Köbölkúton ismét életre keltek a népi hagyományok: a Csemadok helyi alapszervezete október 18-án rendezte meg a Folklórtalálkozót, ahol óvodásoktól a felnőtt tánccsoportokig minden korosztály bemutatta tehetségét. A zenével, tánccal és énekkel teli délután a közösség összetartozásának igazi ünnepe volt.
A rendezvényt Mocskos Éva, a Csemadok Köbölkúti Alapszervezetének elnöke köszöntötte, aki beszédében hangsúlyozta: „Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy együtt ünnepelhetjük mindazt, ami összeköt bennünket: a népi hagyományainkat, a közösségeink erejét és a magyarságunkat. Minden ének, minden lépés, minden mosoly része annak a közös történetnek, amelyet generációk óta együtt írunk itt, a Kárpát-medencében.”
Az elnök köszöntötte a vendégeket, köztük Bolya Szabolcsot, Köbölkút polgármesterét, Czibor Katalint, a Stampay János Alapiskola igazgatónőjét, Balogh Renátát, az óvoda vezetőjét, valamint az Érsekújvári Területi Választmány elnökét, Sztruhár Izrael Diánát.
Bolya Szabolcs, Köbölkút polgármestere köszöntőjében kiemelte,
hogy a hagyományőrzés nem csupán a múlt ápolása, hanem élő kapcsolat a gyökereinkkel:
„Amikor ma táncot látunk, dalt hallunk, viseletet csodálunk, akkor mindannyian részesei vagyunk valaminek, ami generációkat ível át. A népi kultúra a mi örökségünk, de egyben felelősségünk is – hogy megőrizzük, továbbadjuk, és újra életre keltsük.”
A kulturális műsort Kunyik Sára konferálta, aki humorral és szeretettel vezette be a fellépő csoportokat. Elsőként a helyi óvodások léptek színpadra vidám, népi ihletésű játékkal és dallal. Őket a perbetei Napraforgó Néptáncegyüttes követte, amely két táncot adott elő Molnár Gábor koreográfiájával. A fiatal táncosok előadását nagy taps fogadta.
A Stampay János Alapiskola 4. osztályos tanulói a „Kőleves” című népmesét mutatták be – nemcsak humorral, hanem mély üzenettel is: a közösség erejéről, összefogásról és derűről.
A délután folyamán színpadra lépett a köbölkúti Csemadok asszonykórusa, a bényi Rozmaring Néptáncegyüttes, a naszvadi Búzavirág Éneklőcsoport, a naszvadi Sústya Citerazenekar, a kisújfalusi Csemadok Rozmaring Néptánccsoportja, a szőgyéni Szőlővirág Népdalkör.
A rendezvény igazi közösségi ünneppé vált – a népzene, a tánc, az ének és a viseletek kavalkádjával telt meg a kultúrház.
A záró tapsvihar és a közös éneklés is jelezte: a köbölkúti folklórtalálkozó nemcsak a hagyományok bemutatásáról, hanem a közösség összetartozásáról szól.
„Mert ahol dal van, ott összetartás is van; ahol tánc van, ott élet van” – ahogy a rendezvény mottója is hirdette.
- (Fotó: Herman Barbara)
- (Fotó: Herman Barbara)
- (Fotó: Herman Barbara)
Felvidék.ma