Ha Isten a szeretet, akkor a második parancsot betartva a szeretet szót sem szabad hiába emlegetni. Ma annyi mindent „szeretünk”, hogy nagyfokú bizonytalanság adódik abból, minek milyen értéke van. A modern ember eljutott oda, hogy teljesen szabadon eldöntheti, mit szeret. Érezzük azonban a dolog hátulütőjét, hiszen ez a nagyfokú szabadság oda vezetett, hogy egyéni szeretet-ízléseink miatt roppant szeretetlenek tudunk lenni, és egymásnak ugrunk. Ebből is látjuk, hogy kell egy közös alap, amely rendezi szeretetünk „szeszélyes” fellángolásait.
Nem ugyanúgy szeretjük a bablevest, a szép hegyeket, a baráti társaságot és végső soron Jézus Krisztust. Az Istentől elszakadt ember egyenrangúnak tekinti mindezt. Sőt odáig elment, hogy eddig ismeretlen dolgokról elmondja, hogy szereti. Fantáziájának bármely termékét. Az egyenrangúság eme erőltetett formájától azonban nem lesz szívében béke, mert miután mindent behabzsolt, olyan címen, hogy „szereti”, már nem lesz mit birtokolni. A birtoklás szeretetétől el kellene jutni mindenkinek a létezés szeretetéig. Máskülönben nem tud bekapcsolódni a szentháromságos Isten életébe.
Az igazi szeretet nem birtoklásra, hanem önajándékozásra épül. A mai vasárnapot nyilvánította egyházunk a tömegtájékoztatás világnapjának. Isten úgy tájékoztat bennünket, hogy nem messziről üzenget, hanem közénk jön, és személyesen szólít meg. Sőt, nekünk adja Szentlelkét, hogy legyen természetfeletti szűrőnk; lássuk, mi az értékes hír, és mi az, ami csak koptatta a nyomdát, vagy fölöslegesen pörgette a számítógép lemezeit.
A szeretet szót, mint említettem, nem szabad hiába venni. Vegyük észre, hogy senki sem tudja a szeretet összes formáját megélni. Ezt egyedül Jézusnál látjuk, és a Szűzanyánál, akik bűntelenek. Mindenki más, beleértve a szenteket is, a szeretetnek csak valamilyen oldalát élik meg, más oldalát pedig kevésbé. A szeretet olyan, mint a fehér szín, a szeretet sokféle módja pedig olyan, mint a szivárvány színei egymás mellett. Együtt alkotják a harmóniát. Csak úgy válhatunk szentekké, hogy jó tulajdonságainkat olyan fokon éljük meg, hogy ne legyen időnk rossz tulajdonságainknak teret engedni. Ez napi küzdelem.
Szeretni tehát sokféle szinten tudunk, s mindegyik szint valamiként utal a szeretet forrására, Istenre. Lehet olvasni sokféle elemzésről, már amennyire a szeretet elemezhető. A Főtisztelendő Oltártestvérek és a Kedves Olvasók figyelmébe ajánlom Erich Fromm „A szeretet művészete” és „Birtokolni vagy létezni” c. könyveit.
Végezetül egyfajta emberi támpont. Jézus életének fényében a szeretetnek három fokozata aránylag egyértelműen elkülönül. Az első fokozat az, amikor a szeretett személy viszontszeret, s ezzel mindkét fél úgymond „jól jár”. Ez nem sokkal több, mint a piacgazdaság szintje. Ide tartozik a kölcsönös előnyök mentén berendezett társas kapcsolat helyi vagy szélesebb körben. Már ez is fontos, de még igencsak kezdetleges. Második szint, amikor annak ellenére szeretem a másikat, hogy ő már nem tudja „meghálálni”. Pl. a feleség ápolja ágyban fekvő férjét. Jézus megélte ezt az első kettőt is, de a kereszt vállalása egy harmadik szintet mutat meg: annak ellenére szeretni a másikat, hogy még gáncsoskodik is, vagy az életemre tör. Ez a Jézus által hozott életminőség és az ellenségszeretet szintje. A szeretet Istene ilyen szinten nyilvánul meg, ez a szint erősebb, mint a halál, s ennek jegyében győz, mert a gonosz lelkek erejéből erre nem futja.
Felvidék Ma, MK-Sánta János
