Szerdán délután 50 magyar származású izraeli középiskolás érkezett a Rákóczi Szövetség nyári táborába. A diákokat 2024. július 16-án, kedden 11 órakor Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadja. …
Felvidék.ma
-
-
Peter Pellegrini köztársasági elnök szerdán üdvözölte Joe Biden amerikai elnök Ukrajna légtere védelmének megerősítéséről szóló döntését. A NATO washingtoni csúcstalálkozóján azonban figyelmeztetett, hogy ennek következményei lehetnek a NATO …
-
KiemeltKitekintő
Jens Stoltenberg és Joe Biden köszöntőjével megkezdődött az állam- és kormányfők első tanácskozása
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Joe Biden amerikai elnök köszöntőjével megkezdték első tanácskozásukat a védelmi szövetség 32 tagállamának állam- és kormányfői szerdán Washingtonban. Jens Stoltenberg külön köszöntötte Ulf Kristersson …
-
A május elejei XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrával kapcsolatban Debreczeni Istvánt, a Csorvás Város Fúvószenekara és Majorette csoport karmesterét kérdeztem a nagy múltra visszatekintő tűzoltózenekarok jelenlegi helyzetéről. „Kezdetben a …
-
A sikabonyi reptér újra megtelt élettel. Lovasok és sok érdeklődő látogat ki a mai napon megrendezésre kerülő VIII. Felvidéki Vágtára. Délutáni programokban sincs hiány, mivel 13 órától elkezdődtek …
-
KiemeltKitekintő
Orbán Viktor szerint a Türk Államok Szervezete létfontosságú pillére a Kelet és Nyugat együttműködésének
A Türk Államok Szervezetét (TÁSZ) a Kelet és Nyugat közötti együttműködés létfontosságú pillérének nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton az azerbajdzsáni Susában, ahol a szervezet informális csúcstalálkozóját tartotta. …
-
A sikabonyi reptér újra megtelt élettel. Lovasok és sok érdeklődő látogat ki a mai napon megrendezésre kerülő VIII. Felvidéki Vágtára. A kapunyitást követően családi programok kezdődtek, így már …
-
Az epidemiológiai és klinikai bizonyítékok visszamenőleg azt mutatják, hogy a berni futball-világbajnokság után a német csapat több játékosa is hepatitisz-C vírussal fertőzött lett. Ami 1954. július 4-én kora …
-
Kitekintő
NATO-felmérés: a tagországok lakosságának többsége elkötelezett a NATO-tagság és a védelmi kiadások mellett
A NATO-tagországokban lakók jelentős többsége elkötelezetten támogatja hazájának tagságát a szervezetben, és egyetértenek a védelmi kiadások növelésével – derült ki az észak-atlanti szövetség által a jövő heti washingtoni …
-
Gyönyörködtető vízfodrok – zeneimák Két dolgot nagyon szeretek a nyárban. A tükörsima, égtükröző, kék-zöld színjátékban természetes nyugtató hatást keltő tófelszíneket. Emlékeim „Isten-tükrei” között éles fényben őrzöm a gyönyörű …