Kvarda József írása, valamint Dániel Erzsébet reakciója (lásd a cikk alján – szerk.megj.) ihletett arra, hogy közzétegyem „Brüsszeli jegyzetként” idevonatkozó gondolataimat, ill. azokat az információkat, amelyek a SENCE (Egyesület a Nemzeti Közösségek Támogatására Európában) e témában végzett tevékenységéről szólnak.
Való igaz (bár nem tudom, ezt alátámasztja-e szociológiai vizsgálat), hogy sokakban kiveszett – vagy nem is lett meg – a regionális azonosságtudat. (Szép magyar szó, ám az „identitás” idegen szóként is közismertebb.) S bár magamat mindig „sárosiként” definiálom, ha származásom helyéről faggatnak, s nem ismeretlen számunkra a mátyusföldi, palóc, szepességi vagy gömöri elnevezés sem (kicsit keverve a néprajzi-földrajzi és közigazgatási neveket), ezek a regionális identitások inkább nagyobb régiókra vonatkoznak, földrajzi értelemben. Tehát nem egy létező adminisztratív régió identitását fedik. Egyet tudok érteni Kvarda Józseffel („a régió fogalmának három értelmezése van: a földrajzi, a történelmi és a kulturális”), de most mégis inkább a jelenlegi adminisztratív régiókkal kapcsolatban szeretnék értekezni. S itt megint csak Kvardát idézném: „a regionális identitás kialakulására és fejlődésére jelentős hatása van az állam adminisztratív és területi elrendezésének”, mert azt szeretném megvizsgálni, MIÉRT nincs meg a regionális azonosságtudat?
Az egyik ok természetesen az, hogy az utóbbi évtizedekben annyi változáson mentek át régióink („Az elmúlt 90 évben mintegy tizenöt alapvető változás következett be a helyi és regionális közigazgatásban” – K.J.), hogy az embereknek nem is volt idejük önmagukat az újabb és újabb változásokkal azonosítani.
A másik ok – s én ebben látom talán a jelentősebb érvet – az az, hogy az embereknek, a régió lakosainak nem volt beleszólásuk abba, hogyan alakuljon a régió, hol legyenek a határai. Tehát a „rólunk, nélkülünk” elv érvényesült. S itt egy kicsit már átlendülünk a politika világába, hiszen a legutóbbi döntések (megyék létrehozása) sem a közösségünk érdekeit inkább figyelembe vevő javaslatokat tükrözték, hanem a fent említett „rólunk, nélkülünk” elvet.
Az európai regionális politika értelmezésében a régiókat az EUROSTAT-os (Európai Statisztikai Hivatal) ún. NUTS-2 szinten határozzák meg mind Magyarországon, mind Szlovákiában (s természetesen az EU-ban). Az EUROSTAT-os rendelet (Az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003 ill. 1888/2005 rendelete) ugyan leszögezi, hogy a régiók keletkezésénél (a tagállam) „olyan vonatkozó ismérveket vesz figyelembe, mint a földrajzi, társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális vagy környezeti körülmények”, de azt már nem rögzíti, mi történik, ha ezeket nem veszik figyelembe. Mint a fentiekből kiderül, a régiók kijelölése az EU-ban tagállami kompetencia, így ezekről nem az EU dönt. (Igaz, a döntésnek figyelembe kellene vennie a fenti rendelet feltételeit.) Ebben az értelemben Szlovákiának 4 „nem közigazgatási” régiója van – nevezik statisztikai régiónak is – NUTS-2 szinten: Pozsonyi Régió, Nyugat-Szlovákia, Közép-Szlovákia és Kelet-Szlovákia. Furcsa lenne, ha e régiók lakosainak valamilyen öntudata is kialakulna, hiszen ezeket valóban statisztikai okokból hozták létre, igaz, meglévő (s talán bizonyos identitással is rendelkező) NUTS-3 szintű régióinkból, a megyékből. (Hasonló a helyzet Magyarországon a Közép-Magyarország, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Nyugat-Magyarország, Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl régiókkal.) Ha tehát regionális azonosságtudatról akarunk beszélni, akkor bizony a NUTS-3 szintre, esetünkben a megyékre („samosprávny kraj”) kell összpontosítanunk. Mert ez az a szint, ahol az emberek úgy érezhetik, itt otthon vannak (?), itt vannak választott képviselőik, megyei elnökük/alelnökük, itt bele tudnak szólni a régió/megye dolgaiba. Valóban bele tudnak szólni?
A demokráciát kérdőjelezném meg, ha azt mondanám, nem. Hiszen demokratikus és szabad választások eredményeképpen vannak a megyéknek képviselői. Nem is itt van a hiba. (Külön kérdés, hányan mentünk el szavazni a megyei választásokon, hogy szavazatainkkal reálisan bele tudjunk szólni a képviselőtestület összeállításába. Ez is egy mércéje az állampolgári öntudatunknak.) A hiba ott van (ill. volt), amikor a megyéket létrehozták – lásd fent.
S itt jutunk el a SENCE tevékenységéhez. Az Európa Tanácsban (sőt az Európa Parlament kisebbségi kérdéskörrel foglalkozó INTERGROUP-jában is) Komlóssy József, a SENCE alelnöke révén már többször elhangzott a mottó, amit egy híres „regionalistától”, De la Blanche úrtól vettünk át: „A régiót nem kijelölni kell, hanem elfogadni!” Tehát elfogadni annak meglévő történelmi, földrajzi, társadalmi-gazdasági, kulturális vagy környezeti határait. Ha azonban valóban a regionális demokráciát kihasználva akarjuk az elfogadást biztosítani, akkor a fenti feltételeket ki kell egészítenünk egy fontos tartóoszloppal (nevezzük Komlóssy József kifejezésével élve „demokratikus gerincnek”), ami nem más, mint a belső önrendelkezés népszavazás formájában. Más szavakkal fogalmazva: biztosítsunk beleszólást a régióhatárok kijelölésekor a helyi lakosságnak, azoknak, akiket ez érint. S van rá számos példa (igaz, nem mifelénk). Mert hiszen az európai demokráciának ez az (egyik) alapköve: a szubszidiaritás. Az így létrehozott/elismert régióval azonosítani tudják magukat az ott élők: létrejöhet a regionális identitás.
S hogyan lehet mindezt elérni? Például az Európai Polgári Kezdeményezéssel, egy új, demokratikus lehetőséggel, mellyel Európa öntudatos polgárai élhetnek. De erről majd legközelebb…
Flórián László, Felvidék.ma, Brüsszel
{iarelatednews articleid=”35430, 35447, 35532″}
