A nagyvilág keresztényei július elején egy fontos bibliai eseményről emlékeznek meg. Az ünnep liturgikus neve: „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél”, latinul: Visitatio Beatae Mariae Virginis. A hagyományok szerint Szűz Mária másodikán látogatta meg rokonát, Erzsébetet, Keresztelő Szent János édesanyját.
Ez az ünnep évszázadokon át nagyon fontos volt a magyar földművesek számára, az egymást követő, hagyományokat tisztelő nemzedékek körében, hiszen a nyári betakarítási munkálatok kezdetét jelentette. Az ősi hagyományoknak megfelelően július második napján mind a mai napig a Sarlós Boldogasszony előtt hajtanak fejet a hívők egész Kárpát-medence-szerte.
A középkori emberek életében központi szerepet töltött be a keresztény hit. Nem volt ez másként a történelmi Magyarországon sem, ahol Szent István királynak köszönhetően elterjedt az új vallás.
Áldottak találkozása (Mariotto Albertinelli 1503) (Fotó: Wikipédia)
Az ősi hagyományok néha ellentétbe kerültek a hittérítők tanításaival, máskor viszont nagyon szépen kiegészítették egymást. A vértanúhalált szenvedő Szent Gellért püspöknek köszönhetjük, hogy a Szűzanyát hazánkban Boldogasszony néven is tisztelik.
A főpap Magyarországra érkezése után sokat segített István királynak amikor az elkötelezte magát a kereszténység mellett. Ekkoriban javasolta a Boldogasszony elnevezés használatát.
A magyar földművesek Szűz Mária oltalmába ajánlották a nyári munkálatokat. Egészen a második vatikáni zsinatig világszerte július másodikán ünnepelték meg Szűz Mária látogatását Erzsébetnél.
A zsinat óta a világban a legtöbb helyen valamivel korábban, május végén emlékeznek meg erről a bibliai eseményről. Hazánkban azonban továbbra is az eredeti időpont az ünnep napja.
Mária vizitációja Erzsébetnél (Kurbinovo, Macedonia 1191) (Fotó: Wikipédia)
A Biblia tanítása szerint Gábriel arkangyal adta Szűz Mária tudtára, hogy egy kedves rokona, az unokatestvére nemsokára szülni fog. Az Erzsébet méhében hordott gyermek nem volt más, mint János, akit a keresztények Keresztelő Szent Jánosként tisztelnek. Szűz Mária mindenképpen segíteni akart Erzsébetnek. Tudta, hogy a terhesség utolsó szakaszában egy nőnek különösen jólesik az odafigyelés és a segítségnyújtás. Hosszú utat kellett megtennie, míg elért Erzsébethez.
Az áldott állapotban lévő unokatestvérek, Erzsébet és Mária örömteli találkozása rengeteg kiváló művészt ihletett meg. Pravoszláv ikonokon ugyanúgy megörökítették Mária látogatását, mint középkori és reneszánsz festményeken. Az esemény nemcsak a festőkre, de a zeneszerzőkre is nagy hatással volt, Johann Sebastian Bach például két kantátát is komponált az eseményről.
Ez a nap a szeretet és a segítségnyújtás ünnepe. A 13. században először a minorita szerzetesrend tagjai tartották meg, majd a 14. században VI. Orbán pápa rendelte el, hogy a hívők a Látogató Szűzhöz imádkozzanak.
Fotó: pixabay.com
A megemlékezésekre kilenc nappal Keresztelő Szent János születésének megünneplése után került sor.
A népi hagyományban is nagy tisztelet övezte az ünnepet. Sarlós Boldogasszony napja igazi aratóünnep, a földművesek ekkor a közösségük papja elé járultak, aki megáldotta a szerszámaikat. A középkor elején, a legtöbb helyen még nem ismerték a kaszát, helyette sarlóval arattak. A ma ismert kasza őse a horgas sarlóból alakult ki. Ezt a rövid kaszát a fű vágására használták. A sarlós aratás nehéz munkája a nőkre hárult, míg a férfiak a lemetszett gabonát kötötték kévébe.
E tevékenységnek megvolt a maga vallásos, mélyen spirituális értelmezése is. Sarlós Boldogasszony learatja a termést, amit aztán a fia, Jézus gyűjt össze. Majd a Megváltó mond később ítéletet az emberek fölött, vagyis elválasztja az ocsút a tiszta búzától.
Az igazi munka másnap, július harmadikán kezdődött. Az ünnepnapon összegyűlt a közösség, hogy együtt készüljenek fel az év legfontosabb munkájára.
Fotó: Magyar Kurír
Nem feledkeztek el a napnak nevet adó szentről sem. Mivel Szűz Mária maga is gyermeket várt, amikor útra kelt Erzsébethez, könnyen elfáradt és pihenésre volt szüksége. Egyes tájegységeken éppen ezért egy széket állítottak a falusi házak elé, vagy az udvarokba, amit virágokkal díszítettek fel, hogy ha Szűz Mária éppen arra járna, akkor meg tudjon pihenni, mielőtt folytatja útját Keresztelő Szent János anyjához. Sok helyen hímzett szőttessel letakart zsámolyt is készítettek a szék elé, hogy Szűz Mária azon pihentesse megfáradt lábát.
Hasonlóan az aratáshoz kapcsolódó más ünnepekhez, ezen a napon is fontos szerep jutott az élet jelképének, a gabonának, általa pedig az új kenyérnek. A falu apraja-nagyja kivonult a határba, és a rekkenő hőséggel dacolva a búzaföldön kalászokat szedtek, abból pedig búzaboronát fontak, ami a tisztaszoba dísze lett.
Az ünneplőruhás emberek vágtak egy rendet a táblából, de további munkát már nem végeztek. Legtöbb helyen az aratást a búzatábla keleti sarkában kezdték el. Imádkoztak, és az első két kévét kereszt alakban a földre helyezték.
Volt, aki nem a gabonatáblában szorgoskodott, hanem a természetet figyelve az erdőt, a csalitost járta. Ilyenkor ugyanis sokan gyógynövényeket gyűjtöttek. Ezeket a pap felszentelte, és a hívők biztosra vették, hogy különösen hatásosak a nők panaszai ellen.
A Magyar Királyság földjére lépő utazóknak feltűnt, hogy hazánkban milyen erős Szűz Mária kultusza. Népünk hűségesen megőrizte a hozzá kapcsolódó hagyományokat, a családok pedig ügyeltek arra, hogy ezek a szép szokásaink nemzedékről nemzedékre szálljanak mindenütt, ahol magyarok élnek.
(Forrás: Hegylakó Magazin)
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
