A vásári sokadalomban az üzletkötés fontos velejárója volt az alkudozás. Aki nem próbált a kiszemelt árura alkudni, azaz annak árából lesrófolni, arra furcsán néztek, mivel az árus eleve jóval magasabb árat szabott annál, amit mindenképpen kapni akart a portékájáért, a vevő pedig sokkal kevesebbet, hogy aztán valahol félúton találkozzanak.
De azt sem szerették, ha valaki sokáig válogatott, úgymond turkált az áruban, az ilyen nézelődőt a türelmüket vesztett árusok „aki nem vesz, ne babrálja, menjen, az anyja valahol várja” szavakkal bírták rá, hogy álljon odébb. Megígérve, hogy nem turkálunk a portékában, utazzunk most vissza az időben és induljunk el mi is szétnézni a vásári forgatagban!
Mivel közeleg a tél, álljunk meg rögtön a szűcsnél, aki hosszú báránybőrsubát kínál, mely télen nélkülözhetetlen, ráadásul tartós, apáról fiúra szálló becses ruhadarab. De árul kisbundát, bekecset, ködmönt (gondoljunk csak Móra kincskereső ködmönkéjére), bőrkesztyűt, bőrtarisznyát, mit több, a puszta fakulacsból is képes díszes csikóbőrös kulacsot varázsolni a pásztornép számára.
A szűcsök keze alól kikerülő legremekebb darabok, a cifra ködmönök és a bundák is ott sorakoznak az eladásra kínált portéka között. Az ilyen drága darab viselése rangot jelent, csak a vagyonos gazda engedheti meg magának.
Továbblépve egy kelmefestő portékáját csodálhatjuk meg, akinek kék alapon fehér mintás ruhának, kendőnek való szebbnél szebb anyagai között izgatottan válogatnak az asszonyok. Mellette a rőfös ajánl végekben alsóneműnek, ingnek való vásznat, a posztós pedig férfiruhának szánt anyagot. Eljött a rövidárus is cérnát, zsineget, pántlikát, varrótűt, gombokat kínálva. Nem messze ott van a gombkötő is, aki a zsinóros nadrágra és kabátra fonja és köti a vitézkötést, a sujtást, a paszományt és a gombot.
Kirakták portékájukat az üvegesek is, akiknél tükröket, poharakat, kancsókat, vázákat, üvegfigurákat láthatnak a bámészkodók. Mellettük ott az esernyős is, aki az esernyőjavításon kívül új ernyőket, kisasszonyoknak napernyőt, kofáknak piaci ernyőt is árul. Vehetünk itt faárut is, gereblyét, favillát, szerszámnyelet, vizesdézsát és más faedényeket, tejesedényt, vajköpülőt, sajtárokat, itatóvályút, teknőt, mozsarat és ládákat, melyekben ruhaneműt vagy gabonát tartanak a parasztemberek.
Az ócskás is itt van, akinél szinte minden kapható, amire csak a szegény ember háztartásában szükség lehet, használt ruha, talpalt cipő, kopott kalap, viharvert koffer, stoppolt kabát, asszonyoknak való nagykendő, kézi verkli, öltöny, óra, paplan, párna, nyakkendő. Olyan ez, mint egy modern áruház, csak éppen itt minden holmi használt, másoktól levetett portéka.
Németh István archívumából
Sokan fordulnak meg a csizmadia sátránál is, s bizony nagy eseménynek számít a csizmavásárlás, egyrészt, mert a szegényebb ember nem vesz gyakran lábbelit, másrészt pedig annak minél tartósabbnak kell lennie, jól meg kell hát nézni, melyik lesz megfelelő. A mester marha-, csikó-, borjú-, disznó- és bivalybőrből készített portékát kínál, kinek-kinek a lehetőségei, az erszénye tartalma szerint. A gazdagabbak a finomabb, a parasztok a durvább bőrből készültet mustrálják, próbálják, méregetik, s ha szükséges, a mester helyben némi alakítással, tágítással a vevő lábára igazítja. Szín tekintetében a fekete a leggyakoribb választás, de asszonyoknak, lányoknak szívesen viszik a pirosat is. Kicsit arrébb árul a nyerges, a pokrócos, a szűrszabó, a papucsos, a késes, a cipész, a kovács és a kötélverő is.
Van tehát itt minden, ráadásul a sokadalomban nemcsak vásárolni lehet, hanem a jövendőt kutatni is. Erre szolgál a planétás ember, asztalán a sok színes cédulával, vállán pedig idomított papagájával, hogy néhány krajcár fejében megmondja a kíváncsiskodóknak, mire számíthatnak a jövőjüket illetően.
Sorban is állnak előtte, lányok, legények a párválasztásuk iránt érdeklődve, de idősebbek is a szerencsét, egészséget, gyógyulási esélyeket, a jövendőt vallatva. Mindez úgy történik, hogy a planétás biztatására a papagáj a csőrével kihúz egy cédulát, a planétát, ami állítólag a jövendőt rejti a planétáshoz járuló számára. A planétás okos ember, mindenkinek jót ígér, s ha mégis valami kedvezőtlen jönne ki elsőre, azt mindig megtoldja némi biztatóval is.
Nemcsak szerelmi ügyekre, a jövendő várható történéseire keresik a választ az emberek, hanem a bajaikra is orvoslást, gyógymódot remélnek a vásár forgatagában. Orvos, patika elérhetőségének híján erre szolgál a vásárban is megjelenő füvesember, aki jól ismeri a fűben, fában rejlő orvosságokat, s a gyógynövényeket összegyűjtve, szárítva kínálja a forgatagban is köhögésre, derékfájásra, köszvényre, gyomorfájásra, nyavalyatörésre, egyéb panaszokra. Sorban is állnak az asztala előtt az emberek, s enyhülést remélve viszik az orvosságot a hozzá szolgáló utasítással.
De ott van a vásári sokadalomban a gyorsfényképész is, aki megvárásra készíti hamar fakuló-sárguló képeit az arra jelentkezőkről, akik talán életükben először látják fényképen viszont az ábrázatukat.
S nemcsak fényképet lehet készíttetni az időutazásunk során felkeresett vásárban, hanem szentképeket, valamint színes olajnyomatokat is vásárolhatunk a magyar történelem dicsőséges és gyászos pillanataival, jeles személyiségeivel, de akár betyárokkal, romantikus jelenetekkel, kinek-kinek az ízlése szerint. A katonaviseltek a huszárt, katonát ábrázolót vásárolják, melynek a feje helyén üresen hagyott részbe beilleszthetik a maguk képét.
Elhozta portékáját a már említett könyvárus is, aki ponyváján kalendáriumot, nótáskönyvet, álmoskönyvet, százesztendős jövendőmondót, ponyvafüzeteket kínál a betűre éhes vevőknek, többnyire értéktelen irományokat, ugyanakkor azonban nagyon sok értékes irodalmi alkotás is ilyen módon került első alkalommal az olvasók kezébe.
S nem lenne igazi a vásár, ha nélkülözné a vásári mutatványosokat, a körhintát a színesre festett falovakkal és hintókkal, melyet motor helyett legények és nagyobbacska gyerekek hajtanak, aminek fejében néhány menet után ingyen felülhetnek rá. De van itt hajóhinta és céllövölde, s eljöttek a vásárba a mutatványosok, légtornászok is, sőt az erőművész és a kardnyelő is. Mindezen látványosságok megtekintésére, illetve az ennek fejében járó díj megfizetésére kikiáltók igyekeznek rávenni a vásárban bámészkodó közönséget.
És természetesen nemcsak látnivalók vannak itt, hanem étel és ital is, a vásári sokadalomban megéhező, megszomjazó közönséget lacikonyhák csábítják, ahol ízletes cigánypecsenyét ebédelhetnek, s finom borral öblíthetnek le a vásárlók és az árusok.
Itt ihatják meg a sikeres üzlet után az áldomást is, s bizony akadnak olyanok is, akik a vásárban szerzett teljes bevételüknek itt helyben rögtön a nyakára is hágnak.
Visszaröppenve a jelenbe tehát elmondhatjuk, hogy a régi vásárok igazán jelentős eseménynek számítottak elődeink életében, egyrészt üzletkötési és vásárlási lehetőséget nyújtottak hiányzó eszközeik, ruhatáruk pótlására, másrészt pedig fontos társadalmi, szórakozási lehetőséget is nyújtottak, melyre nagy távolságokból is útra keltek az emberek. Remélem, sikerült némi ízelítőt adnom a régi vásári forgatagok hangulatából…
(Felhasznált irodalom: Kósa–Szemerkényi: Apáról fiúra)
