Minden jó, ha a vége jó.
Épp Légen időztem háromhetes beutalón. Apu minden délután bejön hozzám. Most is itt van, amikor megcsörren a telefonja. A nyomdából hívnak, és közlik, hogy elkészült a könyv, és két nap múlva már mehet is érte.
Apu közli velük, hogy már nem lakunk Százdon, de majd megbeszéli Jani bácsival, hogy hozza el Gyarmatról a könyveket. Úgy tűnik, hogyha Karácsonyra nem is jött össze, de Húsvétra már lesz szlovák nyelvű könyvem.
Legutóbb, kicsit elszontyolodva, azzal zártam a cikket, hogy Karácsony előtt értesítettek a nyomdából, pár hét csúszással kalkuláljak, mert csak januárra készülnek el a könyvvel.
Az újév első napjaiban lendültek neki az események. Pár nap különbséggel, először az ideiglenes tördelést küldték el, hogy nézzem át, és javítsam ki az esetleges hibákat. Majd pedig a könyv borítóját kellett jóváhagynom, ami idézi a magyar kiadás borítóját, azzal a különbséggel, hogy a hátoldalra került a fülszöveg, kedvcsinálónak.
Közben persze kísértett a múlt, mert megjött az értesítés, hogy február első napjaiban kell bevonulnom Légre, az ápolóházba. Azok, akik olvasták a „Könyves projekt” előző részeit, tudják, hogy már tavaly is, azon bukott meg a „Legenda o freske” kiadása, hogy be kellett vonulnom a kovácsfalvai rehabilitációs központba, és így szorított az idő, nem tudtam átnézni a kéziratot. Ezért aztán írtam Gyarmatra, hogy februárban már csak aput érhetik el, vele tárgyalhatnak.
Hát, ezért csörgött azon a napon apu telefonja. Azonban, meg kellett oldani még egy logisztikai problémát: Hogy hogyan juttassuk el a könyveket Balassagyarmatról Százdra, aztán meg Százdról Somorjára. Arról már írtam, hogy hogyan kerültek Százdra, Százdról pedig apránként, ismerősök, családtagok hozták fel Somorjára.
Légről hazaérve nekiláttam a könyv propagálásának, hiszen a mai világban, ami nincs reklámozva, az nincs is. Erre saját tapasztalatból jöttem rá. A kiadóknak pedig úgy látszik, se idejük, se pénzük, se pedig érdekük, hogy reklámozzák a könyveiket. Szerveznek pár közönségtalálkozót… és ez minden. Nekem viszont ez nem járható út, mivel a nehezen érthető beszédem miatt nem tudok a közönséggel kapcsolatot teremteni.
Októberben, amikor a somorjai olvasóknak mutatkoztam be, a barátaim nélkül el lettem volna veszve. Szerencsére, ott voltak a barátaim, és helyettem is vitték a szót.
Szóval, azt csináltam, hogy írtam egy közleményt a legnagyobb közösségi portálra, amiben bejelentettem, hogy megjelent a könyv, és elkezdtem részleteket feltenni a regényből, ízelítőül, hogy a reménybeli olvasók ne zsákbamacskát vegyenek.
Kedves olvasóim, itt van tehát a vége az én könyves projektemnek! Mint a mesében, minden jó, ha a vége jó…
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50843,50944,50402″}
Százdi Sztakó Zsolt 1967. április 4-én született Ipolyságban. 7 éves korában lebénult, ezért félbeszakadtak az iskolai tanulmányai, ezután autodidakta módon képezte magát. Alkotói névként a Százdi előnevet használja, mivelhogy a lévai járásbeli Százdról (Sazdice) származik.
Fő publikálási felülete az internet (Barátok Verslista, Fullextra, Amatőr Művészek Fóruma, Felvidék.ma stb.), de irodalmi folyóiratokban is publikál, főleg az Irodalmi Szemlében és a Szőrös Kőben, valamint a Remény című katolikus hetilapban. A most megjelent szlovák könyve magyarul a Freskó legendája címen olvasható.
