A Magas-Tátra magyar múltja megelevenedik

Idén nyáron jelent meg az eddigi legrészletesebb és legátfogóbb történelmi összefoglaló a Magas-Tátra történetének egy részéről. Kovács Attila: Magyar emlékek a Tátrában c. helytörténeti monográfia, mely 3 évtizedes helyszíni, múzeumi, könyvtári, levéltári kutatás és 12 évnyi írás és szerkesztés eredménye. A 2400 grammos, 656 oldalas kötet 1500 képet vonultat föl, melyek dokumentálják a Tátra feltárásának hőskorát.

Pedig a szerző zenetanár és zenész. Érdeklődését az is felcsigázta, hogy amikor a Tátrában, vagyis egy másik országban járt, Diósgyőr feliratot talált egy helyütt. Hogy is van ez tehát!? Miközben azzal is szembesült, hogy szóltak neki: nem szabad megszólalni magyarul. Tudta, hogy itthon van, de itt szlovákul beszélnek. Viszont kutatása folyamán a szlovák partnerek szívesen fogadták és segítették munkáját.

A kötet által nyomon követett korszakról Schermann Szilárd a Szögescipők nyomai a Kárpátok bércein (1937) c. munkájában a következőket írta: „A Magas Tátra a magyar és a lengyel turistaság bölcsője, a legelső magyar és lengyel turistaegyesületnek, az MKE-nek [Magyarországi Kárpát Egyesület] és a PTT-nek [Polskie Towarzystwo Tatrzańskie – Lengyel Tátra Társaság] születési helye, munkásságuk fő színtere, lelkesedésük bőven buzogó forrása. Feltárásainak története legszebb példája annak, hogy a turisták úttörő munkája nyomán miképpen indul meg az idegenforgalom, hogy a szögescipők nyomában mint támad élet és jólét hanyatlásra ítélt szegény vidéken.“ Az MKE kezdettől törekedett rá és utolsó alapszabálya konkrétan kimondta: „az idegenforgalom emelésével hazánk nemzetgazdasági érdekeit is szolgálni” akarják.

Az MKE 1873-ban Tátrafüreden jött létre. Ez a kötet a 150. évforduló előtt tiszteleg, hiszen annak alcíme: A kárpát egyesület és a Magas-Tátra. Csehszlovákia megalakulása után ennek szerepét a Karpatenverein (KV) volt kénytelen átvenni. Mindkettőnek a jelvényén a havasi gyopár szerepelt, mely ma már elég ritka a Tátrában, s ezért védett növény. A dr. Guhr Ifjúsági Otthont, majd Guhr-menházat (ma: Bílikova chata) egykor a Karpatenverein jelvénye díszítette. Egykori helyén ma szlovák nyelvű felirat olvasható, mely a Bílik menedékházban kínál szállást és étkezést.

Ez a kötet azért is fontos, mert ennek alapján meg lehet találni az egyes létesítmények, szállók, menedékházak, nyaralók eredeti nevét, amit másképpen csak nagyon bonyolult módon és hézagosan lehetséges megállapítani.

A könyv a Magas-Tátra turisztikájának kiépítését mutatja be a kezdetektől, vagyis 1750-től 1918 októberéig. Láthatjuk az egykori épületeket, melyek közül mára már sok elpusztult, vagy nem minden esetben hozzáértő módon állították helyre. A szepesszombati születésű Majunke Gedeon (1854-1921) építész a természethez illeszkedő építészeti stílusát a kommunista korszak nem tartotta tiszteletben.

A kötet kitér a vasúthálózatra, az úthálózatra, ismerteti a települések történetét és minden épületet, a telepek környékén létesített sétautakat, a menedékházak, a hegyimentés és a hegyivezetés, a sportolás történetét, a völgyek és csúcsok épített emlékeit.

A kiadvány az időbeli korlátokra való tekintettel csak röviden tér ki arra, milyen értelmetlen pusztítás következett be az államfordulat után. Schermann említett munkájából tudjuk, hogy a poprádi Tátraalji Múzeum (Podtatranské múzeum) a hajdani Kárpát Múzeumnak lehetett volna utóda, melyet a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) hozott létre (1883) azon a telken, melyet Husz Dávid vendéglős ajándékozott. 1906-ban már négy terem várta a látogatókat, ahol a Szepesség természetrajzi, régészeti, néprajzi és turisztikai emlékeit mutatták be. Könyvtárállománya 7993 kötetre rúgott (1912-13). Felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének jelentős részét egyszerűen elégették, amikor az új állam berendezkedett (1919). 1924-ben a KV hozzáfogott a múzeum megmaradt anyagának rendbetételéhez. 1926-ban két újabb teremmel bővítették.

A legjelentősebb Tátra-kutatók és gyűjtők állandó zaklatásnak voltak kitéve, gyűjteményeiket elkobozták és megsemmisítették. Sokukra börtön, vagy az újonnan alakult államból való kitelepítés várt. A rombolás nem kímélte az ingatlanokat sem. A menedékházakat kifosztották, bútorzatukat megsemmisítették…

Az érdeklődők (Balassa Zoltán/Felvidék.ma)

A fiatal szerző október 9-én a kassai MaJel Rovásban mutatta be kötetét. Kovács Ágnes programigazgató üdvözölte a szerzőt és röviden bemutatta ezt a hatalmas, tiszteletre méltó munkát. Családja a Felvidékről származik, így érzelmileg is kötődik ehhez a területhez és Kassához. Kilenc éves korában járt először a Magas Tátrában és mivel „villamosmániás”, ezért részletesen bemutatja a Kassa-Oderbergi Vasutat, s végigjárta négyszer is gyalogosan a teljes tátrai villamosvonalat, hogy minden régi részletet, mely mára már csak töredékesen áll rendelkezésre, mégis a múlt tanújaként mutassa be.

A tátrai trolibuszjárat, Magyarország első ilyen közlekedési eszköze. Miközben a legmagasabb tengerszint feletti magasságban közlekedő trolijárat mindmáig.

Ezután Kovács bemutatta kötetének néhány érdekesebb részletét, az épületeket. Sokszor megcsonkítva, ledöntve, feliratok lekaparva, emléktáblák összezúzva. De láthatjuk a tátralomnici tűzcsapot, vagy a Hercz Miskolcz feliratú aknafedelet. Harangokat és templomokat is.

A templomokat nézegetve a kötetben, eszembe jut, mit írt Kósa László az egyik papról. „Oltványi Pál [1823-1909], földeáki (Csanád m.) római katolikus plébános, prépost, miután idült köhögésének addig egyetlen kúra sem használt, először 1873-ban… Balassa János orvos tanácsára utazott az akkor még különösebb hírnévnek nem örvendő Tátrafüredre, ahol Szontagh Miklós három év alatt meggyógyította. Huszonnégy nyáron mindig néhány hetet ott töltött, sőt gyakran misézett az üdülőhely kápolnájában. Mint népszerű ember és törzsvendég, korábban kapott címei mellé (pápai kamarás, Ferenc József-rend lovagja, a jeruzsálemi szent sírról nevezett lovagrend középkeresztes vitéze, szentszéki ülnök stb.) a fürdőközönség még egy kitüntető címmel ruházta föl, «Tátrafüred főpapja»-ként emlegették.

Oltványi reggel és délután a kávéházi törzsasztalnál gyülekező társaságnak «elnökölt», azaz csevegett velük, és ha túl hevesre fordult a disputa, lecsillapította. Aki pedig «sértő» vagy «sikamlós» szót ejtett ki, azt egy pohár víz megivására ítélte, hogy tisztítsa meg a száját.“

Szó esett a Szilágyi-emlékről (kilátóról), melyet 1904-ben avattak fel nem messze a Tarajkától Szilágyi Dezső (1840-1901) igazságügyi miniszter (1889-95) tiszteletére. Ugyanis nagy támogatója volt a tátrai turizmusnak. Később több emléktáblát is állítottak a kilátóra, de azokat 1945 után eltávolították az egykori miniszter reliefképével együtt. 2023-ban Szilágyi új reliefképét ismét régi helyére tették vissza.

A Budapesti Hirlap 1892. szeptember 4-ei száma a  2. oldalon így írt:  „Itt van még Szilágyi Dezső igazságügyi miniszter is, aki naponkint fölmegy az öt tóig, hogy soványítsa magát, ami különben sikerül is neki hatalmas étvágya ellenére. Mire a miniszter úr szerdán vagy csütörtökön Budapestre ér, alig fognak ráismerni arra a karcsú legényre, aki a rónáról a hegyek közé menekült. Társaságában rendesen Than Károly és Hőgyes Endre egyetemi tanárok vannak.“

Az újtátrafüredi Teleki villa tulajdonosa egy időben id. Bányász Géza tulajdona volt. Ő egy képeslapot írt Nagyreményű Wick Ödönnek Buzinkára (324. oldal). A jogász Wick 1904-ben született és 1973-ban hunyt el, s a kassai köztemetőben nyugszik Edit (1914-2003) nevű felesége mellett.

1839-ben derült ki, hogy a hegység legmagasabb csúcsa a Gerlachfalvi. A kötet részletesen idézi a milléniumi emléktábla felszállítását a korabeli tudósítás szerint. A 8 cm vastag sötét színű diorit 80×60 cm-es nagyságú volt, súlya másfél métermázsa. A felirat mellett a magyar címer volt rajta elhelyezve. 1896. augusztus 18-án 43 tagú társaság ment föl a csúcsra, hogy ünnepélyesen felavassák az emléktáblát. Ekkor döntötték el, hogy az uralkodóról nevezik el azt. Akkor került oda egy kisebb tábla, melynek felirata: „Ferencz József-csúcs 1896”. Ezt azonban megrongálták, majd a Batizfalvi völgybe dobták. 1901-ben a milléniumi táblát is megrongálták. Majd 1920 júliusában ledöntötték, melynek alsó részét a következő felirat díszítette:

„Íme, a legmagasabb oltár/ Ezredéves hazánkban/ Új ezer esztendőt/ Kér az egektől imánk.”

1936-ban megtalálták a darabjait, a poprádi múzeumban helyezték el őket, de onnan később eltűntek. Ma két darabja van meg, melyek illeszkednek egymáshoz.

Tegyük hozzá, hogy a háryjános Jozef Pleteník (1863-1942) azzal dicsekedett egy hosszú versben, hogy 1901 októberében I. Ferenc József mellszobrát [olyan ott nem volt!] dinamittal fölrobbantotta és a büntetés elől családjával együtt az USA-ba menekült.

Külön üdvözlendő, hogy a kötet végén német és szlovák nyelvű összefoglaló kapott helyett. Azt azonban hiányoljuk, hogy név- és településjegyzék nem készült s kötethez, ami segítené a tájékozódást.

A fentebb említett Schermann Szilárd az MKE főtitkára, majd alelnöke 1895. január 25-én született Iglón. A kötet tehát a 130 éve született biológus és botanikus előtt is „akaratlanul” tiszteleg.

Aki meg kívánja ismerni magashegységünk történetét és a magyar turizmus hőskorát, okvetlenül szerezze be ezt a kötetet.

Sok ilyen könyvet kívánok magunknak!

Balassa Zoltán/Felvidék.ma