Csonkamagyar próbál vásárolni egy kínai árustól az egyik pozsonyi piacon. Beszél, gesztikulál, de leginkább magyarul magyaráz. Előadása nem is emelkedő hangú, inkább csüggedt – így beszélnek magyarul azok a magyarok, akik úgy gondolják, hogy a Tátrától a Retyezátig mindenkinek tudnia kell az anyanyelvünket.
A távolról érkezett kereskedő, akinek egyetlen célja, hogy eladja a portékáját, egy kicsit szánakozva nézi. Szeretné megérteni a vásárolni óhajtó magyart, de nem megy a megértés. Úgy látszik, ott a messzi Kínában, ahol nem sokat vacakoltak a Kárpát-medence történelmének megértésével – lássuk be, Európában sem sokat – árusunk szlovákra szakosodott.
„Hovortye po szlovenszki!” – mondja talán valamilyen kínai nyelvjárásban a mégis csak összehozható üzlet reményében, unszolólag.
A piaci villanáshoz aggasztó aktualitás csatlakoztatható. Április 16-án a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a kormánypártok képviselőinek szavazataival elfogadta azt a Kormány által benyújtott törvénytervezetet, mely módosítja a 270/1995 számú államnyelvről szóló törvényt. Szöveghűen ide idézem Bauer Editnek, az MKP európai parlamenti képviselőjének a törvénytervezettel kapcsolatos, az Európai Bizottsághoz intézett beadványának néhány észrevételét.
1. Azon intézmények felsorolása, ahol az államnyelv használata kötelező a hivatali kapcsolatban (3.§, 1. bekezdés) sokkal szélesebb, mint azt a 184/1999 számú, a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény előírja, ami többek között azt is jelenti, hogy néhány hivatalban, az egészségügyi és szociális biztosítókban a hivatalos ügyintézésben lehetetlen használni a kisebbség nyelvét azokon a területeken is, ahol a kisebbség részaránya több mint 20%.
2. A szociális és egészségügyi intézmények alkalmazottaival a személyes kommunikációban csak azokon a területeken használható a kisebbségi nyelv, ahol a kisebbség részaránya meghaladja a 20%-ot, különben csak akkor, ha a páciens, vagy kliens nem beszéli az államnyelvet (7.§, 4. bekezdés). Ez a javaslat mélyen a magánszférába gázol és abszurd.
3. A közszolgálati rádió adásán kívül a másnyelvű sugárzás csak abban az esetben lehetséges, ha a műsor közvetlenül a sugárzás után államnyelven is elhangzik azonos terjedelemben és tartalommal. Ez tulajdonképpen lehetetlenné tesz mindenfajta idegen nyelvű sugárzást (5.§, 1. bekezdés, b pont)
4. Az emléktábláknak államnyelven kell lenniük. Azonos, vagy kisebb betűmérettel más nyelven is tartalmazhatják a feliratot (5.§, 7. bekezdés), miközben a SzK Kulturális Minisztériumával kell jóváhagyatni. Ez az előírás retroaktív jellegű, bármiféle időhatár nélkül, miközben a feliratokat saját költségre kell elkészíteni.
5. A javaslat szigorú szankciókat vezet be 100-5000 euro terjedelemben. Ez alól nem részesülnek kivételben a hivatásukat végző orvosok, ápolónők és mások sem…
Ha az Európai Unió, Szlovákia és Magyarország szégyenére törvény lesz a tervezetből, az nagy bevételeket jelenthet a kínai árusnak is.
Ősforrás
Ősforrások szerint Láng Gusztáv irodalomtörténésztől eredeztethető a bon mot: „Csonka-Magyarországon csonkamagyarok élnek.” A tétel 2004. december 5-én részleges igazolást nyert.
Reakcio.hu, Tóth István
