Minden évben/tanévben van néhány olyan időpont, melyek közeledtével összeszorul a gyomrom és elkezdek nagyon aggódni. Természetesen ilyen az óvodai, alapiskolai, középiskolai beíratások ideje, az egyetemi – főiskolai jelentkezések időszaka.
Talán nincs olyan rendezvény, közösségi esemény, melyen ne esne szó az anyanyelvű oktatás fontosságáról. Pedagógiai, pszichológiai érveket sorakoztatunk fel annak érdekében, hogy lehetőleg minden érintettet meggyőzzünk: a magyar szülő akkor dönt a leghelyesebben, ha gyermekét magyar óvodába, iskolába íratja. Példákkal igazoljuk, a magyar iskolában tanuló gyermekek ugyanúgy – vagy még jobban – érvényesülnek az életben, mint a szlovák iskolába járó társaik, s mindeközben nem válnak gyökértelen, nemzetétől elszakadt felnőttekké.
Van azonban egy különösen fontos jelenség, mellyel talán kevesebbet foglalkozunk, mint kellene, bár már többen felhívták rá a figyelmet.
Évről évre több magyar középiskolából hallani a panaszt, hogy a magyar alapiskolákból nem a helyben található, vagy legközelebbi magyar gimnáziumba, szakközépiskolába jelentkeznek a tanulók, hanem az éppen divatos, „menőbb” középiskolába. Az sem jelent a szülőknek problémát, hogy messzire kell gyermeküknek utazni, esetenként nincs kollégium, stb.
Sokféle okot, „érvet” hallhatunk: a gyermek akar máshol tanulni, az a város tetszik neki, úgy gondolják, ott magasabb az oktatás színvonala, több a modern segédeszköz és sorolhatnám tovább. Ezek közül a legfájóbb az oktatás minőségére vonatkozó állítás. Rendszerint megalapozatlan, ha pedig igaz, akkor nem az a megoldás, hogy elmegyünk, hanem hozzájárulunk ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon.
Engedtessék meg, hogy – bár pedagógus voltam/vagyok – ne a jelenség szakmai oldalát értékeljem, hanem a közösségi, politikai következményeire hívjam fel a figyelmet.
Amíg valamelyik magyar többségű, vagy legalábbis sok magyar anyanyelvű polgárral rendelkező városban nem volt magyar középiskola, jogosan szidtuk a rendszert, a mindenkori oktatási minisztert, a politikusokat, s nem tehettünk mást, mint elküldtük gyermekeinket más városba, ahol magyarul tanulhatott.
Amikor sikerült létrehozni – esetenként kiharcolni – a magyar gimnáziumot, szakközépiskolát – ismét jogosan – örültünk, biztosítva láttuk településünk, városunk jövőjét. Most pedig annak vagyunk tanúi, hogy sok helyen a megszűnés fenyegeti ezeket az intézményeket, s nem csak a különböző rendeletek miatt, hanem mi is hozzájárulunk ehhez.
A félreértés elkerülése végett szeretném hangsúlyozni, tudom, elismerem, minden szülőnek joga van abba az iskolába íratni a gyermekét, amelybe akarja, de jó, ha tudatában van döntése következményeinek is. Főként, ha olyan szülőkről van szó, akikre a közösség felnéz, akik a helyi magyarság mozgatói.
A közelmúltban az úgynevezett kisiskolák megszüntetése ellen tüntettünk Pozsonyban. Ha kritikus mértékű lesz valamelyik magyar középiskolában a diákok fogyása, azt sem kerüli el a kisiskolák sorsa. Ha egy városban nem lesz magyar gimnázium, középiskola, a kisgyermekek szülei is elbizonytalanodhatnak, merjék-e magyar óvodába, alapiskolába íratni gyermeküket, ha nem folytathatják tanulmányaikat otthon. Nem mindenki engedheti meg magának a távoli iskolába járás költségeit, tehát inkább a helyben található szlovák iskolát választja. A következményeket, azt hiszem, mindenki tudja, nem szükséges bővebben ecsetelni.
Amíg egyedi esetekről beszélünk, talán nincs nagy vész. Amikor viszont tömegesen mennek a diákok más városokba, akkor már el kellene gondolkodni azon, jó ez magyar közösségünknek? Hitelesen védjük a kisebbségi jogainkat, tüntetünk a jogsérelmek ellen, követelünk önrendelkezést?
A napokban zajlanak a beiratkozások a középiskolákba. Most éppen melyik középfokú magyar intézmény kerül veszélybe? Egy dolog biztos: Ez rajtunk (is) múlik!
Ma is érvényes: minden döntésnek van következménye.
Dolník Erzsébet, Felvidék.ma