A Selye János Egyetem 2026. február 13-án, pénteken nyílt napra várja az érdeklődőket Komáromban. Az esemény kiváló lehetőséget kínál mindazok számára, akik továbbtanulás előtt állnak, és szeretnének közelebbről megismerkedni az intézmény képzési kínálatával, valamint pezsgő egyetemi, közösségi életével.
A program 9:00-kor az egyetem Konferencia-központjának dísztermében (Hradná 2.) kezdődik. A rektori köszöntőt követően a Gazdaságtudományi és Informatikai Kar, a Tanárképző Kar, valamint a Református Teológiai Kar bemutatkozó előadásait hallgathatják meg az érdeklődők.
A látogatók átfogó tájékoztatást kapnak az alap- és mesterképzésekről, a jelentkezés folyamatáról, a felvételi tudnivalókról, valamint a kollégiumi elhelyezés lehetőségeiről. A nemzetközi kapcsolatok munkatársai emellett bemutatják a külföldi részképzési és mobilitási programokat is.
A nyílt napon tematikus információs standok várják a látogatókat, ahol személyesen kérdezhetnek az oktatóktól, hallgatóktól és az egyetem munkatársaitól. Emellett az esemény kísérőprogramjai között szerepel az Egyetemi Könyvtár és a kollégium megtekintésének a lehetősége is.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban helyszíni regisztrációhoz kötött, ezért a szervezők kérik az érdeklődőket, hogy érkezzenek időben.
A Selye János Egyetem nyílt napja nemcsak hasznos információkat kínál, hanem személyes élményeket és találkozási lehetőségeket is mindazok számára, akik a felsőoktatásban képzelik el jövőjüket.
További részletek a következő weboldalon érhetőek el.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak 2026. február 13-án Komáromban!
Sajtóközlemény/Felvidék.ma



