A Bezák-ügy kétségkívül felkavarta az egész szlovákiai katolikus közösséget. Azt is mondhatnák megkavarta egyházi téren az állóvizet.
Persze, a katolikus egyházon belül is vannak pro meg kontra vélemények is, egy dolog azonban vitathatatlan: XVI. Benedek pápa máig megindokolatlanul maradt döntése végképp nem örvendett közkedveltségnek a szlovákiai katolikus hívő társadalomban. Voltak, akik hangosan is kifejezték méltatlankodásukat: nyilvános akciókat, aláírásgyűjtést is szerveztek a „fabotos“ Bezák püspök mellett, mások meg, bár nem örömmel, de a Szentatya iránti tiszteletből a döntés alázatos elfogadására bíztatták méltatlankodó társaikat.
Sok írás, vélemény megjelent már az üggyel kapcsolatban, korrupcióról, hatalommal való visszaélésekről szólók, olyan pénzösszegek rezzenéstelen arccal történő saját zsebbe csúsztatásáról, amekkorára a tisztességes hívő katolikus átlagpolgár még álmában sem mer gondolni. Újat pillanatnyilag nem igen lehet az eddig megjelentekhez hozzátenni, bár sejteni lehet, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, s ki tudja mi minden rejlik még a felszín alatt, aminek felbuggyanása meglepetéseket okozhat még sokunk számára. De Bezák püspököt hallgatásra ítélte az egyháza, s ki tudja, mi lesz az ügy végkifejlete.
Az azonban mindenképpen hozadéknak számít, hogy az esetet követően úgy tűnik, sokkal bátrabban nyilvánulnak meg egyházi kérdésekben nyilvánosan a bennfentesek is. Eddig leginkább az volt az alapvetés, hogy bírálni nem igazán lehet az egyházon belüli rossz lépéseket, hibákat, a visszaélésekről nem is beszélve. Ha helyi szinten nagyot hibázott a pap, világi szemmel megbocsáthatatlan bűnt követett el, a legtöbb esetben csak áthelyezték szolgálati helyéről, ami előbb-utóbb így is, úgy is bekövetkezett volna. Hány olyan eset megtörtént az évek folyamán, amelyekről helyi szinten ugyan mindenki suttogott, de nyíltan nem mernek róla beszélni máig sem az emberek, sőt, a legtöbb esetben azt bélyegzik meg, aki nyivánosan szembeszáll ezzel.
Ezért is olvastam pozítív érzésekkel a lelkemben a hírt, amely arról tudósít, hogy a Holland Püspöki Konferencia anyagi támogatásával egy olyan vizsgálat indult pár évvel ezelőtt, amely a papok és az egyházzal kapcsolatban lévő más személyek általi szexuális zaklatásnak és fizikai kínzásnak az 1945-2010 között eltelt időszakban áldozatul esett fiatalkorúak eseteit igyekszik feltárni. A vallomások által több tízezer fiatalkorúval szembeni zaklatási ügyre vagy fizikai erőszak elkövetésére derült fény, s az esetek egy részében büntetőfeljelentésre is sor került. Szomorú és megbocsáthatatlan, nekem, mint anyának, mindenképpen az. Ám ami az egész hírben szimpatikus, hogy a Holland Püspöki Konferencia talált magában annyi erőt, hogy szembe nézzen mindezzel, támogassa ezeknek az eseteknek a felderítését, s bár az esetleges lelki kár, tudjuk, pénzben kifejezhetetlen, de anyagi kárpótlást is nyújtson az áldozatoknak, s kinyilvánítsa: „Minden ember, főleg a gyerekek testi és lelki sértetlenségének megsértése, minden körülmények közt szégyentelen tett“.
És bűn – teszem ezt hozzá már én, amely senki iránti tiszteletből nem takargatható, fedezhető. Mert különben mi, mindnyájan, akik ezt tesszük – szülők, papok, püspökök – bűnrészesekké válunk.
Dunajszky Éva, Felvidek.ma