A szlovákiai madárvilág talán a leginkább számontartott az élővilág itteni képviselői közül, s az ornitológusok körében minden új faj megjelenése fontos eseménynek számít. Még nagyobb jelentőségű, mivel ritkábban fordul elő, ha új költőfajra bukkannak, tehát nem olyan fajra, mely csak átvonulóban jelenik meg, hanem költ is nálunk.
Ilyen észlelést tettek az ornitológusok az Ipoly mentén, melyet egy énekes hattyúpár (Cygnus cygnus) választott költőhelyül magának. Tíz év óta ez az első újonnan megjelent költőfaj Szlovákiában. A költés sikeresnek bizonyult, a pár két fiókával gyarapodott. Ezáltal a nálunk költő madárfajok száma 228-ra nőtt.
Az énekes hattyú (Cygnus cygnus) a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj. Európa és Ázsia északi részeinek mocsaras területein költ. Költési területe délen kapcsolódik a kis hattyúéhoz (Cygnus bewickii), valamint költ Izlandon, Észak-Amerikában viszont nem, ott a nagyon hasonló trombitás hattyú (Cygnus buccinator) tölti be a megfelelő biotópot.
Vándormadár, de nem vonul messzire, sok énekes hattyú telel a Balti-tenger déli részén, Írországban és Skóciában. Az izlandi énekes hattyú viszont nem költöző madár. Kemény teleken a német északi-tengeri partvidék felett is vonulnak nagy hattyúcsapatok Hollandiába, szétszórt csoportok mélyen a szárazföld belsejébe is követik a folyókat. A Kárpát-medencében alkalmi vendég.
Odaadó szülők, a fiókáit vezető pár megkapó látvány. Mint minden hattyú, ez a faj is monogám, tartós párkapcsolatban él. A nász már a téli szállásterületükön elkezdődik, eközben hangos trombitálást hallatnak. A madarak felágaskodnak egymással szemben, és kitárják szárnyaikat, ehhez kígyózó nyakmozdulatok társulnak. A párzás előtt a hattyúk nyakukat keresztezve csőrüket a vízbe dugják. A költési idő május második vagy június első felében kezdődik.
A párok külön költenek, saját territóriumot alakítanak ki. Tundrák, kis tavak partján 3–5 tojásán 35 napig költ az énekes hattyú. A fészket fűfélékből alakítja ki. A tojó minden rendelkezésére álló anyagból kis szigetekre, közvetlenül a sekély vízbe vagy a mocsárba építi a nagy fészekhalmot. Csak a tojó költ, és eközben a hím őrködik. Az embertől a fészkük közelében is megijednek, és könnyen feladják a fészekaljat.
A tojó a többi hattyúhoz hasonlóan minden második nap tojik egy tojást. A fészekaljat betakarja, míg az összes tojást le nem rakta. A tojások hossza kb. 115 mm. Az énekes hattyú fiókáit többnyire a partra vezeti, és ott melengetik őket, általában a tojó megy elöl, utána következnek a fiókák, végül a hím. A fiókáknak először szürke pehelytolluk van, később fiatalkori ruhájuk is szürke, de már az első télen növesztenek néhány fehér tollat. A második télen kihullanak az utolsó szürke tollak is, és ezzel láthatóvá válik, hogy az ifjú hattyú elérte az ivarérettséget. A család sokszor még vonuláskor is összetart.
Az énekes hattyú tápláléka vízinövények részeiből és magvaiból, rovarokból, férgekből, kagylókból, apró kétéltűekből és halakból áll. Télen ezt gabonával, burgonyával egészítik ki. Kevesebbet legel a bütykös hattyúnál és a ludaknál, csőrével inkább vízinövények gyökerei után kutat.
Korábban erősen vadásztak rá, ezért nagyon félénk lett, bár északon ugyanúgy él városi tavakon, mint hazánkban jól ismert rokona, a bütykös hattyú. Számuk a múltban az említett okok miatt jelentősen lecsökkent, napjainkra azonban növekvőben van a populáció és ezzel arányosan kiterjedőben van a fészkelési területük is. A környező országokban Lengyelországban 120-130 pár fészkel, 2005-ben első alkalommal költött Magyarországon és 2017-ben Csehországban.
Az Ipoly mentének szlovákiai szakaszára minden bizonnyal Magyarországról érkezett, korábban évente kis számban jelent meg költözés idején főleg a téli időszakban. A 18. század közepéig a Tiszántúl mocsaraiban fészkelő faj volt. Az utóbbi évtizedekben terjeszkedik, ennek következtében újra költ Magyarországon az Ipoly mellett, először Dejtár határában sikerült több napon keresztül megfigyelni egy fiókáit vezető tojó példányt. Az, hogy most költőhelyül választotta Közép-Szlovákia déli részét, annak tudható be, hogy növekvőben van fajának európai állománya.
Az énekes hattyú nagyságát tekintve csaknem megegyezik a bütykös hattyúéval, elterjedt sárgaorrú hattyú megnevezése is, mivel a csőre sárga színű, a végén fekete csíkkal. Érdekesség, hogy Magyarországon az 1960-as évekig gyakoribb volt, mint előbb említett rokona. A legenda szerint, a haldokló hattyú még egyszer, teljes erejéből és különösen szépen énekel pusztulása előtt.
