A Szécheni Társaság február 16-án, szombaton 19.00 órai kezdettel szervezi meg a 102. Széchenyi Lakomát és Bált a Pesti Vigadó épületében.
A részletes program:
19.00-tól Érkezés
A Széchenyi-bál immár tradicionális menetrendje szerint a vendégeket a Mikecz Kálmán Magyar Huszár és Lovas-hagyományőrző Társaság tagjai eredeti nemzeti értékekkel díszített ruhákba öltözve fogadják.
19.30 Ünnepélyes bevonulás, megnyílnak a bálterem ajtói. Minden kedves Vendégünket egy pohár Törley pezsgővel üdvözlünk.
19.50 órakor Köszöntés
A rendezők és a bál háziasszonya, Bényi Ildikó, köszöntik a vendégeket, majd kezdetét veszi a Gundel Károly, által lejegyzett, 30-as évek magyar konyhaművészetét idéző receptjeiből, mesterszakácsok által kiemelt figyelemmel összeállított négyfogásos, Hungarikumokat is tartalmazó lakoma. Az egyes fogásokhoz az ételhez illő, gondosan kiválasztott, ingyenesen felszolgált borokat kóstolhatunk.
A vacsora ideje alatt Horváth Levente örökzöld és klasszikus zongoradarabokkal teremti meg a kellemes zenei aláfestést. A vacsora négy fogása közötti szünetekben az angol királyi udvarban is kedvelt Pál István „Szalonna” és zenekara műsorát tekinthetik meg, az Állami Népi Együttes táncosainak közreműködésével, mely felvonultatja a viselet, a zene és a táncművészet csokorba válogatott remekműveit.
A program részeként a főfogás után az 1994-ben alakult és a Magyar Jazz Szövetség által Arany Diplomával kitüntetett húsz tagú Budafok Big Band a dzsessz klasszikus műveiből ad ízelítőt. A desszert és a hozzá tartozó digestiv elfogyasztását követően csárdással nyitjuk meg a táncot.
22.00-tól 03.00-ig Tánc
A zenét hajnalig az 1995-ben alakult Madarak Zenekar szolgáltatja.
Éjfélkor hangzik el a hagyományos serlegbeszéd gróf Széchenyi István emlékére, melyhez a Tokaj Oremus Pincészet 2016-os évjáratú Szamorodnijával koccintunk.
Az Áldomás után következik a Tombola és felszolgáljuk az éjféli falatokat. A báli vigasságnak hajnali 3 órakor vetünk véget.