A XIII. Katona Mihály Napok keretében a szép számmal megjelent hallgatóság találkozhatott Gyimóthy Gábor költővel, műfordítóval, természettudóssal és nem utolsó sorban ipari formatervezővel, aki 1956 óta Svájcban él.
„Beszéljünk tudatosan, beszéljünk tudatosan magyarul” címmel tartott rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadást. Megtudtuk beszél németül, angolul, olaszul, franciául, és jó ismerője a latin, a spanyol és az orosz nyelvnek is. Ő fordította magyarra a Max und Moritz című gyermekkönyvet. De a nagy szerelem az az anyanyelve – a magyar.
Gyimóthy úr évente három-négy alkalommal jön Magyarországra és fájdalommal tapasztalja, hogy a magyar nyelv egyre romlik, silányodik. Ezért elhatározta, hogy „nyelvőrző hadjáratot” indít és ennek egyik állomása volt Búcs,ahol a költő verseit adták elő az alapiskola tanulói.
A száraz életrajzi adatok helyett szólaltassuk most meg a költőt, magát, mi is vezette el őt a versíráshoz, illetve, hogy bukkant rá hűséges szerelmére, a saját anyanyelvére:
„Noha kevés tehetségem van az idegen nyelvekhez; tanulni, helyesebben tudni, szerettem volna egy egész csomót. Még Magyarországon tanultam latint, oroszt és spanyolt. Az osztrák menekülttáborokban arról álmodtam, hogy megtanulok tíz nyelvet. Persze ott időmilliomos voltam. Később tanultam angolt, franciát, olaszt és japánt, de a sors fintoraként, az egyetlen nyelv, amelyben elértem az anyanyelvi szintet majdnem megközelítő tudást, a német lett. A nyelvekkel való foglalkozás eredménye, hogy beleszerettem a saját anyanyelvembe (volt összehasonlítási alapom!) és elkezdtem verseket írni”.
Közel húsz évig azonban, eszébe se jutott, hogy a versei másokat is érdekelhetnek. Első verses kötetét 1999-ben Tillárom-versek címmel adta ki. Azt követte egy madarakról szóló verses kötet, majd három magyar nyelvű szójátékvers gyűjtemény és egy német-angol-francia-nyelvű. Továbbá megjelent két gyerekeknek szóló könyve, a Találós-madár-mozaik és A kacsalábon forgó vár, ugyancsak a madarakról szóló verses kötet. Egy másik német nyelvű könyve a Mondgedichte, melyet csodálatos fotókkal illusztrált. Fordításai közül kiemelkedik Busch Wilhelm híres gyermek elbeszélése a Max és Móricz magyar nyelvre való nagyszerű átültetése, melynek érdekessége, hogy kétnyelvűen adatta ki. Versei, szójátékai utánozhatatlanul szellemesek, ötletesek, humorosak, fordulatosak, ugyanakkor tanulságosak is. Majd lehetőség nyílott a poétával a magyar nyelvről beszélgetni.
Elemző összehasonlítást tett más nyelvekkel, aminek a végkicsengése az, hogy a magyar nem akármilyen nyelv, vétek veszni hagyni. Szinte csoda, hogy az évszázadok során a köznép át tudta menteni a német és latin ellenében.
Nyelvünk romlásának előidézőjét vizsgálva több okot is feltárt. Régi elégtelenség az angol szavak indokolatlan használata, ami a számítógép térhódításával még fokozottabban terjed. A link helyett mondhatnánk magyarul, hogy címsor. Vagy miért jobb a spray, mint a permet? A stroke helyett miért nem mondjuk régi szavainkkal, hogy szélütés, agyvérzés, gutaütés vagy szélhűdés. Ezek legalább mindenki számára érthetőek lennének. Rosszabb a helyzet, ha az idegen szavakat helytelenül alkalmazzák, írják vagy hibásan ejtik ki. Akad, aki csak fontoskodásból, műveltsége bizonygatására használja egyre-másra. Külön csoportba sorolta az időnként felkapott divatkifejezéseket. Például: nem igazán, vagy így igaz. Itt is az angolra lehet visszavezetni az kútforrást. A fölöslegesen használt, nem odaillő igekötők is zavaróak lehetnek egy nyelvész fülének. A bealszik, vagy beájul ma már gyakran elhangzik a médiában. Továbbá nem használ sem a közbeszédnek, sem a felnövekvő generációnak a trágár szavak hangoztatása. Nem mindenáron magyarosítást követel a nyelvész, hanem tudatos beszédmódra sarkall. Példának hozta fel a globalizáció kifejezést, amit beilleszthetünk szókincsünkbe, mert nehéz lenne röviden magyarra fordítani.
Anyanyelv szeretete nem csak versek írásában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy Magyarországot járva-kelve lázadozik a mai helytelen, sekélyes magyar nyelvhasználat ellen. Sőt ennek hangot is ad, hisz mindenfelé, otthon és külföldön is.
Végül álljon itt Gyimóthy Gábor ars poeticája, azaz költői hitvallása, melyet így fogalmazott meg: „Amikor verset írok, gyakran szándékomban sincs verset írni, csupán játszadozom a szavakkal, és a végén összeáll a vers. Lehet, hogy régimódi elképzeléseim vannak afelől, milyen is legyen egy vers, de én valahogy mindig úgy gondolkoztam, hogy rímelnie kell, üteme legyen, sőt még az sem árt, ha mondanivalója is van”. A magyar nyelv különlegességét Nyelvlecke című költeményében fejezi ki a legtalálóbban, amikor a megy szó jelentését annak 75 rokon értelmű megfelelőjével írja le. A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét „óangolnak” nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd’ 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
Személyes küldetésének érzi a magyar nyelv egyedülállóságának, szépségének és napjainkra egyre hanyatló helyességének megőrzését.
Előadásait figyelmébe ajánlom, mind az iskola 8.-9. osztályát végzőknek, gimnazistáknak, mind a gondolkodó felnőtt, a magyar nyelv és kultúra iránt felelősséget érzőknek,akik fontosnak érzik anyanyelvünk és nemzetünk kultúrájának mindennapos óvását, gondozását.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36498,36309″}
