Ha röviden össze kellene foglalni, globális szemszögből és innen Közép-Európából nézve, milyen volt 2009, a gazdasági válság éve?
– Globálisan szinte éppúgy, mint Közép-Európában, a gazdasági válság volt a leglényegesebb problémakör. Mindamellett sok más is történt, elég csak Afganisztánra, Irakra, az amerikai külpolitikára vagy az európai történésekre gondolni.
Történt-e valamilyen nagyobb áttörés az olyan égető kérdésekben, mint a klímaváltozás, az éhínség, a terrorizmus, a nukleáris fenyegetettség vagy a leszerelés?
– Az összes felsorolt téma rendkívül komplex, ezért egyik sem oldható meg egyetlen szerződés vagy megállapodás aláírásával. Mindegyik kezelése több évig, vagy akár évtizedekig is tarthat, tehát egy év alatt semmiképpen sem lehet teljes áttörést elérni. Mindemellett viszont meg kell említeni, hogy több érdekes kezdeményezés is született, amelyek hoszszabb távon is befolyásolhatják az említett globális trendeket. Ide sorolnám például az amerikai külpolitika prioritásának áthelyezését Irakból Afganisztánba, vagy az új orosz külpolitikai irányvonalat, Obama elnök nukleáris leszerelési kezdeményezését, amely népszerű ugyan, de szerintem hosszabb távon sincs sok esély a teljes leszerelés megvalósítására.
Erősödött-e a több pólusosság a világban?
– Ez szintén egy hoszszabb távú folyamat. Tény, hogy a világ a több pólusú nemzetközi kapcsolatok felé halad, amelyben az USA mellett még Kína, India, Oroszország, Brazília és az Európai Unió lesznek a legfontosabb pólusok. Azt is figyelembe kell viszont venni, hogy az USA és Európa együttes befolyása és képességei még középtávon is nagyobbak lesznek mint az összes többi póluséi, és ráadásul soha nem lesz olyan helyzet, amikor mindegyik pólus egyforma erőt képvisel majd. 2-3 évtized múlva még mindig az Egyesült Államok lesz a legerősebb világhatalom, de már nem az egyetlen.
Kína szerepe hogyan változik?
– Kína szerepe belátható időn belül növekedni fog, politikai, gazdasági és katonai értelemben is. Sok esetben viszont nem értékelik reálisan a kínai növekedést – Kína még egy-két évtized múlva is szegény ország lesz a Nyugathoz képest. A legnagyobb bizonytalansági tényező Kína esetében a belső stabilitás – ha a központi vezetésnek sikerül megőrizni a jelenlegihez hasonló fejlődést és az ország belső stabilitását, Peking az USA után a második legfontosabb nagyhatalommá válik.
Obama és az USA. Mi változott?
– Az amerikai külpolitika viszonylag egyenesvonalú – az alapvető külpolitikai és stratégiai érdekek nem változnak függetlenül attól, hogy demokrata vagy republikánus elnök ül a Fehér Házban. Barack Obama a változás hangsúlyozásával és az elődjétől való elhatárolódással megpróbálja az iránta mutatkozó pozitív nemzetközi hozzáállást kihasználni az amerikai presztízs és az úgynevezett „soft power”, tehát a nem katonai befolyás erősítésére. Taktikai kérdésekben, mint például a biztonságpolitika fókuszának áthelyezése Irakból Afganisztánba, több mindenen változtatott, de a stratégiai szintű érdeket továbbviszi.
Mi lesz az orosz medvével? Medvegyev új nemzetgazdasági stratégiát, modernizációt, struktúraváltást sürget…
– Oroszország megpróbálja megerősíteni befolyását, elsősorban a poszt-szovjet térségben, de az ország hosszabb távú jövője nem a katonai erejétől függ mert az elsősorban a gazdasági és részben a demográfiai helyzet függvénye. Márpedig Oroszország lakossága az elmúlt másfél évtizedben évente 700 ezerrel csökkent – ez Oroszország számára a legnagyobb kihívás, amit ha nem kezel gyorsan és hatékonyan, akkor akár középtávon is alá fogja ásni az orosz nagyhatalmi pozíciókat.
A Lisszaboni Szerződés életbelépése egy új kezdet nyitánya? Mit vár ettől a jövőben?
– A Lisszaboni Szerződés – ha a külpolitikáról beszélünk – megteremtette a közös külpolitika és biztonságpolitika intézményi feltételeinek egy jelentős részét. Ami viszont még mindig hiányzik, az a közös európai külpolitikai gondolkodás és stratégiai kultúra, amelyek nélkül az intézmények formálisak maradnak.
Barta József, Szabad Újság
