Sokszor hallani olyan aggodalmakat, hogy a fiatalok könnyen megtéveszthetőek, mert nem elég fogékonyak már olyan mélyebb értékek iránt, mint a becsület, a tisztesség, a hűség… A DAC focistáival és szurkolóival folytatott beszélgetésünk ennek pont az ellenkezőjéről győzött meg. Az aranylábú gyerekek és rajongóik pontosan tudják, kik ők, és melyik térfélen a helyük. És azt is, melyik az a párt, amelyre ráillik a „fair play” jelző.
Novota János, a DAC kapusa
– Magyar családból származom, anyanyelvem, nemzetiségem magyar. Magyar közösségben nőttem fel, Taksonyban, és nemrégiben magyar lányt vettem feleségül, tehát magyar gyermekeink lesznek.
Szülőfalumban nem tapasztaltam diszkriminációt, bár tudom, hogy létező jelenség. Tudjuk, hogy a DAC nem csak egy magyar régiót, hanem az összmagyarságot is képviseli a szlovák bajnokságban. Küldetésünk van, nekünk labdarúgóknak is. A közösséget, a magyar közösséget képviseljük, valamikor jobban, szebb eredményekkel, valamikor kevésbé sikeresen.
Fel vagyunk rá készülve, hogy ha úgy alakul, el kell hagynunk a szülőföldünket. Hiányozni fog, bárhol is védjek majd. Azonban ezt az életet választottam, de abban is biztos vagyok, hogy vissza fogok térni szülőföldemre!
Horváth Zoltán, vezérszurkoló
– A szüleim is mindig arra neveltek, hogy büszke legyek arra, ami vagyok. Magyarnak születtem, magyarul álmodom, és büszke vagyok a nemzetiségemre. A szülőföld szeretete nálam úgy nyilvánul meg, hogy ha bárhol, az újságban vagy a televízióban megpillantom vagy meghallom, hogy Dunaszerdahely, libabőrös leszek, és elfog valami büszkeség. Hiszen szülővárosomról van szó!
Mivel én vagyok a megafonos, sokszor énekeltetem el a szurkolókkal a kedvenc nótámat: Az én városom Dunaszerdahely! Büszke vagyok arra is, hogy a DAC stadionban bevezettem a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű magyar népdalt. Hajrá DAC! Hajrá MKP!
Nagy Marián, az YBS DAC szurkolói csoport elnöke
Büszke vagyok nemzetiségemre, mindig is az voltam. A katonaságnál is bátran vállaltam magyarságomat, pedig ott kaptunk hideget-meleget egyaránt. Sároseperjesen szinte egyedüliként voltam magyar a laktanyán a szlovákok között, s nem féltem kimondani: én magyar vagyok. Nemet kell mondanunk az asszimilációra, és a sok megaláztatástól nem kell lemenni Híd-ba! Az YBS tagjaként és elnökeként is számos szlovák városban megfordultam, és sajnos tapasztaltam a magyarellenességet, ez azonban inkább megerősített bennünket magyarságunkban. A mostani törvények azt akarják, hogy hagyjuk el a szülőföldünket. Itt születtünk, és el kell gondolkodnia mindenkinek, hogy azt a földet, amit őseik kemény munkával megszereztek, ne dobják el Júdás-pénzért idegeneknek. Sokan csak az anyagi javakat nézik, és nem azt, hogy a föld továbbra is a családé, a közösségé maradjon.
Lengyel Krisztián, a rendőri erőszak által megsérült DAC-szurkoló
A 2008. november 1-jei DAC-Slovan mérkőzésen a rendőri attaktól súlyos sérüléseket szenvedett DAC-szurkolónak a saját bőrén kellett megtapasztalnia, mekkora arroganciára, sőt brutalitásra képes a jelenleg regnáló kormány. Krisztián a hatalom gátlástalanságának többi áldozatával, Malina Hedviggel, az aljas vádakkal meggyanúsított és meghurcolt pozsonyi ferencesekkel, a folytonos megfélemlítési kísérleteknek kitett kisebbségiekkel és minden jóérzésű polgárral együtt bízvást reméli, hogy ennek a kommunista eszmerendszeren nevelkedett garnitúrának meg vannak számlálva a napjai. De tudja, ehhez mindannyiunk szavazatára szükség. Ezért Krisztián számára nem kérdés, kire fog szavazni június 12-én.
– Megbecsülöm a magyar nemzetiségemet, és kitartok mellette. Nagy örömet jelentett számomra az az összefogás, kedvesség, szeretet, amellyel elhalmoztak, amikor megsérültem, beteg voltam. Magyarországon lehetőségem adódott gyógykezeléseken részt venni, amiért nagyon hálás vagyok. Sok jó magyar emberrel megismerkedtem itt, a Felvidéken és Magyarországon is. Szülőföldemet szeretem. Itt nőttem fel, és itt is szeretnék élni. Békességben, emberhez méltó körülmények között, ezért a hűség pártjára, az MKP-ra szavazok.
Megjelent az MKP Hírvivő júniusi számában.
Felvidék Ma
