Iskolánk nevelési programjának egyik sarkalatos pontja a szolidaritás érzésének erősítése a diákokban, ezért a rászorulók számára minden évben különböző adománygyűjtésbe kapcsolódunk be – így tanulóink tudatosíthatják a szükséghelyzetben lévő embereknek nyújtott segítség fontosságát.
A Vakok és Gyengénlátók Egyesülete azzal a céllal alakult meg, hogy segítse a látássérült emberek életbe való visszatérését. Ez a polgári társulás megalakulása óta minden évben „Biela pastelka – Fehér zsírkréta” néven országos, nyilvános gyűjtést szervez azon emberek megsegítésére, akik nehéz élethelyzetbe kerültek.
A gyűjtés célja anyagi támogatást szerezni a vakok, illetve gyengénlátók számára, hogy sikeresen tudjanak beilleszkedni a mindennapi életbe.
Idén iskolánk III. D osztályos tanulói: Tar Zsófia és Pivoda Jázmin vállalták a pénzadományok gyűjtését, amelybe gimnáziumunk tanárai, pedagógusai és nem pedagógus alkalmazottai is nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be.
Az adakozók köszönetképpen fehér zsírkrétát kaptak jólelkűségükért és az anyagi hozzájárulásért. A zsírkréta nemcsak a hála jele, hanem a látássérült emberek iránti szolidaritás szimbóluma is. Önkénteseinknek 269,45 eurót sikerült összegyűjteniük iskolánkban és Komárom város utcáin.
PaedDr. Matus Alica