körülmények hatására, máskor a pénz reményében, vagy akár ideológiai, az orosz propaganda alapján elhitt okokból mennek a frontra.
Reméljük, Trofimovának nem lesz baja e film miatt, ha legközelebb Oroszországba utazik. Nem nyilvánítják „inoagent”-nek, vagyis külföldi ügynöknek, esetleg kémnek.
A rendezőnő egyelőre nem gondolkodott azon, hogy ez előfordulhatna-e, ha Oroszországba menne, bár egyelőre nem tervezi, hogy oda utazik – válaszolta kérdésemre.
Gecse Géza/Felvidék.ma
