A Szentpéteri Baptista Gyülekezet megalakulásának történetéről írásos anyaggal nem rendelkeznek.
Idős testvéreik szerint Komárom-Szentpéterre Negyedről és Marcelházáról jött az evangélium örömhíre egyszerű parasztemberek által. A gyülekezet létszáma növekedett. 1926-ban megépült egy kb.60 főt befogadó imaház. 1947-1948-ban már jött a kitelepítés és deportálás. A környékbeli magyar baptista gyülekezetek kb. háromnegyedét telepítették át Magyarországra. Ezt a jelentős veszteséget máig sem heverték ki a magyar gyülekezeteink. A magyar misszió megtorpant annak is köszönhetően, hogy a magyarok soraiból nem volt, aki vállalja a lelkipásztori szolgálatot.
2000-ben látva a szánalmas helyzetet, maroknyi magyar baptista közösségünk felbátorodott a cselekvésre. A két magyar gyülekezet: Szentpéter és Negyed, valamint a szórványban élő magyar baptista testvérek összefogásával megalakult Szlovákiában az egyetlen magyar baptista körzet magyar lelkipásztorral. Gyülekezetük 95 évfordulója alkalmából 2003. november 1-én, átadták a Komárom-Szentpéteri imaházhoz épített Missziós Központot. Az elmúlt években sok olyan történésnek voltunk tanúi amit csak Isten munkájával lehet magyarázni. Többen is elfogadták az Urat személyes Megváltójuknak és bemerítkeztek. 2010-ben kicserélték szentpéteri imaházuk ablakait és a női oldalra tervezett ablakokat is sikerült kivésni, betenni. Imaházuk korszerűsítése és felújítása kezdődött el. 2011-ben tornyot építettek imaházunkhoz. Gyönyörű és végre méltó kinézete van így baptista imaházuknak.
A Szentpéteri gyülekezet 17 településen élő magyar baptista testvér missziós központja. Két gyülekezet (Szentpéter, Negyed), három házi közösség (Perbete, Kisújfalu, Párkány) és egy gyülekezetplántálás Dunaszerdahelyen tartozik a magyar baptista körzetükhöz. Így a szentpéteri gyülekezetnek van áldott jelene és jövője is!
Az egész napos ünnepség délelőtti részében Dóczé Bálint a Szentpéteri Baptista Gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a megjelenteket, köztük Jobbágy István mérnök, Neszmély egykori polgármesterének özvegyét, fiát, testvéreit, Szabó Olga Path község polgármesterét, Duray Miklóst, felvidéki közírót, egyetemi tanárt, akinek október 21-én Budapesten átadták az Emberi Méltóság Tanácsának kitüntetést.
JOBBÁGY István (1931-2003); mérnök, Neszmély egykori polgármestere, a neszmélyi baptista gyülekezet gondnoka, karmestere és egyházi énekek szerzője volt.Erős szálakkal kötődik Szentpéterhez, mivel 1944-ben a háború elől a faluban talált a családjával menedéket. Élete során nagyon sokszor segítette a szentpéteri gyülekezetet.
Neszmélyre az 1895-ös évek táján a Vág mellől, Negyed községből érkezett a baptista misszió. Az ottani gyülekezetből konyhakertészek hozták terményeiket ladikkal, és a Duna menti településeken kikötve árusították a friss paprikát, paradicsomot, zöldségféléket. Ám nem csak ezeket hozták, hozták magukkal a Bibliát meg a hitet is.
„Jobbágy István testvérben baptista missziónk utóbbi történelmének egyik legjelentősebb egyénisége távozott közülünk. Jellemzően jó stílusa, ízes magyarsága, roppant logikus érvelése volt. Szolgálatai vonzották az embereket, és felejthetetlen nyomokat hagytak a szívekben. Emlékét kegyelettel és szeretettel megőrizzük. Szolgálatáért legyen áldott Istenünk.” –mondta Dóczé Bálint.
A család kamarakórusa után elsőként Kubina József rövid visszatekintését hallgathatták meg a jelenlévők arról, hogyan született a „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!” Jelenések kv. 2,10/b. Egyházi éneke.
Ezt követte Duray Miklós visszaemlékezése: „Véletlen úgy hozta a sors,persze ez biztos nem véletlen, hogy 1996-ban találkoztam Jobbágy Istvánnal, akkor polgármester volt kezdtünk egy olyan elképzelésen dolgozni, hogy az a folyó, amely elválasztja az embereket a bal és jobb partjától, az ne választja el. Egy folyónak annyira elválasztó, mint összekötő erejének is kell lennie. Ennek az ötletnek a kapcsán találkoztunk sokszor. Megvitattuk, hogyan kellene az együttélést ápolni, fejleszteni és egymás hagyományait tisztelni a Duna menti régióban. Amikor megtudtam, hogy ő a Neszmélyi Baptista Gyülekezet gondnoka, akkor vált számomra világossá az ő jámborsága”.
Először Duray Miklós gondolt tehát arra, hogy össze kéne kötni a Duna két partját egy jelképes híddal, az anyaországot és az elcsatolt területeket.
1996. június 7-ei hétvégéjén Dunamocs, Dunaradvány, Path, Izsa, Virt, Marcelháza, Madar, Bátorkeszi, Búcs, Csallóközaranyos, Vágfüzes, Hetény és Neszmély polgármestere úgy döntött, hogy Path és Neszmély hídfővel megrendezte az első Hídverő Napokat. Azóta a rendezvények felváltva voltak a Duna két oldalán.
Szabó Olga visszatekintésében elsőként az 1965-ös árvizet említette, annak 3o. évfordulóján meghívták Duanalmás és Neszmély küldöttségét. Jobbágy István már akkor átérezte a kisebbség helyzetét. Tőle nagyon sokszor megkaptuk a segítséget és ez bizony ma már nagyon hiányzik a Hídverő Társulás munkájából. Ma már nagyon hiányzik az a felfogás és az eszme, amit képviselt.
Révész József igehirdetésében elmondta, ha lelki szemeinket kinyitjuk, egy győzelmes sereg sokaságát látjuk körülötte felsorakozni, végeláthatatlan sorát azoknak, akik mind az Istenből származtak és akik mind meggyőzték a világot: a szentek csodálatos táborát. Ők a győztesek, akik az emberi természetet legyőzték és ugyanakkor megdicsőítették. És egyszerre csak megdobban a szívünk: ebben a gyönyörű seregben ismerős arcokat pillantunk meg. Férfiakat és nőket, akiknek arca hasonlít a miénkhez, akiknek tekintetében a magunk lelkére ismerünk, akiket szeretünk, akiket magunk közül valóknak érzünk: a magyar szentek drága szép alakjait. Őrájuk szegezzük szemünket. Tőlük tanuljuk meg, hogyan győzi le a világot, aki Istentől származott, mert ez az ő nagy leckéjük a mi számunkra.
Mi, akik a szentek háza népéhez tartozunk, akik bizalmasan érintkezünk velük, akik ismerjük és szeretjük őket, jól tudjuk, hogy mindez babona és tévedés. Mi tudjuk, hogy ez a szó:szent, voltaképpen nagyon egyszerű és nekünk való dolgot jelent. Mi, akik ismerjük a Bibliát, megtanultuk, hogy ,,szent” sem kevesebbet, sem többet nem jelent, mint igaz embert, istenfélő embert, jámbor embert, az Újszövetségben pontosan annyit, mint keresztényt. Szent Pál szenteknek szólítja az egyházközségeket, és Szent Péter azt mondja a híveknek első levelében: ,,Kérlek benneteket, hogy minden viselkedésetekben szentek legyetek”. Mi tudjuk, hogy nekünk is szentnek kell lennünk, az apostol annak nevez, szentségre int bennünket.
Mégis, mikor ezt a szót közönségesen használjuk, legtöbbször nem ebben a legáltalánosabb értelemben vesszük, hanem ezzel édestestvér jelentésében: nem egyszerűen keresztényt, hanem kiválóan jó keresztényt értünk rajta, kiemelkedő, hősi fokban istenfélő embert, Isten szíve szerint élő embert.
A közös ebéd után következett a Hálaadó ünnepség.
Az evangéliumi hívő ember gondolatainak egyik jellemző sajátossága az Isten iránti hála és köszönet. Szinte kevés és méltatlanul ritka alkalomnak tartja, hogy évente csak egy hálaadó ünnepély van, amelyen az oltárra teheti javait.
Nehéz lenne pontosan meghatározni, hogy mióta tartunk hazánkban hálaadó ünnepélyeket, de könnyen megláthatja bárki az őszi hónapokban rendezett szép napok növekvő népszerűségét. A vidéki gyülekezetekből elvándorló fiatalabb nemzedék tagjai hazatérnek. Azonos körzethez tartozó gyülekezetek megállapított sorrend szerint rendszeresítik az ünnepi istentiszteleteket, mert kölcsönösen végigjárják valamennyit; ezért jó tudni, mikor melyik gyülekezetre kerül sor. Hatalmas szeretetvendégséget rendeznek, távoli prédikátort hívnak, és előfordul, hogy a hálaadási gyűjtés fölözi az „otthoni gyülekezet” egész évi bevételét. A városban élő családtagok leróják az adósságot, amit azért éreznek, mert nem vehetnek részt az őket egykor nevelgető testvéri közösség gondjainak és terheinek viseléséből.
Amint elérkeznek az őszi hónapok, a baptista gyülekezetekben hálaadó ünnepélyeket tartanak. Az ünnepi istentiszteletekre elkészül a hálaoltár, rajta szép gyümölcsök, termények, melyek arra utalnak, hogy Isten gondviselő szeretete körülvesz bennünket.
Amikor bőséges termést takarítottak be az emberek, mély hálára buzdultak, átélve Isten gondviselését és áldását. Az elmúlt év termésének, áldásainak megköszönéséhez hozzákapcsolódott az Isten jóságáért, kegyelméért, irgalmáért való hálaadás is. A szívbeli hála virágaival együtt nő föl az elégedettség, és kipusztulnak a zúgolódás, követelőzés, elégedetlenség gyomjai. A hálaadó hívő ember a legcsekélyebb eredményt is az Úrnak tulajdonítja. Boldog, ha meglátja az áldást, és miért ne látna több okot a köszönetre, mint a zúgolódásra!
Egy szemernyi hála édesebb, mint a csalódás keserűsége. Nem szeretünk keseregni és másokat keseríteni! A boldogsághoz vezető úton nem a köveket és a göröngyöket rugdossuk, dobáljuk, hanem simítjuk az egyenlőtlenségeket.
A hálaadás bizakodóvá tesz, óv a pesszimizmustól és a depressziótól. Hiszen Isten, aki annyi jót ad nekünk, miért feledkezne meg rólunk? Ahogy eddig nem hagyott el, úgy tesz a jövőben is, és mellettünk marad.
A hálaadást nemcsak az emberek gyakorolják a földön, az üdvözült lelkek körében szintén megtörténik. A megjelentek fölhangolódtak a vidám hálaadásra, és kifejezték mindnyájan: „Boldog vagyok, mert az Úr jót tett velem!”
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
A szerző felvételei
