Gyakorta megyek el a kassai Márai-szobor mellett és mindig megnézem, helyén ül-e az író. Már többször előfordult, hogy meggyalázták, mégis az egyik legnépszerűbb alkotás az Óvárosban. Köszönhetően annak, hogy Máraival szemben egy üres szék áll, mely szinte kínálja magát, hogy üljünk vele szembe és hallgassuk meg. Fiatalok is gyakran leülnek csókolózni a székbe, amit a női nem nagy tisztelője bizonyára megértően fogad. A szerelemről azt vallotta, hogy a legelterjedtebb szórakozások egyike az élők világában. Csipkelődve írt a nagy érzelmekről, nyilván azért, mert őt is néha elkapta a szenvedély s ezt a kiszolgáltatottságot nem szívesen ismerte el. Neki az egyedüllét jobban megfelelt, mert akkor zavartalanul tudta szőni gondolatait, melyeket azután lejegyzett. Mások jelenléte csak hátráltatta munkájában. Pedig figyelte az embereket és szavakkal palástolt szándékaikat.
Most itt ül a róla elnevezett téren, melyről egy árva emléktábla emlékezik meg csupán, egy épület előtt, mely egykor vöröslámpás ház volt, majd szülészet. Amarébb az alkotmánybírósággá átalakított kaszárnya. Körülötte fű zölddel és virágok nyílnak. Ha esős a nyár, akkor kerti csiperke nő a fűben. Jó lenne tudni, mit írna a taláros testület mesterkedéseiről például a kettős állampolgárság ügyében. Örülne annak is, hogy nemrég A kassai polgárokat éppen szülővárosában mutatták be anyanyelvén.
Ma reggel (április 22.) ismét elmentem a szobor előtt és nem hittem a szememnek. Április 11-én, a Költészet Napján, mely egyben a ma már világhírű író születésnapja, koszorúzás zajlott a szobornál. A város és városrészek vezetése, a kisebbségek és különböző szervezetek helyezték el koszorúikat, virágaikat a szobornál. Egy szép virágdomb maradt Márai lábainál az ünnepség után. Ma viszont azt láttam, hogy a virágokat, koszorúkat valakik átrendezték. Egyrészt az ölébe helyezték, másrészt a nemzeti szalaggal díszített koszorúkat a fejére tették. Nem messze térfigyelő kamera felügyel, de a rendőrök nem tettek semmit, hogy a nyilván pajkos társaságot móresre tanítsák és beszedjék a díjat szertelen jókedvükért. Tettük nyilván nem Márai ellen irányult, hanem csak egy kicsit vagánykodni akartak. Nem vették észre, hogy tettüknek mélyebb értelme van. Lefényképeztem, ám egy érthetetlen dolog történt. A képek eltűntek! Mire újra kimentem, már valaki a koszorúkat levette a fejéről.
Néhány napja emlékeztünk Krisztus töviskoronájára, mellyel megkínozták. Márai fején nemzetiszínű koszorúval emlékeztetett, őt európai színvonalú, elkötelezett magyarságáért büntetik egyesek Szlovákiában.
Köszönjük a figyelmeztetést. Mindenkinek kell viselnie a maga keresztjét és koszorúját! Az ismeretlen tetteseknek is! Ezt még ők nem tudják, mert nem olvassák Márait!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
