Ezzel az igével a szívében indult útnak közel 60 zarándok Pozsonyból és annak szűkebb és tágabb környékéről, hogy részt vehessen az idén 35. alkalommal megrendezett nemzetközi ifjúsági találkozón, a Mladifesten Medjugorjéban. A szervezők az idézett szentírási részletet (Lk 10,42) választották az idei rendezvény mottójául.
A főként fiatalokból, családokból és lélekben fiatalokból álló csapat az egyházfai Šillo házaspár gondos szervezésének köszönhetően Molnár Tamás atya lelki vezetésével július 31-én, Loyolai Szent Ignác napján indult útnak.
Zarándokutunk első fontos állomásaként Horvátország legnagyobb Mária-kegyhelyét, a horvátok nemzeti zarándokhelyét, Máriabesztercét látogattuk meg, melynek történetével már az autóbuszban megismertette a csapat tagjait Tamás atya. A búcsújáróhely Fekete Madonnájának története bővelkedik csodás viszontagságokban. Mária hitt a csodákban – jelentette ki a szentmise során beszédében Tamás atya, s arra buzdított, higgyünk mi is bennük, hiszen ma is történnek csodák. A nap szentjének történetét felidézve az útnak indulás, az úton levés és a hegyre való felmenetel képét tárta elénk, amely végigkísért egész zarándokutunkon.
Ahogy Szent Ignác élete radikális fordulatot vett, és felment Montserrat hegyére, mi is felmentünk a kegytemplomba, ahol a nap csúcspontjaként szentmisén vehettünk részt. Úgy, ahogy a hegyen, a szentmisén is az ég és föld összeér. A hegyen megpihenve és lelkileg feltöltődve folytattuk utunkat (szó szerint) a hegyek közé, a hercegovinai Medjugorjéba (jelentése: hegyek között). Különleges aktualitást adott a napnak, hogy csoportunkat a a Szent Ignác-i lelkiséget élő Jézus Szíve Társaság két tagja, Balla Erika és Krajcsik Gabriella testvérek kísérték.
Éjszakába nyúló utazás után, kora délelőtt bemutatkozással kezdtük a napot, s a testvérek arra kérték a csoport tagjait, hogy ki-ki próbálja megfogalmazni, milyen vággyal a szívében érkezett. Igazán inspiráló, mélyen megérintő, olykor derűre fakasztó válaszok hangzottak el, ezáltal is gazdagítva egymást. Majd a város fontos pontjait végigjárva eljutottunk a világosság olvasójának egyes titkait ábrázoló állomásokhoz, melyeket Tamás atya vezetésével végigelmélkedtünk, majd mindannyian időztünk egy kicsit a feltámadt Jézust különleges módon ábrázoló szobornál, hogy annak lábát az erre a zarándoklatra készült kendőinkkel megérintve átadjuk szándékainkat Megváltónknak.
Délután a több (tíz)ezer zarándok tarka forgatagában elfoglaltuk helyünket a téren, közvetlenül a papok részére elhatárolt terület mögött, itt lengett a magyar zászló minden alkalommal. 18 órakor kezdődött a rózsafüzér közös elimádkozása. Talán ilyen lehetett az első pünkösd: minden nemzet a saját nyelvén imádkozik, mégis mindenki egyesül ugyanabban az imában. Ez nem Bábel, hanem morajló pünkösdélmény, amely naponta megismétlődik.
Természetesen nagy öröm, mikor magyarul hangzik fel az előimádkozott rész, de különleges élmény a különféle szláv és germán nyelveken kívül saját fülünkkel egzotikus közel- és távol-keleti nyelveken hallani az Üdvözlégy szavait. 18.40-kor, a jelenés időpontjában a sokaság elcsendesedik pár percre, majd folytatódik az ima. A nyitószentmise kezdetén 80 ország fiataljai vonultak be hazájuk zászlójával; innen nem zártak ki egyetlen országot sem. Akaratlanul is a párizsi olimpia, s annak botrányos megnyitója jutott az eszembe. Erről azonban még később lesz szó.
Meghallgattuk Ferenc pápa erre az alkalomra írt üzenetét, amely a rendezvény mottójából indult ki: Az igazi tanítvány az Úr igéjét hallgatja, ahogyan Mária, Lázár és Márta testvére tette. A másik hűséges tanítvány a Názáreti Mária, aki beengedte szívébe az Isten Igéjét – ő is a jobbik részt választotta, mégpedig az Úr Jézust. Mi is meghívást kaptunk, hogy Krisztus hiteles tanítványai legyünk, s a hit, béke és szeretet hirdetői.
Bosznia-Hercegovina Assissi Szent Ferenc nevét viselő apostoli nunciusának szentbeszéde a választásról szólt; az élet választás, s nem hozhatunk döntést anélkül, hogy az Úr ne engedné meg. Mindennap hozunk döntéseket, amelyek alapján majd meg leszünk ítélve. Az érsek atya arra buzdított, hogy Isten igéjéből tanulva, az Eucharisztával táplálkozva válasszuk a jobbik részt. Csak aki az Urat választja, találja meg az üdvösség útját, hiszen ahol a kincsünk, ott a szívünk. Ebben állította elénk példaként a nap szentjét, Ligouri Szent Alfonzot, aki teljesen Istennek szentelte magát, bátran döntött, és a legjobb részt választotta, s akinek alakja és példája ma is korszerű.
A szentmise után szentségimádás következett. Megrendítő volt, ahogy az összegyűlt sokaság (a templom mögötti tér zsúfolásig megtelt) csendben, leborulva imádja az oltáriszentségben jelen levő Úr Jézust, ahogy az Úrral időz. Az egész lelki program a téren énekkel, tánccal zárult, mint ahogy hagyományosan a Mladifest többi napja is.
A program a többi napon délelőtti és délutáni értékes katekézisekkel és tanúságtételekkel bővült, melyeken lehetőség szerint részt vehettünk, vagy az interneten követhettük figyelemmel azokat. Másnap a Világosság útjának (a keresztút mintájára: Via Crucis – Via Lucis) egyes állomásain elmélkedtek csoportunk tagjai a régi templom alapjait őrző parkban. Utána kisebb csoportokban osztottuk meg egymással kezdeti élményeinket.
Az augusztus 2-i szentmisén örömmel vettem tudomásul, hogy a szónok a hercegovinai ferences rendfőnök lesz, akinek a szavai a két évvel korábbi Mladifest alkalmával is megragadtak. Az idén sem kellett csalódnom. A nők megváltoztatták a történelmet – indította beszédét –, meg tudják tisztítani a világot, mert megértik a szeretetet. Az üdvtörténet egy angyallal és egy asszonnyal kezdődik, s a tiszta szív válaszával. A világ azonban tisztátalanná lett, a nőket félig férfivá akarja tenni. Figyelmeztetett a tisztesség köpenyét viselő ellenségre, s arra is, hogy a hiteles kereszténység ledönti az álarcokat. Az ember csak férfi és nő lehet. Az ember nem szüntetheti meg a törvényt, amelyet nem ő állított fel. Európa megmutatta erkölcsi ürességét – mondta az Euróvíziós Dalfesztivál és az olimpia példáját felhozva –, az arroganciát, a sekélyességet, a hamis toleranciát, amely mindent, ami szent, tönkretesz.
Kereszténynek lenni azt jelenti, különbözünk. Ma van a legjobb alkalom, hogy keresztények lehessünk, ehhez pedig kell olyan hely, ahol erőt gyűjtünk. Medjugorjéban, az Angyalok Királynőjénél ezt megtehetjük – zárta beszédét a szónok. A szentmisét ezen a napon körmenet követte a Mária-szoborral és szentségimádás.
Augusztus 3-án a jelenések hegyére, a Podbrdóra zarándokoltunk el. A hegyre felfelé az örvendetes rózsafüzér egyes titkait ábrázoló domborműveknél mondtuk mindig az aktuális tizedet. Mindannyiunkat megérintett, amint fiatalemberek csoportja egy hordozható széken ülő mozgássérültet vitt felfelé a nem könnyű terepen a tikkasztó hőségben, s láttuk azt is, amint ketten egy fiatal vak lányt vezetnek lefelé. Fent, a Szűzanya szobránál alkalmunk nyílt csendes imában elidőzni egy rövid ideig.
Mit keresel? Mire vágysz? Mire van szükséged? – intézett kérdéseket a békétlen, elszigetelt, a szívében űrt érző, ideológiák által megtévesztett, manipulált és másokat manipuláló emberhez az esti szentmisét bemutató washingtoni segédpüspök. Tegyél meg mindent, amit Jézus mond – Édesanyánk tanítása ilyen egyszerű. Ő béketeremtő, Mária a Béke Királynője. Márián keresztül találkozhatunk Jézussal. A szentgyónásban belső békére lelhetünk. Fontos, hogy keressük Isten akaratát, találjuk meg azt a hivatást, amely célt ad életünknek. Alakítsuk ki a találkozás kultúráját magunkban – erre jó példa Medjugorje, ahol annyi nyelv és kultúra találkozik –, legyen ez egy új pünkösd! Imádkozzunk a békéért! Legyünk béketeremtők! – zárta a beszédét a püspök atya.
A szentmise után csenddel felváltott elmélkedések hangzottak el a kereszt előtt, s vártuk azt a pillanatot, mikor meggyújthatjuk gyertyáinkat. Várakozásunkat fokozta az időjárás is, hiszen közben villámok cikáztak, de a tér továbbra is tömve volt emberekkel. Végül elérkezett a pillanat, mikor csak sok-sok ezer gyertyalángot lehetett látni a sötétben, s az eső is csak lágyan eredt el.
Augusztus 4-én, vasárnap ellátogatott hozzánk Sarnyai Andrea, akinek eddig csak szelíd hangját ismertük, ő tolmácsolja ugyanis anyanyelvünkre évről évre a Mladifest programját. Egész lényéből kedvesség árad, miközben a jelenések történetéről, személyes élményeiről és Medjugorjéról mesél, ahol a Szűzanya képes annyi embert több napig ott tartani közel 40 fokban, egy órányira a tengertől. Mindannyiunkban megmaradt az a hasonlat, amelyet a vizesflakon kupakjáról és a kegyelemről mondott. Ha ugyanis a flakont bezárjuk, hiába ömlik rá a víz, nem telik meg. Ha a szívünk zárva van, áradhat a kegyelem, üres marad. Azt csak imával és szentgyónással tudjuk megnyitni.
Az ima rendkívüli fontosságát hangsúlyozta, amint azt a Szűzanya, a Gospa is teszi, aki jó pedagógus módjára fokozatosan vezette rá a látnokokat az imádságra. Először az úgynevezett medjugorjei rózsafüzér imádkozására biztatott (amelyet minden szentmise után elimádkoztunk a téren), majd naponta egy teljes rózsafüzérre, később kettőre, háromra, s hozzáadta a pénteki, majd a szerdai böjtöt kenyéren és vízen. A három rózsafüzér elimádkozása naponta, ami egy–másfél óra, ugyanis felér egy ördögűzéssel.
Megtudtuk, hogy ki kell használnunk azt a kegyelmi időt, amely addig tart, míg a látnokok meg nem kapják a tizedik titkot. Az öt kő mellé, melyet a Góliáttal szembeni harcban kell felhasználnunk (ima, szentgyónás, szentmise, a szentírás olvasása, böjt) a megtérést, vagyis életünk teljes megváltoztatását, az Isten felé fordulást emelte ki Medjugorje üzeneteként a tanúságtevő. Gondolatai között elhangzott továbbá, hogy legyünk büszkék arra, hogy Medjugorjéban vagyunk, mert oda csak az jut el, akit a Szűzanya meghív, s hogy vigyük haza azt a szeretetet és békét, amit itt megtapasztaltunk.
Aznap még egy rendkívüli élmény várt, hiszen minden nemzet a saját anyanyelvén bemutatott szentmisén vehetett részt. Az akkor ott tartózkodó magyar papok és hívek mind egy arra kijelölt parkban gyűltek össze a szentmisékre. A szónok többek között napi egy óra imára buzdított – ez mindössze napunk négy százalékát teszi ki –, valamint hétköznapi szentmise-látogatásra. A boldogsághoz vezető receptre a következő dolgokat „írta fel”: a bűn megbetegíti a lelket (szentgyónás), a lélek levegője az imádság, a lélek eledele az Eucharisztia, a lélek egészsége Isten – figyelmeztetett azonban arra is, hogy a be nem vett orvosság nem használ. A szentmise méltó lezárásaként, miközben sok-sok magyar zászló lobogott, elénekeltük nemzeti imánkat. Valóban mély megtapasztalása volt ez összetartozásunknak.
Nemcsak a gyerekek várták már a tengeri fürdőzést, így ellátogattunk Neumba, az ország egyetlen tengerszakaszához. A kacskaringós hegyi utakon sofőrjeinknek bőven volt alkalmuk bizonyítani rátermettségüket, miközben mi a pazar kilátásban gyönyörködtünk. Este a Cenacolo közösség programján vehettek részt az érdeklődők.
Hétfőn csoportunk tagjainak lehetősége nyílt a keresztút állomásain elmélkedve felmenni a Križevacra, és többen éltek is vele. A csapaton belüli közös élménymegosztás ismét rendkívül ösztönzően hatott, megtapasztalhattuk, milyen jó dolog egymás példáján inspirálódni.
A zárószentmisén a helyi püspök atyától többek között azt hallottuk, hogy Jézus mindent kér, azt a kevés kenyeret és halat is, amink van, az ő kezében minden elégségessé válik, sőt keresi a panaszainkat is. A csendes lépések útján járjunk, ne a nagy csodákat keressük. Ha odaadjuk Istennek azt a keveset – ő odaadja magát, nem fukarkodik áldásaival. Vajon mi hány kosarat gyűjtöttünk össze? – zárta prédikációját a püspök atya.
A szentmise végén ismét felvonultak zászlóikkal az egyes országok képviselői, s megtekinthettünk egy rövidfilmet is a 35. Mladifestről, melyet mindenki örömmel fogadott. Nem akart véget érni, ahogy az ünneplő, nagyrészt fiatalokból sokaság énekkel és tánccal dicsőítette Istent. Leírhatatlan élmény marad mindannyiunk számára.
A szentmiséken koncelebráló lelkiatyák száma a napi hétszázat is meghaladta, a püspököké pedig elérte a tízet – számukat naponta tudatta a programokat vezető és moderáló mosolygós Zvonimir atya, Medjugorje fiatal plébánosa. Az első napon, mikor a sok fehér ruhába öltözött pap az áldoztatás után sorban haladt felfelé, arra gondoltam, hogy így járnak az angyalok a mennyországban. Ezt az élményt örömmel vártam a többi napon is.
A délutáni programokra már délután négy-öt óra körül kimentünk a térre, s tízig, vagy még tovább is elidőztünk, napi hat intenzív órát is eltöltve az Úrral. Tanúságtételek, rózsafüzér, szentmise, szentségimádás, ének, tánc. Már az első alkalommal komoly élmény volt, amelyből, úgy éreztem, megtölthetem kiürült készleteimet, üres kulacsomat (flakonomat), kosaraimat, s amelyből lehet majd meríteni az év többi napján is. Máriával együtt és a Szűzanya által megtapasztalhattuk, milyen az Úr lábához ülni, őt hallgatni, a jobbik részt választani.
Augusztus 6-án indultunk útnak Máriától Máriához, hogy a mesés horvátországi Vepricben búcsúzzunk a Szűzanyától, s kérjük oltalmát az előttünk álló hosszú (nemcsak busz)útra. A Tamás atya által celebrált zárószentmisén lezártuk az úton levésről szóló elmélkedéseinket. Makarska kristálytiszta vizében megmártózva, élményekkel és kegyelmekkel teli szívvel indultunk haza, hogy az otthon maradottaknak is átadjunk valamit a megtapasztaltakból.
(Gujber Zsuzsanna/Felvidék.ma)
