„… Innen láta először/ A’ mi fijunk, nézvénn szana széllyel, az ég karimáján/
Dalmahodó hegyeket; más részről mint ugyan annyi/ Nyársakat a’ távol helységek tornyait; ittenn/ Vette ki a’ szóból, hogy szomszéd Vármegye is van;”
Fazekas Mihály Lúdas Matyijából idéztem az iménti sorokat. Főhősünkről írja ezeket a költő, aki előtt kitárult a széles látóhatár, amikor kigyalogolt a falu végén lévő dombra, onnan széttekintett s elbeszélgetett a többiekkel. Jókat mulattunk egykor ezeken a sorokon diákjaimmal, miközben én is hangsúlyoztam, milyen fontos az, hogy az ember szétnézzen maga körül, túllépje faluja határát, s minél többet felfedezzen abból; a saját számára is egyre többet szerezzen a világból: ismeretet, tudást és tapasztalást egyaránt. Ennek szorgalmazása egész pályám során egyik pedagógiai programom volt.
Kelenyei fiatalok viseltben az egyik falunapon (Csáky Károly/Felvidék.ma)
Éppen ezért csodálkoztam, amikor az egyik hajdani jó mesterem, a sokak által kedvelt gimnáziumi tanárunk évtizedekkel azután, hogy elhagytuk az alma matert, azt újságolta nekem: milyen szép is az én kis szülőfalum, Kelenye. Nemrég járt ott, s rácsodálkozott a gyönyörű tájra, a falut körülölelő hegyekre, a sok-sok növényre és virágra, a pompázó gyümölcsfákra. Mondtam neki, a többi település is szép errefelé, mindnek megvan a maga hangulata, csak fel kell azt fedezni. Ipolyságról érdemes ám túrázni észak felé a többi községbe: Felsőtúrra, Palástra, Ipolyfödémesre, Gyerkre, Egegre, Felsőszemerédre és Szalatnyára is. De kelet felé tartva is vannak gazdag múlttal, csodálatos helyekkel rendelkező községek, hogy csak Ipolynyéket, Ipolybalogot, Keszit, Nagycsalomját említsem hirtelenjében. Ám a nyugati irány sem szegényebb, ahol Alsószemerédet, Deméndet, Magyaradot, Szántót és Borit találjuk. S akkor délről még nem beszéltem: a Börzsöny két oldaláról és annak településeiről. Drégelypalánkról és Nagyorosziról például, avagy Bernecebarátiról, Kemencéről, Vámosmikoláról, Ipolydamásdról meg a sok-sok, itt nem említett településről. Ezek bizony mind egy kőhajításnyira vannak városunktól, ahová akár gyalog is el lehet zarándokolni, s egy nap többet is szemügyre vehetünk közülük.
Valamikor, az első republikában és a két háború közti időben a sági gimnázium jó tanárai bizony gyakran ellátogattak e településekre. Egyrészt, mert tudni akarták, honnan járnak hozzájuk diákjaik, másrészt mert tudták, minden helynek megvan a maga varázsa és titka. S a legközelebbieket bizony illik ismernünk. Mondom, mentek a tanár urak eme falvakba: Hornyák Odiló és mások a cserkészekkel táborozni és megismerni a természetet, gyűjteni a szellemi kincseket. Horváth István régészkedni, ásatásokat eszközölni a történelem iránt fogékony diákokkal.
A nagycsalomjai romtemplom. (Fotó: Csáky Károly, archív/Felvidék.ma).
A fenti kis eset azt is elárulja, hogy az én időmben bizony ez már nem volt ilyen természetes. Nem adtunk hírt egymás lakóhelyéről, mert mások sem tartották fontosnak, hogy ilyenekről beszéljünk. Talán nem is voltak kíváncsiak rá, hogy miként szólhatott az ének a csalomjai középkori templomban; miként pusztította el a török Ipolyfödémes román kori templomát, kik vívták a csatát Palástnál, mivé lett Szondi vára Drégelyen; hol áll az a Huszár-kastély Bernecebarátiban, ahol Madách Imre is járt testvérénél; megvan-e még a régi vármegyeháza Kemencén; mit rejteget a hegyek közé települt hajdani közeli bányaváros, Nagybörzsöny?
Hont megye volt székháza Kemencén (Fotó: Csáky Károly, archív/Felvidék.ma).
Bizony, ezeket s a még itt nem említett gazdag történelmi emlékeket, látnivalókat magamnak kellett felfedeznem. Természeti szépségeinket, műemlékeinket: kastélyainkat, templomainkat, várromjainkat egyaránt. Amikor megboldogult feleségemmel egy-egy ilyen túrára indultunk, sokszor és sokan nem értették, mi a csudát kereshetünk egyik vagy másik szegény palóc kisközségben? De nem is csodálom ezt, amikor gyakran még az értelmiségiek, a tanárok sem tudtak az olyan dolgokról, ami már a mi Lúdas Matyinkat is kezdte érdekelni. Igen, sokan épp azt nem sejtik, hogy a hozzájuk legközelebbi helyek történelme is lehet gazdag, érdekes és tanulságos. És jó, ha tudunk régiónkban is tájékozódni; tudjuk, merre van az arra, mi rejtekezhet itt vagy ott.
Ipolybalog királykoronás temploma (Fotó: Csáky Károly/Felvidék.ma)
Talán ma itt-ott már más a helyzet. Gazdagabb az önismeret, s lassan-lassan felfedezzük a szomszédainkat is. Gyakran szerveznek egy-egy kirándulást, kiruccanást tőlünk is például a Dunakanyarba, az Ipoly torkolatához, Drégely várához vagy Csábrágra, a nagybörzsönyi templomokhoz vagy más helyekre. Hívtak sokszor engem is, majd újságolták, mi mindent láttak. Örömmel konstatáltam ezt, miközben mentségemre azt is el kellett mondanom, hogy én ezeket a helyeket először már évtizedekkel ezelőtt felkerestem, s azóta is rendszeresen visszajárok. Mert felfedezni való mindig akad elég. Ha az ember kutatóként is jár a terepre, akkor meg különösen.
