A magyarországi sportolók karrierjét és versenyét a felvidéki magyarok is végigizgulják, drukkolnak a magyar sportolóknak, hiszen ők a magyar nemzetet képviselik. A tragédiák pedig elszomorítanak minket is. Kolonics Györgyért mi is izgultunk, a sportoló a Felvidékre is szívesen látogatott el. A harminchat éves kenus kedden délelőtt edzés közben egy résztáv után lett rosszul, és bár a parton megpróbálták újraéleszteni, már nem tudtak rajta segíteni – mondta Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.
A kedden edzés közben tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics György 1972. június 4-én született Budapesten. A Budapesti Spartacusban kezdett el kenuzni Nótárius József irányítása alatt, de még ifjúsági korában átigazolt a Csepelbe, ahol azóta is Ludasi Róbert vezette az edzéseit.
1991-ben mutatkozott be a párizsi világbajnokságon, ahol a két kenu négyesben indult, és vb-újoncként ötödik és hatodik helyen végzett. Egy év múlva már kiharcolta az olimpiai indulás jogát is, ekkor két páros számban – mindkettőben Pálizs Attilával – versenyzett, és egy ötödik, illetve egy hetedik helyet szerzett. Egy év múlva talált rá partnerére, Horváth Csabára, akivel szinte évről évre maguk mögé utasították a világ legjobbjait. Diadalsorozatuk 1993-ban kezdődött, amikor 500 párosban először győztek együtt, de Kolonics tagja volt a győztes négyesnek is, és kenu egyesben, 500 méteren ezüstérmet is nyert.
1994-ben, három számban is együtt indult Horváthtal, a két rövidebb párosban és a 200-as négyesben összesen három ezüstöt nyert, az aranyérmet pedig az 1000 méteren induló négyes győzelme után akasztották a nyakába. Az 1995-ös duisburgi világbajnokságon ötször állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára: kenu kettesben – Horváthtal – mindhárom távon, kenu négyesben pedig a két rövidebb távon. Kilencedik és tizedik világbajnoki címét egyaránt Dartmouthban szerezte, párosban és négyesben egyaránt 500 méteren, és két ezüstérmet is kiharcolt a leghosszabb távú párosban és a legrövidebb távú négyesben.
Kétszeres Európa-bajnok, 1997-ben Plovdivban Horváth oldalán, 1000 méteren és a négyesben 500 méteren is az első lett. Két Eb-ezüstjét is itt szerezte, az 1000 méteres párosban és a sprinttávon négyesben.
Pályafutásának egyik legnagyobb sikerét az atlantai olimpián érte el, az 1000-en megszerzett bronzérem után, az esélyesség terhétől nem összeroskadva, állandó partnerével 500 méteren sikerül elsőként áthaladni a célvonalon. Kolonics György tizenhárom világbajnoki arany után 1999-ben, az egyesben is próbára tette magát, de a kísérlet nem járt sikerrel. Sydney-ben azután a hullámzó vízen mégis egyesben szerezte újabb olimpiai bajnokságát. Ezt követve a fiatal Kozmann György személyében újabb társat választott.
Athénban harmadik helyen végeztek, majd 2006-ban, a hazai világbajnokságon a legjobbak voltak. Már harmincévesen abba akarta hagyni, de úgy gondolta, Pekingben – az ötödik olimpiáján – még próbára teszi magát párosban 1000, valamint 500 méteren.
Kolonics György 36 éves volt.
HírTV, Felvidék Ma