Kincs, ami drága nekünk. A legszebb zene füleinknek, bárhol is vagyunk a világban. Ha magyarul szólnak hozzánk, azt érezzük, otthon vagyunk. Nincs szebb, tökéletesebb, dallamosabb anyanyelvünknél. Mindenkinek a magáénál. Így van ez jól, s erre kívánja felhívni a figyelmet a mai nap, melyet az UNESCO 1999-ben az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánított.
A döntés nem volt véletlen, hiszen a Földön beszélt 6000 nyelv fele veszélyben van, s még belegondolni is szörnyű, hogy az őshonos lakosok által beszélt nyelvek közül havonta kettő kihal. S hogy mikor kerül „életveszélybe” egy-egy nyelv? Amikor a beszélők száma százezer alá csökken.
A magyar nyelvet szerencsére ennél még sokkal többen, talán tizenöt millióan is beszéljük, mégis sokszor érezzük úgy, veszélyben van. Főleg mi, kisebbségi sorsban élők, akiknek gyakran dörgölik az orrunk alá, hogy miért nem államnyelven szólalunk meg a hivatalban, a munkahelyen vagy akár az üzletben. Holott sokkal természetesebb és emberibb, ha mindenki a saját anyanyelvén beszélhet. Mi több, ez alapvető jogunk is. Az őshonos kisebbségek és nyelveik bizony veszélyben vannak Európában is, nem véletlenül indult aláírásgyűjtés – Minority SafePack – megmentésük érdekében.
Az édes anyanyelven túl van az ún. közös nyelv, vagyis az, amit a világon a legtöbben beszélnek. Ez mostanában egyre inkább az angol, ami idővel talán sokak anyanyelvévé is válik… Félő, hogy más nyelveket kihalásra ítélve… Kellemes élményként éltem meg, amikor egyszer Németországban élő rokonom magával hozta látogatóba német barátját is. Kissé félszegen kérdeztem tőle, hogy akkor most milyen nyelven beszélgessünk? A válasza magáért beszélt. Tudok angolul, de én német vagyok, és ha nem gond, inkább úgy társalognék, sajnos, magyarul nem beszélek. Mondtam neki, rendben, tanultam az iskolában németül, bár nyelvtudásom igencsak megkopott. A legszebb a dologban az volt, hogy kézzel-lábbal, német nyelvismeretem előbányászásával végül is megértettük egymást. Legalábbis a lényeget, amikor arról beszéltünk, hiába épülnek nagy házak és van sok pénz, ha hiányzik a szeretet.
Az anyanyelv világnapján jussanak eszünkbe Reményik Sándor szavai: „A nyelv ma néktek végső menedéktek.” Megtartó erő, kapocs, s nekünk kutyakötelességünk megőrizni tisztaságát, szépségét, s továbbadni gyermekeinknek, unokáinknak.
