A Csemadok Naszvadi Alapszervezetének szervezésében avatták fel október 8-án az Aradi 13 emlékparkját.
Az avatáson Hrubík Béla köszöntötte a közösséget. Az alábbiakban az ő köszöntő sorait olvashatják:
„Mindenkit nagy szeretettel köszöntök az aradi 13 vértanú, nemzeti hős emlékparkjának avatásán. Nagy tisztelettel köszöntöm erről a helyről is az emlékhely megálmodóit, kivitelezőit, és anyagi támogatóit. A Csemadok helyi szervezet alkotó közösségét, a naszvadi önkormányzatot és polgármesterét, Magyarország kormányának Emberi Erőforrások Minisztériumát, valamint a Novum Naswod Polgári Társulás tagjait, Dobosi Róbert ötletgazda és mindenes szervező elnökletével, akik előtt, egyenként és egyként is hadd emeljem most meg képzeletbeli kalapomat.
Azt mondják, hogy ha van egy ember egy közösségben, aki tudja, mit akar, akkor az egy jó, igaz, hasznos, értéket teremtő gondolathoz százakat is mozgósítani tud. Ezt látjuk ma magunk körül, itt az emlékparkban.
Ez az a fajta akarat, mely magasra emeli a falakat. A kulcsszó az elkötelezettség és az elhivatottság, ezek nélkül nem megy.
Annak idején, Csemadok-elnökként a vidéket járva, egy barátom mondta, hogy aki nem hordott székeket meg asztalokat a kultúrházban, az nem lehet jó elnök. Nos, én sem maradtam ki ebből a jó szórakozásból soha, és tudom, hogy a mai napot szervezők közül biztosan mindenki hordott már széket és asztalt a kultúrházban.
Ennyi kell csupán a nagy álmok megvalósításához. És nemzetszeretet, hit, tartás. Valóban ilyen egyszerű lenne ez? Igen is, és nem is.
A magyarok Kárpát-medencei honfoglalása már több mint 1100 évvel ezelőtt befejeződött. Azonban van egy másik honfoglalás is, amely napjainkban, főleg a Trianon által elszakított nemzetrészekben folyik. Ez a szellemi honfoglalás, térfoglalás a mai napon itt, Naszvadon is megtörtént.
Ismét elfoglaltunk egy teret, mely a miénk volt, de mindeddig üresen állt. A történelemből azonban tudjuk, hogy azokat a helyeket, amelyeket nem mi foglalunk el, a határait nem mi tűzzük ki jelekkel, emlékekkel, szobrokkal, emlékoszlopokkal, mások foglalják el.
A történelem és a szülőföld szeretete figyelmeztet. Csak az a miénk, amit a magunkénak érzünk, és amit meg is tudunk tartani. Szóban, tettekben, cselekedetekben.
A mai napon felavatott emlékhely 8 alkotó nevével fémjelzett, akiket a helyi szervezők kértek fel arra, hogy saját énjük, lelkük, tudásuk egy darabját véssék fába, kovácsolják vasba, égessék tűzzománcba, hogy láttassák azt, s hogy arra nézve mások is látva lássanak. Mert aki megért, s megértet, az egy népet is megéltet.
Az emlékoszlopokat Sidó Szilveszter, Hrubík Béla, Ambrus Dávid, Gerendás Norbert, Katona István faragta, a tűzzománc portrékat Balanyi Károly kecskeméti tűzzománc mester alkotta, és a Szent Korona kovácsolt másolatát László Ottó készítette, Csank Tímea keramikus közreműködésével.
Nyolc különböző sors, lélek, talán világnézet is, bár erre nem mernék megesküdni, hogy a világnézeteink oly különbözőek lennének, de egy cél és egy akarat, mely összetartja az alapot és a falakat, melyekre bátran lehet nemzetet, hazát, otthont, a szülőföld szeretetét építeni, gazdagítva azt elődeinktől kapott tudással, alkotással.
Erős bástya ez. Sokan vagyunk még, akik merünk, s tudunk is építeni, alkotni. Mert az idő rostáján áthull, ami hamis. Csak az igazi értékek maradnak fenn. Ahogy a víz szalad, de a kő marad.
A sors kiszámíthatatlan vagy általunk is sorsszerűnek vélt útján, a mai napon nagyon sok tisztességes ember munkája, műve, jóakaratú cselekedete keresztezte egymást, s hozott közelebb embereket, akik lehet, még soha nem találkoztak. És ha igen, ez csak erősíti azt, hogy valaki egyengeti az útjainkat.
Mint ahogyan Kányádi Sándor írja a Valaki jár a fák hegyén című versében.
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
Igen. Mi is félünk, vajon mit hoz a holnap a világnak, de reménykedünk is, hogy az emberi jó elnyeri jutalmát. Különben nem lenne értelme semminek. Vigyázzatok és imádkozzatok! Soha még nem volt annyira szükség az imákra, mint mostanság. A sátán csapatai ellepték a világot. Csak erős hittel, és szeretettel állhatjuk útját.
Az aradi 13 katonaként, emberként megtette azt, amit a haza megkövetelt tőle. Talán még annál többet is. Mi is törekedjünk arra életünkben, hogy munkánkkal, a közösséget szolgálva mindig megtehessük azt, amit elvárnak tőlünk, s amit mi is elvárunk önmagunktól.
Ha ezt meg tudjuk tenni, ki-ki a maga helyén, ki-ki a maga tehetsége és tudása alapján, akkor életünk teljes, hiteles és gazdag lesz. Álljanak itt Sütő András szavai útravalóul, mindnyájunk előtt: „Ha annyi nyomunk marad bár a Földön, mint felszálló madárnak a friss havon, már nem éltünk hiába”.
Isten áldja a nemzet hőseinek emlékét, és Isten éltesse a szabadságáért kiálló magyar nemzetet, mindörökké. Isten, áldd meg a magyart!
(Hrubík Béla/Felvidék.ma)
