A szlovák államfő csütörtökön délelőtt hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait követőivel. Szavai mély együttérzésről tesznek bizonyságot, és több olyan gondolatot, véleményt fogalmazott meg, melyekkel kapcsolatban sokan hasonlóképpen vélekednek …
SZE
-
-
Kitekintő
A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha tagjaiban él a tudat: érdemes és büszkeség idetartozni
A magyar nemzet akkor tud fennmaradni, ha minden tagjában benne él a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az állami …
-
A reformáció hónapjában szinte minden napra lehetne egy jótevő nemes lélek, férfi és női arisztokrata emlékét felidézni. Arisztokratizmusukat tetteik kiválóságában fedezhetjük fel, nem a nemesi oklevélben, s nem …
-
A koronavírus-járvány ellenére idén is kihirdetik az Arany Medál-díj nyerteseit. A díj 2008 óta működik, az elmúlt évek folyamán évi tízezer-százezer szavazat alapján kerültek ki a díjazottak. A …
-
Az előző évekhez hasonlóan idén is fellobbannak az őrtüzek október utolsó vasárnapján, hogy megmutassák a világnak: a Székelyföld autonómiája, a székelyek szabadsága minden igaz magyar közös ügye – …
-
A regisztrált munkanélküliségi ráta szeptemberben elérte a 7,43%-os szintet. Az augusztusi adattal összehasonlítva a munkanélküliség aránya 0,17 százalékponttal csökkent, az egy évvel korábbi adattal összevetve 2,39 százalékponttal nőtt. …
-
Nyolc évvel ezelőtt, 2012. október 13-án, életének 91. évében, áldozópapságának 68. évében, tragikus hirtelenséggel távozott az örökkévalóságba a felvidéki születésű dr. Vida Tivadar atya. Temetésére 2012. november 9-én …
-
Avagy mi mindenre jó a Facebook? Arra is alkalmas, hogy a rendőrség tüntetőket azonosítson és csípjen fülön a segítségével, meg arra is, hogy a szlovák miniszterelnök ezen a …
-
Amikor hajdanán a Krúdyak Nógrádból a Nyírségbe költöztek, vastag lópokróccal takarták be a Hector nevű kutyájukat, hogy később nehogy visszataláljon a szeretett vidékre, ahol addig élt. A politikusainkkal …
-
Nem kétséges, digitális korszakváltásban élünk, amit megterhel a makacs és öldöklő COVID-19 világjárvány. Milyen jövő vár reánk, unokáinkra, ha egyáltalán megéljük, megélik? Korábbi cikkeimben ezen a felületen felvázoltam …

