A nemzeti ünnep alkalmából Németh Zsolt külügyi államtitkár volt az ünnepi szónok Dunaszerdahelyen, a pozsonyi nagykövetség fogadásán és a párkányi ünnepi megemlékezésen. Ünnepi beszédét az alábbiakban közöljük:
1848. március 15-én Pesten (a mai Budapest belvárosában) egy – napjaink fogalmával így mondanánk – tömegdemonstráció fogalmazta meg 12 pontban a magyar forradalom követeléseit: (1.) a politikai és társadalmi élet demokratizálását, (2.) állami szerepvállalást az ország modernizációjában (3.) és – ami a másik kettőhöz elengedhetetlen volt – az ország nagyobb önállóságának biztosítását a Habsburg birodalmon belül.
A folyamat egy alkotmányos forradalomban teljesedett ki: a Pozsonyban elfogadott, majd Bécsben a király által szentesített, ún. áprilisi törvények lényegében becikkelyezték a forradalom követeléseit.
A birodalom azonban 1848 őszétől katonai erőszakkal próbálta kikényszeríteni, hogy Magyarország vonja vissza a reformokat. Magyarország nem engedett, és közel egy éven át védelmezte a forradalom vívmányait. A bécsi udvar végül Moszkvától kért segítséggel tudta megadásra kényszeríteni a szabadságharcot.
Ennek a folyamatnak a tükrében azt mondhatjuk, hogy annak a szabadságélménynek, amelyet március 15-én ünneplünk, két egymással szorosan összefüggő dimenziója van:
• az egyik az egyéni szabadság, amely akkor különösen a feudális kiváltságok eltörlésében és a népképviselet megteremtésében nyilvánult meg,
• a másik az egyéni szabadságot biztosító, védelmező közösségi, azaz nemzeti szabadság.
A márciusi forradalom politikai programja ennek a kettőnek: az egyéni és a nemzeti szabadságnak az elválaszthatatlanságára épült. A forradalom ezt állította szembe, nemcsak a korábbi politikai elit kiváltságait féltő, ún. „fontolva haladás” táborával és nemcsak a Habsburg-birodalom tekintélyelvű működésével, de az egész korabeli európai renddel is.
Ez a felismerés a korabeli Magyarországon – „Uhorsko”-ban, a magyar és a szlovák nép akkori közös hazájában – hihetetlen mozgósító erőnek bizonyult. Polgárok tízezrei vonultak előbb utcára az összekapcsolódó egyéni és nemzeti szabadság megszerzéséért, majd százezrek a csataterekre – Pákozd mellé és Nagysalló alá éppúgy, mint a branyiszkói hágóra – a megvédéséért. A negyvennyolcas nemzedék ugyanis megértette, hogy áldozatvállalás nélkül nincs szabadság, szabadság nélkül nincs tartósan jólét, és szabadságban való jólét nélkül nincs felemelkedés.
Az akkori közös haza ma már történelem, de a magyar nemzet és a szlovák nemzet 2004 óta újra közös hazában él, amelyet Európai Uniónak hívnak. Az európai közös haza sorsa a mi sorsunk is: magyaroké, szlovákoké, közép-európaiaké. És ahogy egykor, úgy most is, a közös haza sorsa igen nagymértékben azon múlik, hogy össze tudunk-e fogni érte: egyetértésre tudunk-e jutni közös dolgainkról éppúgy, mint közös európai hazánk dolgairól.
Ennek különös jelentősége van napjainkban, amikor az unió sosem látott nehézségekkel szembesül, és ezek hatására mélyreható átalakulások elé néz: egész jövőképét fogalmazza újra.
Mi, magyarok, egy évvel ezelőtt megkülönböztetett felelősséget viseltünk a közös hazáért az EU Tanácsa elnökségét adva, és tudjuk, hogy Szlovákia már most készül arra, hogy négy év múlva ugyanezt a felelősséget viselje. Mi ugyanazt a támogató jobbot fogjuk nyújtani a szlovák elnökségnek, mint amit Szlovákia nyújtott egy évvel ezelőtt a mi elnökségünk sikeréhez. Tesszük ezt egymásért, tesszük ezt térségünkért, tesszük ezt a közös európai hazáért.
És tesszük ezt ugyanazokért az értékekért, amelyeket mi, magyarok, minden évben március 15-én ünneplünk: az egyéni és az ezt biztosító nemzeti szabadságért. Ma ugyanis éppen ezek az értékek képzik az európai rend – sőt az egész euro-atlanti rend – szerződésekben rögzített közös alapját.
Mivel a szabadság a közös nevező, átalakulóban lévő Európánkban nagyon fontos világosan látni, hogy mi az a szabadságeszme, amelyre az alapító atyák közös hazánkat, az Európai Uniót, mint alapra ráépítették? Hadd idézzem fel Dietrich Bonhoeffer, az egyik legnagyobb XX. századi német teológus szabadságdefinícióját, ő ugyanis az egyéni és a (német) nemzeti szabadság védelméért szenvedett mártírhalált, méghozzá annak a nemzeti szocialista hatalomnak a kezétől, amelye a nemzeti ügyet az egyéni szabadság és a nemzetek közötti szolidaritás kontextusából kiragadva abszolutizálta. Bonhoeffer írta: „A szabadság nem olyan valami, amit az ember maga számára birtokol, hanem olyasmi, ami másokért adatik meg neki. (…)Szabadnak lenni azt jelenti, szabadnak lenni másokért, mégpedig azért, mert a másik magához kötött engem. Csak a másikkal való kapcsolatban vagyok szabad.”
Mi, magyarok ezzel egyetértünk: erre építjük politikánkat.
Úgy látjuk, hogy európai rend alapja NEM az önzés szabadsága: az egyéni önzésé, a nemzeti önzésé, a regionális önzésé. Hanem a szolidaritás szabadsága: az egyének által gyakorolt szolidaritásé, a családokon belül és a családok között gyakorolt szolidaritásé, a nemzeteken belül és a nemzetek között gyakorolt szolidaritásé, a régiók szolidaritásáé.
A közös európai ház átalakításakor a szolidaritásban való szabadság alapjára nagyon kell vigyázni, mert ha akár egy szükségessé váló „tetőcsere” elmaradása miatt, akár a „tetőcsere” közben az alap felázik, akkor az épület megroggyan.
Ezért támogatjuk a „tetőcserét”, a költségvetési koordináció és gazdasági kormányzás megerősítését az EU-ban. De ezért valljuk – s hiszem, hogy szlovák partnereinkkel együtt – hogy a pénzügyek rendbe tétele önmagában véve nem elég. Európának erős és egymással szolidáris tagállamokra, erős és egymással szolidáris régiókra van szüksége. Ez a vezérfonala a mai Magyarország teljes gazdaságpolitikájának és társadalompolitikájának éppúgy, mint külpolitikájának és Európa-politikájának is. Ennek jegyében szeretnénk együttműködni Szlovákiával is.
Együttműködésre annak ellenére szükség van, hogy közismerten napjainkban Magyarország és a Szlovák Köztársaság kölcsönösen egymás legproblémásabb szomszédjai. Ezt a helyzetet szinte kizárólag egyetlen kérdés: a kisebbségi kérdés eltérő felfogása okozza.
Mi úgy látjuk, hogy – az elmúlt másfél év némi javulása ellenére is – a magyarok nyelvhasználati és identitásgyakorlási szabadsága összes szomszédunk közül legkevésbé a Szlovák Köztársaság jogrendjében biztosított. Ezt a következtetést vonjuk le a nyelvtörvény ügyéből, az állampolgársághoz való viszonyulás ügyéből és még számos más konkrét problémából. Ezzel szorosan összefügg az a drámai fogyás, amelyet a szlovákiai magyar közösség 10 év alatt elszenvedett.
Ugyanakkor tudjuk, hogy az elmúlt évek összes szlovákiai kormánya szintén „legnehezebb” szomszédnak tartotta Magyarországot, mert ennek a helyzetnek a megváltoztatásáról nem tudunk lemondani. A helyzet olyan, hogy számunkra önmagában véve az is probléma, ha a helyzet nem javul.
Ezért tisztában vagyok azzal, hogy nehéz a közös kiindulópontot megtalálni, de hiszek benne, hogy nem lehetetlen.
Azért nem lehet lehetetlen, mert mindkét nép számára fontos a nemzeti megmaradás, fontos a nemzeti önbecsülés, és fontos a szabadság. Ha ezeket a céljainkat nem az önzés szabadsága, hanem a szolidaritás szabadsága jegyében képviseljük, akkor nemcsak lehetséges, hanem természetes a közös kiindulópont megtalálása.
Magyar részről készek vagyunk Szlovákia hamarosan megalakuló, új kormányával minden nyitott kérdésről problémamegoldó párbeszédet folytatni, tiszta lappal indítva ezt a folyamatot. Készek vagyunk a problémák megoldásának menetrendjét meghatározó egyezségekre, hogy ezzel is megingathatatlanná tegyük a közös érdekekért – a közös európai hazáért és benne a közép-európai közös szűkebb pátriáért – való együttműködést.
Mert közös érdekünk annyi van, mint égen a csillag. Geopolitikai és Európa-politikai kérdésekben rendre azonos álláspontot képviselünk. Legfontosabb összekötő kapocs közös „szűkebb pátriánk”, Közép-Európa regionális érdekeinek érvényesítése. Magyarországnak és Szlovákiának közös közép-európai jövőtervezést kell folytatnia, összeurópai kitekintéssel. Ebben szoros partnerségre számítunk a Szlovák Köztársaság leendő új kormánya részéről is.
A jövő év bizonyos értelemben Közép-Európa éve lesz Magyarország számára, hiszen egymás után töltjük a Közép-Európai Kezdeményezés és be a Visegrádi Együttműködés elnökségét. Azt szeretnénk, ha ezzel a lehetőséggel minden közép-európai polgár egyéni és minden közép-európai nép nemzeti szabadságát erősíthetnénk.
Mert március 15. öröksége az egyéni és a nemzeti szabadság elválaszthatatlansága. És mi hisszük, hogy ehhez minden közép-európai polgárnak és minden közép-európai nemzetnek egyformán joga van. Erre szeretnénk építeni a jövő magyar-szlovák együttműködését, összefogását és szolidaritását.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”33041,33124,33009,32993,33107,33085,33075,33062,33018,33010,32984,32992,32983,32988,32985,32971,32943″}
