2008-ban az Élőlánc Magyarországért, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete oktatáspolitikai tanácskozást szervezett, hogy megbeszéljék a magyarországi iskolarendszer égető problémáit.
Az említett szervezetek alapos szemléletváltást sürgettek, hogy minél előbb elit szakmává válhasson a pedagógia. A rendezvényen terítékre került az oktatásirányítás, a finanszírozás, a pedagóguspálya leértékelődése és egyéb témák mellett az iskolai esélyegyenlőség és integráció, valamint a kisiskolák kérdése is.
A konferencia résztvevői elfogadtak egy állásfoglalást, amely Lányi András neve alatt 2010-ben bekerült az Élőlánc Magyarországért című politikai vitairatba is.
Hogy kerül a csizma az asztalra?
A minap sajtótájékoztatót tartott a vegyespárt, amely az uborkaszezon végéhez közeledve víziója újabb, ezúttal az oktatásüggyel foglalkozó fejezetével próbálta felkavarni a politikai posványt. Nem tisztem és nem is szoktam a médiumok képviselőinek tartott tájékoztatókat értékelni, de mivel a téma felettébb érdekel, meghallgattam a negyedórás felvételt, és elolvastam a tízoldalas dokumentumot is.
Nem kívánok részletekbe menő elemzést adni az oktatási autonómiatervezetként beharangozott javaslatról, hiszen ezt majd az elkövetkező időszakban minden bizonnyal többen is megtesszük, nem szeretnék most arra sem több időt vesztegetni, hogy a felvezetésben egyetlen alkalommal sem hangzott el az „oktatási önrendelkezés” kifejezés vagy annak rokon értelmű változatai. Ezúttal csupán a sajtótájékoztató szereplőinek botrányos felkészületlensége és félrevezetettsége okán szólalok meg.
Hogy senki se vádolhasson a jóhiszeműség hiányával, hajlandó vagyok emlékezetkiesésként kezelni, hogy a párt parlamenti képviselője, aki az oktatási bizottság tagja, nem tudja feleleveníteni a koporsós tüntetés időpontját, és úgy sejti, az idei esztendő elején fogadta el a Tisztelt Ház a kisiskolákat sújtó törvénymódosítást. Ugyancsak elnézem neki, hogy véleménye szerint azért van nyolcezerrel kevesebb gyerek a magyar kisiskolákban, mert a szlovák nyelv oktatása nincs a kívánt színvonalon. Még azt is csupán nyelvbotlásnak tekintem, hogy szerinte „az iskola a fenntartó”, vagy hogy csak a kisiskolákat emlegeti a kétnyelvű dokumentáció elszenvedőiként.
És majdnem ilyen bakinak véltem a pártelnök szájából ugyancsak elhangzott gondolatot is, miszerint az iskolának stabilizációs jellege (?) van, ezért az első nyolc osztályt (sic!) minden gyereknek a lakóhelyén kellene kijárnia. Mindezt viszont csak addig hihettem így, amíg el nem olvastam a vízióként aposztrofált szöveget. Itt ugyanis az 1I pontban fehéren-feketén ez olvasható: „Az integráció érdekét az szolgálja, ha az első nyolc évfolyamot minden gyermek a saját lakóhelyén, anyanyelvén végezheti el, természetesen biztosítva a minőségi oktatáshoz való hozzáférését.”
Itt bizonyosodtam meg róla, hogy az elnök urat (annak ellenére, hogy iskolaigazgató is van a családjában) a programalkotói rendesen átverték. Nálunk ugyanis az alapiskola kilenc évfolyamos, a tankötelezettség pedig tíz esztendő. Mi lesz hát a gyerekekkel a nyolcadik után?
Ez a bukfenc minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a fent említett Élőláncos dokumentum főképp a hátrányos helyzetű tanulókkal kapcsolatban így fogalmaz: „Az integráció érdekét az szolgálja, ha az első nyolc évfolyamot a gyermek a saját lakóhelyén végezheti el.”
De hogy ne ítéljünk elhamarkodottan, hiszen elméletileg még véletlenül is előfordulhat ilyen mértékű egyezés két dokumentum között, tovább olvastam mindkét szöveget. Nem is kellett sokáig kutakodni, míg Lányi András írásában az alábbi mondatokra bukkantam: „Világosan kell látni a leszakadó térségek, aprófalvak iskoláinak sajátos rendeltetését. Ezek nemcsak a tudásátadás, hanem elsősorban a szocializáció és közösségfejlesztés színhelyei, ezért nyitott intézményekké, kulturális központokká kell válniuk. Az ennek megfelelő pedagógiai program kialakítása, és a szakmai felkészítés az oktatásirányítás részéről sok segítséget, megkülönböztetett figyelmet igényel.”
A vegyespárt víziójának 1J pontja ezzel szó szerint megegyezik. A további összehasonlítástól innen kezdve eltekintek…
Végezetül: Az egyes pártok holdudvarában dolgozó szakembereket mint kollégákat tisztelem. Nem szeretnék ezért senkit sem támadni, hiszen elsősorban a közös utak keresése, az együttműködés viheti előbbre oktatásügyünket. Egyetértek abban is, hogy az iskolát a munkaerőpiac igényeihez kell alakítani, hogy gyermekeinknek versenyképes tudást kell biztosítani, hogy liberalizálni kell a tankönyvpiacot, és még sorolhatnám. Azt viszont a pozitív elemek jelenléte ellenére sem lehet elhallgatni, hogy a szóban forgó vízió plágiumgyanús. Az ember pedig ilyen fontos dokumentum kapcsán elvárna némi önállóságot.
A. Szabó László, mkp.sk/Felvidék.ma
A szerző az MKP oktatási és kulturális alelnöke
{iarelatednews articleid=”48223″}
