Szinte minden nap olvashatunk, vagy hallhatunk valami ijesztő hírt az Oktatási Minisztérium legújabb szándékáról a közoktatás finanszírozásának megváltoztatásával kapcsolatban. A tavalyi pedagógussztrájk alkalmával jelentette be Čaplovič, hogy lesz béremelés, de sok az iskola és természetesen a pedagógus is. Csökkenteni kell tehát számukat, s majd a megtakarításból lesz pénz a béremelésre. Ezt talán még a sztrájkoló pedagógusok sem gondolták így, hisz köztudott, hogy szolidárisak egymással. A miniszter néhány hónappal később bejelentette a közoktatás ún. osztályfinanszírozási rendszerének bevezetését, mely a 10 éve működő normatív finanszírozási rendszert váltja fel. E sorok szerzője ott volt a normatív finanszírozási rendszer kidolgozásánál, s annak elfogadásánál. Nem állítom, hogy a rendszer tökéletes, de tudtommal jobbat és igazságosabbat még nem találtak fel. Tíz év alatt azonban sok minden megváltozott. Elég csak megvizsgálni, hogy mennyivel csökkent a közoktatásban részesülő tanulók száma, amit nem követett az iskolák számának csökkenése. A 10 évvel ezelőtti optimális létszámú alsó tagozatos, ún. kis iskolákból mára komoly anyagi gondokkal küzdő, a bezárás előtt álló intézmények lettek. Hasonló sorsra jutott több olyan teljes felépítésű iskola, ahol még 10 évvel ezelőtt 140-160 gyermek tanult, s ma a tanulói létszám alig haladja meg a százat.
Ne feledjük, hogy mi felvidéki magyarok is az utóbbi 10 évben legalább 60 ezerrel kevesebben lettünk.
A felsorolt tények ellenére mégis úgy gondolom, hogy a megoldás nem a normatív finanszírozási rendszer elvetésében, és egy eddig ismeretlen, kipróbálatlan rendszer bevezetésében van, melynek legfontosabb ismérve a minimális tanulói létszám meghatározása, hanem az eddigi normatív finanszírozási rendszer alapos reformjában. Az utóbbi napokban sokan rájöttek arra, hogy micsoda veszélyeket rejt magában Čaplovič tervezete, s még a parlamenti vegyes párt oktatáspolitikusa is, aki néhány hónappal ezelőtt még a médián keresztül ágált a normatív finanszírozás ellen, s dicsérte az Oktatási Minisztérium új tervezetét a minap megtérve elutasította Čaplovič javaslatát.
Remélem mindenki számára világos, hogy a Fico kormány a pedagógusok béremelési szándéka mellett nagyot rúghat magyar tanítási nyelvű iskoláinkba. Néhány javaslat, amely megoldást nyújthat a kialakult helyzet kezelésére.
– hibás az az elképzelés, hogy a pedagógusok bérét csupán a tárcán belüli tartalékok feltárásából kellene emelni. Egyéb költségvetési tételek mozgósítására is szükség van. A Kaliňák-féle reformtól Ficoék több százmillió euró megtakarítást várnak. Ennek egy jelentős részét használják a pedagógusok béremelésére! A Telekom tervezett fű alatti privatizálásából befolyó pénz egy részét adják a pedagógusoknak! Az Oktatási Minisztérium és a hozzá tartozó háttérintézmények hatékonyabban takarékoskodjanak!
– az új finanszírozási javaslat ismét a kicsinyeket, a gyengéket, a védteleneket sújtja. Jó lenne, ha a minisztériumban végre rájönnének, hogy az ország nem csak fővárosból, kerületi és járási székhelyekből, városokból áll, hanem az ország lakosságának jelentős része vidéki településeken él, akik számára az iskolát a lakhelyükön működő iskola jelenti. Érvényesüljön már itt is végre a szolidaritás elve.
– mindenki arról beszél, hogy mennyire drágák a kis, alsó tagozatos iskolák, ugyanúgy az alacsony létszámú teljes felépítésű iskolák. Azt viszont mindenki elhallgatja, hogy a városok nagy létszámú iskolái a normatív rendszerben viszonylag jól el vannak, főleg, ha az osztályok tanulói átlaga magas. Nem beszélve arról, hogy az utóbbi évek folyamán iskolák százai lettek felújítva EU-s támogatásokból, hőszigetelés, állagmegőrzés, energiatakarékossági szempontokból, melyek akár 20-25%-os rezsi megtakarítást jelenthetnek. Ha az iskolának 200-nál kevesebb tanulója volt, még csak nem is pályázhatott, azaz a kisiskolák mindegyike hátrányos helyzetbe került a nagyokkal szemben. Vajon mi lenne, ha azt a 20%-ot adnánk oda a kisiskoláknak? Biztos vagyok benne, hogy a nagy iskola energiaszükségletének 20%-a nagyot lökne a mi kisiskoláinkon is.
– nem vagyok az iskolahálózat racionalizációja ellen. Egyet azonban nem szabad, a fűnyíró elv használatát ki kell zárni. Minden iskolát egyedi elbírálás alá kell vetni. Például érthetetlen számomra, hogy mi a baja a minisztériumnak a 27 tanulóval működő alsóbodoki magyar tannyelvű alsó tagozatos alapiskolával, ahol 2-2 évfolyam összevonásával, még Čaplvovič 12 tanulós minimális létszáma is teljesül. Az én olvasatomban ez egy életképes alsó tagozatos alapiskola, amelyen a normatív rendszer reformja, azaz a normatíva emelése az általam javasolt forrásokból megoldja a problémát. Az igazi gond azokkal a „kis iskolákkal” van, ahol a létszám 10 alá csökken, s valóban kérdésessé válik a finanszírozásuk. Racionalizáljunk viszont ott, ahol például egymással majdnem összenőtt települések (néhány 100 méter választja el őket egymástól) működtetnek mindkét településen iskolát, esetenként akár szlovák és magyar tannyelvűt is. Viszont ne nyúljunk az ipolyvarbói magyar tannyelvű iskolákhoz hasonló intézményekhez, még ha méregdrágák is, hisz a legközelebbi magyar alapiskola legalább 40 km-re van.
Az élet hozta változásokra a közoktatásban is reagálni kell. Az oktatási minisztérium legésszerűbb reakciója az iskolák finanszírozásával kapcsolatban az lenne, ha alaposan módosítaná a normatív finanszírozás rendszerét. A magyar iskolák számára végzetes Čaplovič –féle osztályfinanszírozási rendszert vissza kell utasítani, el kell vetni.
Szigeti László
(A szerző az MKP OT elnöke, volt oktatásügyi miniszter){iarelatednews articleid=”40813″}
