Debrecen neve ismét méltó helyet foglalt el a magyar történelem térképén – ezúttal nem politikai vagy katonai értelemben, hanem a nemzeti összetartozás sportos megélésében. Az idei, sorrendben ötödik alkalommal megrendezett Nemzeti Összetartozás Labdarúgótornán Felvidék válogatottja ezüstéremmel térhetett haza, de ami még fontosabb: határtalan büszkeséggel és csordultig telt magyar szívekkel.
A június végi debreceni seregszemlén nemcsak a labda gurult: a pályán a Kárpát-medence darabokra szabdalt nemzetrészei sorakoztak fel, hogy együtt lélegezhessenek, együtt dobbanhasson a szívük és együtt hódoljanak a világ legnépszerűbb sportjának. Az egyes csapatokat az elindított hagyomány szerint nem profi labdarúgók alkották, hanem az elszakított régiók magyarságának vezetői, közéleti szereplői és tisztségviselői. Felvidék, Délvidék, Erdély, Csángóföld és Kárpátalja, valamint a Magyar Országgyűlés válogatottja – Kövér László házelnök vezetésével – nem politikai, hanem testvéri versengésre gyűlt egybe a cívisvárosban.
A Nemzeti Összetartozás Labdarúgótorna gondolata még 2020-ban indult. Tulajdonképpen a trianoni békediktátum századik évfordulóján rendezett Országgyűlés – székely közméltóságok mérkőzéséből bontakozott ki.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és a parlamenti válogatott csapatkapitánya a megnyitón visszatekintett a Nemzeti Összetartozás Labdarúgótorna megszületésére, valamint felidézte azt a kezdeményezést is, amelyet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat indított az erdélyi árvaházak támogatására – ehhez csatlakozott anno maga Buzánszky Jenő bácsi is, akinek személyes elkötelezettsége példát mutatott a közösségi összefogásra. A debreceni helyszín miatt az esemény illeszkedett a Debreceni Egyetem Buzánszky Jenő 100 emlékéve programsorozatába is.
- Fotó: Csáky Mátyás
- Fotó: Csáky Mátyás
Több egybehangzó vélemény szerint a Felvidék–Székelyföld mérkőzés, ami 3:3-as döntetlennel végződött, a tornák sorának eddigi legizgalmasabb mérkőzését eredményezte. A többi csoportmeccs eredménye miatt az 1:3-as félidő még a góbék csoportelsőségét, a felföldiek csoportutolsóságát jelentette volna. A 2:3-as zárkózással még mindig Székelyföld állt az első helyen, ám a 2. helyre már Felvidék kapaszkodott volna fel. Csakhogy jött az utolsó perc talán utolsó másodperce, amikor a felvidékieknek sikerült betuszkolni, bepiszkálni az egyenlítő gólt, így végül megnyerték a csoportot, míg az erdélyiek kénytelenek voltak megelégedni az utolsó hellyel.
Ennek az eredmények köszönhetően Felvidék csapata ezúttal egészen a döntőig menetelt.
Az utolsó összecsapásban ugyan a lendületes és gólerős Kárpátalja jobbnak bizonyult, de Retkes János felvidéki szövetségi kapitány szerint számukra az ezüstérem is felér egy arannyal, ha mögötte ott a nemzet együvé tartozásának üzenete.
- Fotó: Csáky Mátyás
- Fotó: Csáky Mátyás
Az Országgyűlés válogatottja szoros döntetlen után büntetőpárbajban nyerte el a bronzérmet a délvidéki csapattal szemben, az ötödik helyen Csángóföld csapata végzett, míg a hatodikok az erdélyiek lettek.
A rendezvényt ökumenikus istentisztelet zárta, majd a Nagyerdei Stadionban tartott díjátadó ünnepségen a kupát – immár szokás szerint – Kövér László adta át a győztes kárpátaljai válogatottnak.
Az ünnepségen jelen volt többek között Kósa Lajos is.
- Fotó: Csáky Mátyás
- Fotó: Csáky Mátyás
„Felvidék számára – de szerintem mondhatom valamennyi csapat nevében – ez a torna nemcsak a sportról szólt, hanem a nemzeti hitvallás megerősítéséről is. A gyepre kilépni, küzdeni, testvérként megölelni külhoni és anyaországi testvéreinket: ez az igazi győzelem” – mondta el Gubík László, a felvidéki legénység csapatkapitánya, mellesleg a Magyar Szövetség elnöke.
Hozzátette: „A futball most is többet mondott minden szónál. A gólok és passzok között ott volt az a közös történelmi tapasztalat, amit Trianon óta csendben és fájdalommal, de méltósággal és elszántsággal hordozunk. Viszont ha egy ilyen tornán, mint ez is, újra egymásra talál a magyar szó, a magyar szív és a magyar jövő, akkor kijelenthetjük, hogy Debrecen nemcsak szimpla házigazda volt – hanem ismét a nemzeti összetartozás élő jelképe, amire új jövőt tudunk építeni.”
Csonka Ákos/Felvidék.ma