Az állampolgársági törvény módosításával Magyarország hosszú ideje húzódó vita végére tett pontot, törlesztve ezzel 2004. december 5-e óta különösen fájó adósságát a határain kívül élő magyarokkal szemben. A magyarországi állampolgársági törvény módosításával kapcsolatban a szomszédos országok közül csak Szlovákia reakciója elutasító, sőt patologikusan hisztérikus. Pedig 1997 és 2005 között Szlovákia is alkalmazta a most Magyarországon elfogadott megoldást, miszerint a határon túli szlovákok állandó szlovákiai lakhely nélkül kaphattak szlovák állampolgárságot. Pedig a magyar jogszabály más országokban működő példákat követve megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, a többi szomszédja nem is tiltakozott!
Szlovákia kifogást emelt többek között amiatt, hogy Magyarország nem konzultált, csak tájékoztatott. Konzultációról beszéltek, ugyanakkor a szlovák kormányfő már az első sajtótájékoztatóján ultimátumszerűen vétójogot követelt magának, miközben a nemzetközi jog alapján a dologba még beleszólása sem lehetne! „Elfelejtették” azt is, hogy ők maguk az elmúlt négy évben nem voltak hajlandók semmiféle érdemi konzultációra Magyarországgal. Ezért a jószomszédi viszony emlegetése egy olyan politikus szájából, akinek kormányzásán vörös fonalként húzódik végig a magyarellenesség, akinek a vulgárnacionalistákat is hatalomba emelő kormánya a magyarok emberi és kisebbségi jogait durván sértő lépéseket tett – enyhén szólva sántít.
A további „politikai kifogásaik“ is világosan mutatják a szlovák politika felvidéki magyarokkal kapcsolatos céljait. Lajčák szerint a magyar törvény a magyar identitást erősítené az „állami identitás kárára”, Fico beláthatatlan következményekről és biztonsági kockázatról beszélt, amivel valójában felfedték azt, hogy az állami identitás erősítésének – amelyre jogszabályokat alkottak – egyetlen célja a magyar identitás gyengítése. Az elmúlt években a szlovák politika „állampolgári lojalitásra” hivatkozva követelte meg a kisebbségektől saját etnikai identitásuk háttérbe szorítását. A szlovák „államnyelv” pozíciójának erősítése, a kisebbség nemzeti szimbólumainak tiltása, a szlovák földrajzi nevek magyar nyelvű szövegben történő használatának megkövetelése, mind ebbe a sorba illenek bele.
A magyarok „állami identitásának” erősítését, – vagyis elszlovákosítását – a szlovák államérdek sarokkövének tartják. A „biztonsági kockázat” emlegetése pedig arról tesz tanulságot, hogy annak ellenére, hogy „hivatalosan” Magyarországnak szövetségese Szlovákia (Európai Unió, NATO, Schengen…), „nem hivatalosan” valójában ellenséges hatalomként, örök veszélyforrásként tekintenek déli szomszédjukra és a magyar nemzetiségű szlovákiai állampolgáraikra is.
A magyarokkal szemben ösztönösen megfélemlítéssel, fenyegetésekkel és szankciókkal fellépő szlovák kormánytól meglepő lett volna, ha a kettős állampolgárság ügyében más módon járt volna el, és kézenfekvő megoldásként a már (nemrég ismét szentesített) Beneš-dekrétumokból ismert állampolgárságtól való megfosztás nem jutott volna az eszükbe!
Fico a szlovákiai magyarokban találta meg bosszújának tárgyát, mert nemcsak megbüntethető alattvalónak tekinti a szlovákiai magyarokat, hanem még túsznak is, akikkel zsarolni próbálja Magyarországot.
A gyorsított eljárásban elfogadott szlovák törvénymódosítás szerint az a szlovák állampolgár, aki saját kifejezett kérésére idegen állampolgárságot szerez, az elveszíti szlovák állampolgárságát. E szabály alól kivétel, ha az idegen állampolgárságot születéssel, vagy házasságkötéssel szerzi meg. Gondoljunk végig egy lehetséges esetet: A magyar állampolgárságot szerző szlovákiai magyar elveszti szlovák állampolgárságát. Azonban nem költözik el szülőföldjéről, családjával továbbra is itt fog élni. Mint továbbra is EU-s állampolgárt, nem érheti diszkrimináció. Miután foglalkozása, a felvidéki magyarok többségéhez hasonlóan, nem katonatiszt, rendőr, bíró vagy magas rangú állami tisztviselő, de még csak nem is parlamenti képviselő, így fel sem merülhet, hogy állását elveszítse. A szociális és egészségügyi ellátás, vagy majd a nyugdíj állampolgárságától függetlenül továbbra is változatlanul megilleti őt. Még az önkormányzati, a megyei és európai parlamenti választásokon is szavazhat, ezekben még képviselővé is választhatják, sőt még polgármester is lehet. Egyedül a parlamenti és köztársasági elnöki választásokon nem szavazhat, és parlamenti képviselőjelöltként nem indulhat. Szóval, éli az életét tovább, mint eddig. S egy idő után (mondjuk másnap) úgy dönt, hogy a magyar mellé felvenné a szlovák állampolgárságot is, mert szeretne parlamenti képviselő, köztársasági elnök vagy gyermekkori álmát megvalósítva tűzoltó lenni! Tehát beballag a körzeti hivatalba és visszahonosítását kéri, mert a törvény minden feltételének megfelel: születése óta Szlovákiában él, megélhetése biztosított, ingatlanja van, felesége is szlovák állampolgár, szlovákul is tud, hisz hatéves korától okítják rá az iskolában. Tehát a törvény szerint jár neki a szlovák állampolgárság, és még magyar állampolgár is maradhat, mert a magyar állampolgárság mellé felvehető a szlovák, csak szlovák mellé nem vehető fel a magyar.
Nos, ha a választási kampányhevületből észhez térnek a szlovák politikusok is, és remélhetőleg lehiggadnak, akkor a választásokat követően megalakuló parlament egy másféle kormánnyal visszatalál egy európai országhoz méltó útra, és nem fogja folytatni magyar nemzetiségű polgárainak elidegenítését. Ezért a parlamenti választásokon mondjunk mi is véleményt szavazatainkkal az elmúlt évekről, szabaduljunk meg az alattvalóságunktól! Biztosítsunk magyar közösségünk számára továbbra is hiteles, magyar politikai képviseletet.
Legyen június 12-e az irányváltás napja!
Biró Ágnes
az MKP kulturális alelnöke
