Ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az 56. Szenczi Molnár Albert Napok rendezvénysorozat záró napja Szencen a Szent Miklós plébániatemplomban november 8-án. A zárórendezvény ezután az iskolában folytatódott.
Az első Szenczi Molnár Albert Napokat 1966-ban szervezték meg, néhány évad kimaradt, de szerencsére a csemadokosok úgy döntöttek, folytatni kell, a város híres szülöttére emlékezni kell. Elmondhatjuk,
ha a Csemadok nem szervezné meg évente a Szenczi Molnár Albert Napokat, a zsoltárfordító, nyelvész, irodalmár, lelkész, tanár emléke nem lenne ilyen élénk a Felvidéken, még talán református körökben sem.
Csendben tudomásul venné mindenki, hogy a zsoltárfordító Szencen született, abban a Pozsony melletti városban, melynek magyarsága mára sajnos szórvány sorba került, de emléke itt él, és talán valakiben ő kelt reményt.
Az előző bekezdés gondolatai az istentisztelet alatt jutottak eszembe, hiszen a prédikációk erről is szóltak, na meg arról, hogy szolgálni sokszor kötelességünk, és a terhet mindig az kapja, akinek már egyébként is sok minden nyomja a vállát. De vállalni a szolgálatot, a munkát akkor is nemes feladat. Az ökumenikus istentiszteletet Bohony Beáta, réte-boldogfa-szenci lelkipásztor és Pammer Tamás szenci káplán szolgáltatták. Innen az emlékezők átsétáltak a szomszédos Szenczi Molnár Albert Alapiskola épületébe, ahol a színházteremben izgatottan várta mindenki az alapiskolások műsorát, amely ismét egy fényjáték volt, és ismét Szenczi Molnár Albert életét dolgozták fel a gyerekek a felkészítő pedagógusokkal, darabjuk címe a Titok volt. Most elsősorban a levelezéseiből látott idézeteket a közönség, a testvére és a szenci barátok leveleiből vetítettek ki idézeteket a tanulók. A felkészítők Tóth Katalin, Molnár Enikő, Sándor Erika tanító nénik idén is kitettek magukért, és a hagyományos eszközöket ötvözték a modern kor technológiájával.

Idézetek a levelezésekből – a fényjáték betekintés Szenczi Molnár Albert életébe (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A tanulók műsora után a rétei Immanuel – Velünk az Isten Énekkar Bodnár Beáta vezetésével vallási énekeket adott elő. Az énekkar előadása után Matus Mónika, az alapiskola igazgatója, átadta a szót a Csemadok elnökének, Kiss Beátának, hogy tartsa meg ünnepi beszédét.
Kiss Beáta beszédét egy Kazinczy Ferenc idézettel kezdte: „Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok.“ – ezzel kapcsolódott az alapiskolások műsorának címéhez is, illetve az előadás minőségéhez is. Mint mondta, az elmúlt közel hatvan évben bizonyára sok minden elhangzott a Szenczi Molnár Albert Napokon belül, egy azonban állandó, szerencsére mindezt anyanyelvünkön tehetjük. „Visszatérve Kazinczy gondolatára: jót, s jól, ezt láttuk és hallottuk az elmúlt közel egy órában. Nem véletlen, hogy épp Kazinczy Titka kapcsolódik a mai nap tartalmához is, hiszen, ha Szenczi Molnár Albertre gondolunk, azon túl, hogy Isten igéjének elhivatott hirdetője volt, azért sok egyebet is köszönhetünk neki.“ – mondta a Csemadok elnöke, aki elárulta: útközben néhány kulcsgondolat járt az eszében, amit a tanulók előadása kicsit felülírt. De
a kulcsszavak: 1590, Károli Gáspár, zsoltárfordítások, reformáció, anyanyelv.
Mint tudjuk a magyar nyelvre az elmúlt évezredben sok minden hatott, ilyen volt Szenczi Molnár Albert tevékenysége is. Hiszen Károli Gáspár Biblia fordítása a magyar írásbeliségnek új lendületet adott és Szenczi Molnár Albert erre kapcsolódott a zsoltárfordítással, a szótárral, a nyelvtannal, ami hatalmas tudományos eredmény. Majd Kazinczy Ferenc a nyelvújítással újabb fejlődési lendületet adott – fogalmazott Kiss Beáta elnök.
Isten útjai kifürkészhetetlenek – mondta Kiss Beáta, hiszen az istentiszteleten is elhangzott a remény fontossága, és az egyik kulcsszava a tanulók előadásának, szintén a remény volt. Ha belegondolunk, mit láttunk és hallottunk, van remény, és az énekkarnak köszönhetően az örömhír is elérkezett közénk.
Kiss Beáta szerint azért azt is el kell mondani, óvnunk kell az anyanyelvünket. Sajnos állandó veszélyben van a magyar nyelv, hiszen az összmagyar problémán kívül – miszerint sok a szleng és sok az idegen szó, amit használunk – azt is meg kell élnünk, hogy néhányan nyelvet cserélnek, a nyelvvesztéssel együtt pedig a felvidéki magyarság felszámolásának kezdetét érzékelhetjük. De ha tisztelettel és szeretettel gondolunk nagyjainkra és elődjeinkre, akkor az egyik legfontosabb küldetésünk az anyanyelv védelme. Ha az anyanyelvünkre tisztelettel, önazonosságunk pilléreként tekintünk, akkor az anyanyelvünk a megtartó erő, ami a sok sorsfordító esemény során bele tudunk kapaszkodni és megtart minket. De van remény, az örömhír megérkezett, hinni kell abban, hogy az anyanyelvünk megtart minket – mondta Kiss Beáta és ebben a pillanatban megszólaltak a szomszédos Szent Miklós templom harangjai.Kiss Beáta beszédét így zárta:
„Valljuk együtt: Soli dei gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség.“
Az ünnepi beszéd után az aulában folytatódott az ünnepség, ahol az emlékezők megkoszorúzták Szenczi Molnár Albert domborművét. Itt Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatója mondott el egy nagyon érdekes eseményt. „A gyermekévekből az első esemény, amire Szenczi Molnár Albert vissza tudott emlékezni, egy nagy üstökös volt. Három éves volt, 1577-ben, amikor egy éjjel a család minden tagja fölkelt, s kiszaladt a szobából, csak ő maradt bent egyedül. A nagy lármára fölébredt, s mikor senkit se látott maga körül, keservesen elkezdett sírni. Édesanyja ekkor bejött érte, ölébe vette, kivitte és újával megmutatta neki az égen a üstökös csillagot. Ennek képe – mint írja Naplójában – még férfikorában is szemei előtt lebegett. Analógiaként mondhatjuk, hogy ő meg a mi üstökösünk munkájával, tettvágyával, kitűzött és megtartott céljaival, magyarságával, hitével, erejével. A mi iskolánkban is sok ilyen üstökös tanult azóta, kívánjuk, hogy az eljövendő évtizedekben is így legyen.“
A Szenczi Molnár Albert Napok a nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.
Neszméri Tünde/Felvidék.ma





