„Ha nem tudunk fellépni a félelem ellen, nem tudjuk oszlatni az aggályokat, nem tudjuk együtt tartani, megerősíteni magyar közösségünket, nehéz lesz megfogalmazni a közösségi célokat, s még nehezebb elérni azokat.”- mondta el Duray Miklós, akivel Neszméri Sándor készített interjút a Magyar Nemzetben.
Elég volt! — ez a címe annak a Nyilatkozatnak, amelyet a Magyar Koalíció Pártja és a szlovákiai magyar civil szervezetek dunaszerdahelyi nagygyűlésén fogadott el a több mint tízezer résztvevő. Elég volt a kormány által gerjesztett magyarellenességből, abból, hogy Malina Hedvig három évvel megveretése után is vádlott, hogy a dunaszerdahelyi szurkolóverés áldozataitól senki nem kért bocsánatot, de legfőképpen a nyelvtörvénnyel is fémjelzett diszkriminációból. A Nyilatkozat felolvasását követően a stadion zsúfolásig megtelt lelátóiról egy igen erőteljes „igen” hangzott el, mégis sokan szkeptikusan fogalmaztak a rendezvény után: meddig hallatszik el az „igen”, ki hallja meg, hogy „Elég volt!” kiáltást? — tamáskodtak a tiltakozó nagygyűlés résztvevői. Duray Miklóstól, a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnökétől ezért mi is ezt kérdeztük először.
— Eljut-e a dunaszerdahelyi rendezvény üzenete, a több ezer szlovákiai magyar nyelvtörvényt elutasító szava a szlovák kormányhoz és az Európai Unió intézményeihez?
Szerintem eljut, de kérdés, hogyan dolgozza fel a szlovák kormány és milyen következtetésre jutnak az európai intézmények. De mielőtt erről morfondíroznánk, hadd mondjam el, hogy rengeteg telefont kaptam a dunaszerdahelyi nagygyűlést követően, olyan emberek hívtak fel, akik ott voltak, s kifejezték örömüket, hogy eljöttek a Csallóköz szívébe, mert — mint mondták — felemelő érzés volt együtt lenni, megtapasztalni a szolidaritást, az együvé tartozás és az összetartás érzését. És elmondták, többen is lehettünk volna, csak falujukban, városukban sokan féltek, s ezek az emberek őket is, másokat is megpróbáltak lebeszélni a részvételről. S arról is beszámoltak, hogy számtalan településen, ahol az új tanévet hagyományosan nagyszabású nyilvános rendezvénnyel köszöntötték, most bevonultak az iskola falai közé a pedagógusok, a gyerekek és a szülők, szinte védelmet keresve önmaguknak. Pedig a nyelvtörvény alig lépett életbe, köztudomású, hogy egyelőre nem érvényesítik, mert nincsenek meg a végrehajtó rendelkezések. Csak mellesleg mondom, nem is tudom, ki fogja azokat elkészíteni, törvényi felhatalmazást ugyanis egyetlen központi intézmény sem kapott erre, holott tudjuk, hogy a jogállamban az állami hivatalok, a minisztériumok csak azt tehetik meg, amire a jogszabály felhatalmazza őket. És mégis hat a nyelvtörvény, mégis félnek a szlovákiai magyarok, ami részben megdöbbentő, részben meg nagyobb feladatokat hárít ránk, a közélet szereplőire ez a jelenség, mint az, hogy üzenetünket eljuttassuk bárhová is. Ha nem tudunk ugyanis fellépni a félelem ellen, nem tudjuk oszlatni az aggályokat, nem tudjuk együtt tartani, megerősíteni magyar közösségünket, nehéz lesz megfogalmazni a közösségi célokat, s még nehezebb elérni azokat. Félelemre ugyanis nem lehet erős közösséget építeni.
— Ehhez nem kapott elégséges felhatalmazást az MKP azáltal, hogy a résztvevők a nyelvtörvény visszavonására szólították fel a szlovák kormányt, és nyilvánvalóvá tették, hogy az európai intézményektől a kisebbségek jogbiztonságának a növelését várják el?
Kezdjük a belpolitikai vetülettel. Szlovákiában kilenc hónap múlva parlamenti választások lesznek. Dúl a belpolitikai harc a kormánypártok között, illetve a kormánypártok és az ellenzékiek között. A legnagyobb küzdelem jelenleg éppen a legerősebb kormánypárt, a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt között zajlik, ebben a helyzetben én nehezen tudom elképzelni, hogy a kormány visszakozna. Azt tudom csak elképzelni, hogy olyan politikai belátásra tér, amely a törvény végrehajtásának az altatását eredményezi. Mert reális politikai magatartás, hogy a kormány teljes visszakozót nem fújhat, de az is, hogy nem feszítheti túl a húrokat. És azt sem tartom kizártnak, hogy a másik felhatalmazás irányába lépjünk erőteljesebben, mert a nagygyűlés arra is feljogosította az Magyar Koalíció Pártját, hogy az eddigiekhez mérten egy teljesen más alapokon nyugvó kisebbségi nyelvhasználati gyakorlat megalapozását érje el a kormánynál. Az valószínű, hogy az alkotmányt megváltoztatni nem tudjuk, de az alkotmányba foglalt elvek megvalósítását befolyásolhatjuk. És ez az, amihez európai intézmények támogatását is kérhetjük, akár az Európai Biztonsági és Együttműködési szervezetre, akár az Európa Tanácsra gondolok. Persze, nem egyszerű ez sem, a legtöbb európai szervezet és intézmény az államok közti együttműködésre épül, sok esetben a kisebbségeket vagy a kisebbségek pártjait sem tudják partnerként kezelni. De vannak mechanizmusok, amelyek alkalmazásával — csöndes diplomáciával — hatni lehet a szlovák kormányra.
— A nyugati politikai körök, de a magyarországiak is a szlovák nacionalizmust elsősorban a Szlovák Nemzeti Párthoz és Ján Slotához kötik, ugyanakkor látni kell, hogy az elmúlt hónapokban a prímet a szociáldemokrata Smer viszi a feszültségeket okozó események során. Az európai parlamenti választások előtt Orbán Viktornak a Kárpát-medence magyarságára vonatkozó kijelentése miatt a Smer kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést, Fico beszél szinte sorozatosan nagy nyilvánosság előtt a magyar irredentizmus veszélyeiről, Sólyom László kitiltását három Smer-es politikus vezényelte le, Robert Fico mellett a külügyminiszter, Miroslav Lajčák és a belügyminiszter, Robert Kaliňák , az államnyelvtörvény módosítása pedig a Smer ideológusaként ismert Marek Maďarič kulturális miniszter műhelyében készült. Miért nem figyelnek erre fel Brüsszelben? Például az európai szocialisták, akik állítólag érzékenyek a nacionalista kizárólagosságra, mégis az Európai Parlament szocialista frakciójának alelnökévé választották Monika Flasíková-Benovát, a Smer alapító tagját.
A nem marxista európai baloldal bajban van, a szocialisták és a szociáldemokraták politikai térvesztésének vagyunk a tanúi, ezért úgy ítélik meg, hogy a Szlovákiában kormányzó és erős befolyású Smerre szükségük van. Elnézik hát a Smernek, hogy kezdi átvenni a Szlovák Nemzeti Párt szerepét. Ugyanakkor ez nem meglepő, ennek két oka is van. Az egyik, hogy a Smeren belül is van egy igen erős nacionalista, sőt, soviniszta szárny, ami elsősorban a magyarellenességben nyilvánul meg, a másik ok pedig az, hogy a Smer csúcsvezetése tudja, Európában koalíciós partnerei közül a legkevésbé elfogadható a Szlovák Nemzeti Párt a különböző durva rasszista és nacionalista szélsőségei miatt. A Smer tehát a párt belső egységének megőrzése érdekében veszi át a nemzetiek témáit, egyúttal azonban azért is, mert szeretne tőle megszabadulni a következő választásokat követően. Ez tehát számomra érthető, de elgondolkodtató is. Hiszen ez azt jelenti, hogy bár csökken a nemzeti párt támogatottsága Szlovákiában — főként legutóbbi gazdasági botrányai miatt, amikor is kiderült, hogy a párt a kormányzás lehetőségét vezetői egyéni meggazdagodásra, az állami vagyon szétlopására használják —, de nem csökken a társadalom részéről az igény a magyarellenességre, a nemzeti kizárólagosság politikájára. A múlt rezsim, a husáki éra a nemzeti bolsevizmusé volt, a jelenlegi kormánykoalíció pedig a nemzeti szocialista politika megtestesítője, ennek akar egyedüli hordozójává válni a Smer.
— Nem sokkal jobb a helyzet az ellenzéki oldalon sem, a dunaszerdahelyi rendezvényt a kereszténydemokraták és Dzurinda pártja is elítélte. Dunaszerdahelyen is megfogalmazódott, hadd kérdezzem hát én is meg Öntől: hol vannak a szlovák demokraták, mi a válaszuk a nacionalista őrületre, és hányan vannak egyáltalán?
Biztosan sokan vannak, de én megértem, hogy nincsenek könnyű helyzetben. Olyan ellenséges közeget sikerült köréjük húznia a jelenlegi kormánykoalíciónak, hogy szinte nem kapnak levegőt. Ha túlságosan kiállnának a magyarság mellett, árulónak fogják őket kikiáltani. Persze, az túlzás, hogy provokációnak tartották a nagygyűlést, mert a szlovák alkotmány napján volt. Hiszen tudniuk kellett volna, hogy nem tőlünk függött, mikor lép hatályba a nyelvtörvény. Én nem akarom azt állítani, hogy a parlamenti többség tudatosan választotta az időpontot, hogy a nyelvtörvény hatályba lépése egybeessen az állami ünneppel, de tény, hogy így alakult, ezért kellett nekünk ezen a napon tiltakozni a nyelvtörvény ellen. Az is tény viszont, hogy Szlovákiában elsődlegesen az alkotmány fogalmazza meg a kizárólagosság elvét, hiszen Preambulumában államalkotó nemzetként csak a szlovákokat fogalmazza meg, gyakorlatilag ezt a szellemiséget tükrözi a nyelvtörvény, tehát még így is indokolt lett volna, ha ellene az alkotmány napján tiltakozunk.
— Említette, hogy nincs könnyű helyzetben a Magyar Koalíció Pártja az érdekérvényesítés során, mert több európai intézmény is az államok együttműködésére épül, a kisebbségi közösségek ennélfogva nem lehetnek partnerei. Ebben az esetben viszont elengedhetetlen Budapest fellépése, akár a nyelvtörvényt, akár Sólyom László kitiltásának a kérdésében. Ön szerint mit kellene tennie a magyar kormánynak a két ország kapcsolatát jelenleg leginkább feszítő két ügyben?
Bár valószínű, hogy a két feszültségforrás egy eredetű, mégis más-más eszközökkel kell kezelni. A nyelvtörvény kérdésében a magyar kormánynak felhatalmazást ad a szlovák-magyar alapszerződés arra, hogy kétoldalú tárgyalásokat kezdeményezzen Pozsonnyal. Amennyiben a szlovák kormány be akarja tartani az alapszerződést, nem térhet ki az ilyen tárgyalás elől, hiszen a szerződés kisebbségekre vonatkozó része konkrétan fogalmazza meg a konzultációs kötelezettséget a két fél számára. Európai szintre akkor kell a kérdést elvinnie a magyar kormánynak, ha a kétoldalú tárgyalások eredménytelenül zárulnak, mert ugyan igaz, hogy az EU-nak nincsenek komoly kisebbségvédelmi eszközei, de alapdokumentuma az Európai Emberjogi Karta és a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló egyezmény, a nyelvtörvényhez ezeken keresztül közelíthet Brüsszel, és fejtheti ki álláspontját. Sólyom László kitiltása Szlovákiából viszont nem lehet kétoldalú kérdés. Ezt a magyar kormánynak kell, kellene egyértelműsítenie és lépéseivel ugyenerre a meggyőződésre juttatni az Európai Uniót. Nemcsak azért, mert ez egy rosszindulatú, precedens nélküli döntés volt és nem lenne jó, ha az ilyen magatartás válna európai normává, hanem azért is, mert Szlovákia schengeni egyezményt szegte meg. A szlovák fél előbb félremagyarázta a schengeni egyezmény egyik kitételét, a félremagyarázás után keresett egy alaptalan közbiztonsági és nemzetbiztonsági argumentumot, s ezek alapján megszegte a nemzetközi dokumentumot. A schengeni egyezmény megszegése pedig semmilyen módon és formában nem lehet kizárólag két ország ügye. És ezt így kell prezentálni.
— A szlovákiai magyarságnak a feszült viszonyok közepette sokszor üzenik magyar értelmiségi körök, hogy keressék meg azokat a szlovákiai értelmiségieket, akik nyitottak az emberi és kisebbségi jogok védelmére, s a velük folytatott párbeszéddel javítsák a kapcsolatokat. Most hagyjuk, hogy igazából van ilyen párbeszéd, csak eredménytelen. S azért az, mert a szlovák értelmiségnek ez a rétege nem tudja tematizálni az országban a közbeszédet, ennélfogva alig van hatása a közgondolkodásra. Ez még olyan napilapra is érvényes olykor, mint a liberális Sme, amelynek munkatársait újabban már „lezsidózzák”, amiért bírálják a nemzeti kizárólagosságot és védelmezik az emberi jogokat. Mi ilyen körülmények közt a teendő?
A párbeszédre, természetesen, szükség van. És igaz az is, hogy nemcsak a politikai szintűre, hanem a különböző társadalmi rétegek között is. Egyébként volt is ilyen mindig, a két háború között is találkoztak a különböző ideológiákat valló írók és együttműködtek, akkor találták ki a kisebbségek híd szerepét is, tehát hogy a két többségi nemzet között az összekötő kapocs legyen a határon túl élő kisebbség. És részeredmények is voltak, közös publikációk, kiállítások, sok minden, csak éppen valós kiegyezést, kölcsönösen elfogadható megoldást nem hozott az ilyen fajta párbeszéd, amit — mellesleg alapvetően minden korban a magyarok kezdeményeztek. Azt hiszem hát, hogy alapvetően a politikai párbeszédre kell koncentrálni, politikai szinten kell kicsikarni a kiegyezést, amelynek a lényege nem a kisebbségek híd szerepe lesz, hanem a kisebbségek valós egyenrangúságának és egyenjogúságának az elérése kell, hogy a célja és eredménye legyen.
Felvidék Ma, mno.hu, Neszméri Sándor
