Szabó István harminc évvel ezelőtt forgatta a Redl ezredes című filmjét (1984). Az alkotás nagy feltűnést keltett és számos díjat, elismerő kritikát kapott. A film „alkotói művészi szabadsággal” kezelte az élettörténetet, vagyis az ezredes életét meghamisította. Enyhe antiszemitizmust is próbált becsempészni a Monarchia tisztikarának közegébe, ami akkor még e körökben nem létezett, hiszen ártott volna a soknemzetiségű hadsereg egységének.
Emlékszem, elégedetlenül álltam föl a vetítés végén. Nem a valódi élettörténetet kaptam. A film szuggeszciója elleplezte a valóságot. Mintha az a régi igyekezet reinkarnálódott volna, mely különböző okoknál fogva el kívánta tussolni a botrányt, hogy ne derüljön fény a valóságra, mely a nagy háborút meggátolhatta volna. Ennek akkor is meg volt a káros, sőt fatális következménye. Egyes vélemények szerint Redl árulása félmillió férfi életébe került az első világháború folyamán. Ha ez igaz, akkor az ezredes a múlt század tömeggyilkosai közé sorakozott be, ám közvetlenül is több tucatnyi ember halálát okozta. Mások „mindössze” néhány ezer emberéletért teszik felelőssé.
Szabó egy évre rá azt nyilatkozta, hogy ebben a történetben őt nem a homoszexualitás érdekelte, hanem az árulás mint életesemény. Ez a kijelentés ma fanyar ízt kap, amikor tudjuk, a rendező „életeseménye” a besúgás volt. Szabó szerint a világ ugyanis úgy van berendezve, hogy valamilyen árat kér az elismerésért. Olykor az erkölcsünket, olykor az egész életünket. A Redl-eset és Szabóé is ezt példázza.
Most, az első világháború kitörésének évfordulóján érdemes a valódi ezredes rejtett tevékenységét megismernünk, mert meghatározó szerepet játszott a világháború kitörése előtt annak alakulásában.
Színre lép egy tiszt
Egon Erwin Kisch prágai német újságíró, a „száguldó riporter” lesz segítségünkre, aki az üggyel behatóan foglalkozott. Egy véletlen nyomán jut érdekes információk birtokába. Ugyanis 1913. május 25-én két német focicsapat játszik egymással Prágában. Wagner, aki civilben lakatos, a DBC Sturm vezető játékosa hiányzik, így a holeschowitzi Union győz. Kisch számonkéri Wagneren, miért nem jött el. Wagner kisvártatva elárulja: egy tiszt lakását és fiókjait kellett a hadsereg számára kinyitnia. A „száguldó riporter” nyomozásba kezd.
1913-ban Alfred Redl ezredes, a prágai hadtest vezérkari főnöke öngyilkosságot követ el. Egy évre rá az osztrák–magyar hadsereg mind Oroszországban, mind pedig Szerbiában végképp kudarcot vall a hadszíntéren. A két ügy között összefüggés áll fönn, sőt az ügynek még nagyobb hordereje van.
Lássuk az előzményeket!
1908-ban a Monarchia annektálja a már korábban megszállt Bosznia-Hercegovinát. A bekebelezésre adott válasz a szerb Národna odbrana megalakulása, mely önkénteseket kíván toborozni egy nemzeti háború kirobbanása esetén. Az osztrák vezérkar nyilvántartási irodája kénytelen a hírszerző osztály kiépítésére törekedni, hogy a szerbiai törekvéseket nyomon tudja követni. 1907 óta Alfred Redl őrnagy vezeti a hírszerző és elhárítási osztályt. 1900-tól 1905-ig Alfred Redl vezérkari tiszt minden kémkedési perben könyörtelen szakértőként szerepel, az enyhítő körülmények érvényesülését gátolja. Miután 1912-ben Prágába helyezik, Redlnek ott kell katonai besúgóhálózatot szerveznie. Ekkor derül ki, az ezredes áruló. Conrad von Hötzendorf vezérkari főnököt villámcsapásként éri a hír. A csapattisztek gyűlölik a vezérkart, meg kell kímélni azt a megrázkódtatástól, ahogyan az országot és a hadsereget is. Nemzetközi bonyodalmak lesznek ebből, ha kitudódik az ügy. El kell tussolni, amit lehet. ” A gazembert el kell csípni! Saját szájából kell hallanunk, meddig terjedt az árulás. Aztán azonnal meg kell halnia” – adja ki az utasítást Hötzendorf. Mivel Redlnek nincs pisztolya, kap egy Browningot. 1913. május 25-én, vasárnap hajnalban háromnegyed kettő után szájba lövi magát. I. Ferenc József később nehezményezi, hogy gyónás nélkül kényszerítették a halálba. „Ez keresztényietlen dolog!” – mondja.
A Császári és Királyi Távirati Iroda a prágai vezérkari főnök öngyilkosságáról jelentést tesz közzé, melyben Redlről mint kivételes tehetségű tisztről emlékezik meg, aki előtt kétségkívül nagy karrier állt, de elmezavarból kifolyó rohamban cselekedett, mivel nagyfokú álmatlanságban szenvedett. Bécsben önkezével vetett véget életének, ahova szolgálati teendői szólították. Először nagy temetést kívánnak rendezni neki, azután teljes csöndben hantolják el.
A prágai házkutatás Redlnél meglepetéssel jár. Női ízlésre vall a berendezés, női ruhákat, melyeket férfiszeretői hordtak és kényes fényképeket is találnak. Redl árulására épp elég a bizonyíték: nyugták Oroszországból érkezett pénzküldeményekről, elismervények rubelváltásról és mindenekelőtt fényképlemezek. Árulásának a fiókokban megtalált bizonyítékai mindössze másfél évre nyúlnak vissza, amióta Prágában működik. Ez idő alatt kémkedésével csaknem hatvanezer koronát keres (kb. 438.000 euró), vagyis törvényes fizetésének tízszeresét. Redl legalább tíz év óta feltűnően költekezett, s már régóta két autót tartott. Ahogyan később kiderül, 1903 óta kémkedett az oroszoknak, amint a következőkből kikövetkeztethető.
Később kiderül, mi mindent adott át az oroszoknak. Szigorúan bizalmas szolgálati szabályzatokat, a haderő mozgósítási terveinek az összes lehetséges eshetőségre kidolgozott változatait, a tartalékosok mozgósítási rendszerét (Reservathandbuch), az osztrák–magyar kémelhárítás Galíciában tervezett intézkedéseit, az idegen törzskarok fedőcímeit, hírszerzési levelezési címeket, a felderítő haderő dokumentumait, a császári és királyi hadsereg hadrendjét (Kriegsorder de Bataille) és hasonló dokumentumokat. Redl lefényképezte a fegyverzettel, az élelmezéssel, a vasúti szállítmányokkal és a csapatmozdulatok keresztülvitelével kapcsolatos rendeleteket és sok egyéb iratot.
Már hamarább is gyanúba keveredhetett volna. Ugyanis rendkívül meglepő volt Redl viselkedése Ausztria legnagyobb kémkedési ügyében, a Hekailo-Wienchowski-Acht-perben. 1903-ban Bécsben előzetes nyomozást folytatnak Hekailo hadbíró ezredes, a lembergi 43-as Landwehr-hadosztály igazságügyi előadója ellen, mert felmerült a gyanú, hogy egy nyugta meghamisításával hivatalos pénzeket sikkasztott. Megjelenik Alfred Redl vezérkari százados, és azt a meglepő közlést teszi, hogy az általa beszerzett cáfolhatatlan bizonyítékok szerint Hekailo orosz szolgálatban álló kém, és valószínűleg ő adta át az oroszoknak az osztrák–magyar csapattestek felvonulási terveit. Jelenleg a brazíliai Curitybában tartózkodik. Fedőneve: „Karl Weber”. Hazahozzák és szembesítik a bizonyítékokkal, melyeket egy, a varsói orosz vezérkari főnöknél alkalmazott nevelőnő fedőcímére küldött. Redl állítása szerint a Hekailót terhelő bizonyítékok megszerzése huszonkilencezer koronába (kb. 211.000 euró) került. Az összeget az osztrák honvédelmi minisztérium kifizeti. Hekailo kihallgatásába szakértőként bevonják Redl századost.
Hekailo, aki tudja, hogy a kiadatási kérelem szövege szerint s a Brazíliával fennálló államszerződés értelmében kémkedésért nem büntethető, a vizsgálat folyamán rendkívül készségesnek mutatkozik, és kertelés nélkül bevallja, milyen titkokat adott át az oroszoknak, köztük a lembergi helyőrség riasztására vonatkozó részletes utasítást. Csak a felvonulási tervről nem akar tudni, és Redlnek – aki feltűnő buzgalommal igyekszik rábeszélni őt, hogy ismerje be e terv elárulását – találóan azt vágja a szemébe: „Százados úr, honnan szereztem volna meg magamnak ezt a felvonulási tervet? Ezt csak a bécsi vezérkari irodákból adhatta el valaki az oroszoknak.” Ez a megjegyzés akkor nem szúrt szemet. Csak tíz év múlva, Redl öngyilkossága után a kevés beavatottban szükségképpen felébred a gyanú, miszerint Redl már akkor kettős szerepet játszott, és embereket küldött halálba.
Hekailo végül elárulja cinkosát, lovag von Wienchowski őrnagyot, a stanislaui hadkiegészítő kerület parancsnokát. Őt saját irodájában tartóztatják le, utána házkutatást végeznek nála, de a lakásán semmi érdemlegeset sem találnak. Ekkor lép színre Redl. A gyermekszobában az őrnagy hatéves lánykája játszik német nevelőnőjével. Redl kézen fogja a riadt bájos leánykát, és lengyelül kezd vele beszélgetni, mire az megnyugszik. Néhány kérdést tesz fel, amelyekre az válaszol. Mennyi kétszer kettő? Meglepetést színlel, hogy a gyermek ilyen helyesen válaszol és megdicséri. Ezzel gyanakvását leszereli. Ezután jön az elképesztően aljas kérdés: „Te olyan okos vagy, hogy talán azt is tudod, hová dugja el apuka a leveleit?” „Persze hogy tudom!” – nevet a gyermek, beszalad az őrnagy úriszobájába, a hatalmas íróasztal alá bújik, és ennek bal sarkára mutat. Felfordítják a nehéz bútordarabot, s egy rejtett gombot találnak ott. Mikor megnyomják, kinyílik egy titkos fiók, tele súlyosan terhelő okmánnyal.
Az ügy vizsgálati aktacsomói végül is százhúsz kilót nyomnak, melyet állandóan őriznek. Redl egy nap ebből az iratcsomóból egy szigorúan titkos mozgósítási iratot próbál betekintésre elkérni. Kérését elutasítják, mire Redl kedvetlenül távozik. Rövidesen azután felveti, küldjék őt Oroszországba, hogy Varsóban kinyomozza az ügy néhány tisztázatlan mozzanatát. Javaslatát elutasítják, mivel ezek az adatok nem perdöntőek. Ekkor Redl feltűnő változáson esik át. Míg eleinte a legnagyobb buzgósággal kívánja a vádat rábizonyítani von Wienchowski őrnagyra, most hirtelen ennek ártatlansága mellett kezd kardoskodni. Emiatt kérdőre vonják, így ezután sokkal tartózkodóbb lesz. Majd ajánlkozik, hogy Varsóból megszerzi az állítólag Wienchowski által saját kezűleg lemásolt mozgósítási utasítások egy darabját. A Monarchiának ugyanis a varsói vezérkarnál egy nagyon megbízható orosz tiszt áll a zsoldjában. Haberditz hadbíró őrnagy mélyen megrendül, amikor Redl mintegy három hét múlva közli, Varsóban a szóban forgó orosz vezérkari tiszt íróasztalát átkutatták. Ausztriának szóló számlákat találtak benne, mire két napon belül a tisztet elítélték és fölakasztották.
Redl tehát már akkor kettős játékot űz. Ő maga adta el az oroszoknak az osztrák–magyar felvonulási tervet, ami kitudódik, most neki kell odahaza valakinek a nyakába varrnia a felvonulási terv elárulását. Bűnbakot kell sürgősen találni. Így hát az oroszok kiszolgáltatják neki a fővádlott Hekailót, aki szökése óta kényelmetlen a számukra, mert az orosz vezérkar az őrnagyot megrövidítette díjazása felével, és tartania kell a feljelentésétől. Miután az orosz vezérkar számára fontos tisztekre, Wienchowskira és Achtra is kiterjed a vizsgálat, nyilván a varsói orosz hírszerző iroda szemrehányásokban és fenyegetőzésekben részesíti Redlt. Ezért áll ki hirtelen a két tiszt ártatlansága mellett, és igyekszik mindkettő ellen az eljárást beszüntettetni. Ez nem sikerül, így az oroszokat más módon kell meggyőznie odaadásáról. Tőrbe csalja azt a varsói orosz vezérkari tisztet, aki Ausztria-Magyarország számára tevékenykedett, és így aljasan hóhérkézre juttatja.
Varsóban Müller katonai attasét fölkeresi Kirill Petrovics Lajkov orosz vezérkari ezredes, és megvételre ajánlja a teljes orosz felvonulási tervet! De Lajkov nemsokára öngyilkos lesz. Redl az, aki Oroszországnak elárulja, és így a biztos halálba küldi.
Mi vezette Redlt? Vélhetőleg a pénzéhség. Először azt feltételezték, az oroszok tudtak homoszexualitásáról, és ezzel zsarolták, mert ha ez kitudódik, akkor nemcsak karrierje ér véget, hanem börtön is vár rá fajtalankodásért. A Moszkvában előkerült dokumentumok azt mutatják, az oroszok homoszexualitását nem használhatták fel Redl zsarolására, mert nem tudtak róla. Mégis ez okozhatta vesztét. Szeretői fiatal tisztek és katonák voltak, akik szinte mindannyian pénzt kértek tőle. Ha ezek árulkodtak volna, sorsa így is megpecsételődik. Így pénzzel kellett hallgatásra bírni őket. Ludmilla H., egy prágai félvilági hölgy falból a vezérkari főnök szeretőjeként szerepelt. Ő is pénzt követelt tőle. Azt írta, mivel segítségére van, ez elapasztja legfontosabb jövedelmi forrásait. Ezt kompenzálni kell.
Tehát állandóan sok pénzre volt szüksége, amúgy is szerette a luxust, és ez kiszolgáltatottá tette. Lelkiismerete már régen eltorzult a munkája nyomán. A titkosszolgálatok világa ugyanis már régóta nem az erkölcs és etika mintaiskolája. Aki abba a hálóba belebonyolódik, torz személyiséggé válik.
A következmények
A háború első évében az Osztrák–Magyar Monarchia hadereje jelentős veszteségeket szenvedett a szerbiai és az orosz fronton. A Szerbia ellen eredetileg kidolgozott támadási tervet, annak bonyolultsága miatt nem lehetett módosítani olyan rövid idő alatt, amely Redl leleplezése és a háború kirobbanása között a rendelkezésre állt.
Azáltal, hogy Redl árulásával lebuktatta a Monarchia és a Német Birodalom sok, Oroszországban ténykedő ügynökét, kockázatossá tette az árulásra kész orosz tisztek felajánlkozását, és csökkentette a tőlük remélhető információk hitelességét. Emiatt a központi hatalmak hírszerzése előtt rejtve maradhatott az Orosz Birodalom hadseregének hatalmas mértékű felfejlesztése, és irreális képet alkottak az erőviszonyokról.
Adalbert Sternberg gróf osztrák parlamenti képviselő Redlt tette felelőssé a világháborúért. ,,Ez a csirkefogó minden osztrák kémet feljelentett. … A mi titkainkat Redl kiszolgáltatta az oroszoknak, minket pedig megakadályozott abban, hogy kémeink segítségével megtudjuk az orosz titkokat. Így az osztrákok és a németek 1914-ben egyáltalán nem tudtak teljes 75 orosz hadosztály létezéséről, pedig ezek létszáma önmagában nagyobb volt az egész osztrák–magyar hadseregénél. Innen eredtek a mi nagy veszteségeink, innen a vereségünk. Ha tábornokaink világosan láttak volna, nem ösztökélték volna az udvari méltóságokat a hadüzenetre.” Ehhez hozzájárult az is, hogy a vezérkari tisztet a vezérkar még akkor is tisztára akarta mosni, amikor már bebizonyosodott róla, elkövette a legnagyobb katonai bűntettet. Ezzel viszont nem segítették elő a tisztánlátást, és az okozott kar mértéke is rejtve maradt, azok felszámolására nem történtek komoly lépések.
Osztrák történészek legújabb kutatásai szerint az ezredes a korábban ismertnél is több katonai titkot adott át az orosz birodalomnak. Nemcsak vasúti létesítmények védelmi intézkedéseit, aknamezők tervrajzait és az Oroszország elleni mozgósítási terveket másolta le és adta el, hanem egy Olaszország elleni és egy balkáni háború esetére kidolgozott terveket is. Ha az orosz cár 1913-ban háborút indít, csapatai néhány nap alatt Bécs alá érnek! Az osztrák kutatók biztosra veszik, a vonatkozó információkat Oroszország átadta a szövetséges Szerbiának és Olaszországnak, mely akkor még formálisan Ausztria szövetségese volt.
Jóval Redl halála után megjelentek olyan állítások is, hogy az ezredes a francia és az olasz titkosszolgálatoknak is dolgozott, de ezeket sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet.
Néha fellángolnak a viták arról, milyen befolyása van egy embernek a történelem menetére. Alfred Redl ezredes, aki hat világnyelven beszélt, a huszadik század hajnalán vezető szerepet játszott abban, hogy ez a katasztrófa bekövetkezzen. Ez az ember rosszkor rossz helyen volt. Kivételes történelemformáló lehetőséget kapott, és azt mindannyiunk kárára használta föl. Eljátszhatunk a gondolattal, mi történt volna, ha Redl nem lép katonai pályára. Ezt azonban sohasem fogjuk megtudni. A világháború kirobbant, és nem volt erő, mely megálljt parancsolt volna neki.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47607,46937,45821″}
