A Felvidéken működő Rozmaring nevet viselő ének- és tánccsoportok ünnepi találkozón vettek részt Kelet- Szlovákiában, a Latorca partján fekvő kisközségben, Bacskán szeptember 26-án és 27-én.
„Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” /Berzsenyi Dániel/
Szívem szerint Bacska nevét most csupa nagy betűvel írnám, de talán még ez a gesztus sem tudná kifejezni és érzékeltetni tiszteletemet és hálámat, hogy a találkozót ilyen színvonalasan és nagyszerűen rendezték meg. Talán a fenti idézet a megerősítése ennek, mert a 650 lelket számláló falu Kosztyu László polgármesterrel az élen, ill. a Rozmaring női éneklőcsoporttal karöltve mindent elkövetett, hogy a mintegy 200 vendéget szeretettel és valamennyi igényt kielégítően fogadjon és gondoskodjon róluk a két nap alatt. Gratulálunk a szervezőknek és további sikeres hagyományőrzést kívánunk a dalostársaknak a Felső-Bodrogközben!
Ennek a találkozónak előzményei is voltak, hiszen már jó ismerősként köszöntöttük egymást a bacskai vadászházban, ahol szombaton, szeptember 26-án délután meleg vadgulyással fogadták a csoportokat.
A farnadi Rozmaring Asszonykórus tagjai vetették fel, hogy lehetne találkozni a többi hasonló nevű együttessel. Nagy Ella kutatni kezdett, s 2009-ben meg is szervezték Farnadon az első összejövetelt, melynek hírére a következő találkozón, Abaújszinán már még több énekkar szerepelt. Mivel két évenként jön létre az újabb találkozó, mindig van idő jól felkészülni, átgondolni a szervezési kérdéseket. Így merte vállalni a 3. találkozót Felsőszeli, s az itteni tapasztalatokra építve jelezte szervezési szándékát Bacska, ahol a 4. ünnepi találkozó valósult meg az ottaniak remek összefogása eredményeként.
Most röviden szeretném ecsetelni a hétvége felejthetetlen óráit. Nyolc kórus fogadta el a meghívást, vagyis a bacskai női éneklőcsoport vendégei voltak a farnadi asszonykórus, a szímői női kar, a nagyölvedi énekesek, a felsőszeli vegyes éneklőcsoport, a hárskúti éneklőcsoport, a tardoskeddi dalkör és az abaújszinai együttes, mely három generációból áll: a fiatalok tánccsoportjából, a gyermekcsoportból és a hagyományőrzőkből.
Miután megmelegedtünk a forró ebédtől és a kedves fogadtatástól, minden csoport elkészült a felvonulásra. Az eső ellenére rozmaringos dalokat énekelve vonultunk végig az iskolától a falu közepén levő parkig, ahol a hazai dalosok elültették az emlékezetes nap tiszteletére a rozmaringot, s közben zengett a tér a „Kiskertemben, igaz-e, babám, rozmaringot ültettem, igaz-e babám…” kezdetű dalt.
Este hatkor kezdődött az ünnepi műsor, ahol a hazaiak után bemutatkoztak az egyes csoportok, két énekkar után egy-egy tánccal kedveskedtek a szinaiak. Nagyon pergős, változatos műsor kerekedett, nemcsak a szereplők, a díszvendégek is jól érezték magukat.
A gálaműsor zárópontjaként a szervezők ajándékkal köszönték meg a vendégeknek a színpompás műsort, a polgármester is kifejezte örömét, hogy ennyien elfogadták a meghívást és fellépésükkel gazdagították a találkozót. Végül minden csoportnak további gyümölcsöző munkát kívánt a hagyományápolás, a magyar kultúra terjesztésében. Ezután a csoportvezetők megköszönték a meghívást, s átadták ajándékcsomagjaikat.
A közös vacsora elfogyasztása után nótáztunk, szórakoztunk, a terem zengett a forró hangulattól. Akinek kedve támadt, még táncra is perdült, közben a nagyölvediek bejelentették, hogy két év múlva ők vállalják a találkozó szervezését. Ezt nagy taps követte, majd folytatódott a vidám szórakozás.
Másnap a régió nevezetességeivel ismerkedtünk meg. Nagy örömünkre Dobóruszkára is elvittek, ahol a katolikus templomban megtekinthettük Eger vár védőjének, Dobó Istvánnak a sírját. Megilletődve hallgattuk a templom történetét és a sír feltárásának körülményeit. Majd utunkat folytatva elértünk a szlovák-ukrán határhoz, Nagyszelmencre. Eddig is tudtunk ennek a távoli falunak a tragédiájáról, de így közelről szembesülve mégis megdöbbentő volt hallgatni a polgármester magyarázatát. Hitetlenkedve álltunk a szögesdrót mellett, hogy ma még ilyen is van. A csonka székelykapu némán jelzi az újkori történelem embertelenségeit.
Csöndben szálltunk fel a buszba, hogy felfedezőutunkat déli irányban folytassuk.
Az utolsó megállónk Borsiban volt, ahol II. Rákóczi Ferenc szülőházánál tettük tiszteletünket. Kázmér István röviden bemutatta a kastélyt, majd közösen elénekeltük a Krasznahorka büszke vára… és a Halló, magyar! kezdetű énekeket. A történelmi falak között a lelkes magyarázat hatására minden szív egyszerre dobbant, s énekeinkkel fejeztük ki összetartozásunkat. Jó volt ott lenni!
Idáig kísértek el vendéglátóink, itt még egyszer kezet fogtunk, s megköszönve a sok szép élményt és figyelmet elbúcsúztunk tőlük. Kosztyu Lászlónak is megköszöntük a lehetőséget, hogy ott lehettünk.
A pici bodrogközi falu magyarjai összefogásukkal megmutatták, hogy lehet nagy dolgot megvalósítani, ha akarják, s merik vállalni a vele járó sok tennivalót. A színvonalas műsor, a nagyszerű hangulat örökre szép emlék marad a szívünkben, s erőt ad, hogy továbbra is énekeljük népdalkincsünk remekeit.
Mészáros Magdolna, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT érhetők el. {iarelatednews articleid=”56383,50476,46597″}
