Egész nap

Miskolc 200- Drámapályázati felhívás

A Miskolci Nemzeti Színház a bicentenárium alkalmából drámapályázatot hirdet, melynek első díjjal kitüntetett darabját 2023. augusztus 24-én kívánja bemutatni. A színház vezetése műfaji és tematikus megkötés nélkül, belföldről és a…

Pályázat egyszeri beiratkozási ösztöndíjra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2021/2022-es tanévben a külhoni magyar tanítási nyelvű általános/alapiskolák első évfolyamába beiratkozó diákok számára 1. A pályázat tárgya és célja A Rákóczi Szövetség első ízben 2004…

Szlovákiai Civil Becsületrend 2021

A Szlovák Belügyminisztérium 2014. október 10-én bejegyezte a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulást, s e kitüntetés átadására évente egy alkalommal kerül sor Komáromban, hogy ily módon ismerje el…

Aranybulla-díj: irodalmi pályázat

Az Aranybulla kikiáltásának 800. évfordulójára a Vörösmarty Társaság irodalmi pályázatot hirdet. A magyarság történelmének egyik legjelentősebb eseményéhez, annak emlékezetéhez kapcsolódó alkotásokat várnak a szervezők. Pályázni lehet vers, széppróza,…

Karikatúra pályázat 2021

A Lakiteleki Népfőiskola 2021-benKarikatúra pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy új teret és lehetőséget biztosítson a Kárpát-medencében élő 14 és 35 év közötti fiatal művészeknek, rajzolóknak a nagyközönség előtti…

Dráma 21 – drámapályázat

A Dialóg nonprofit szervezet2021-ben újra drámapályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők részére ezúttal két kategóriában. A kategóriákat a mű célcsoportja szerint határoztuk meg, tehát a felnőtt közönség számára készülő…

István király nyomában

Közös kalandra hívja az általános iskolás alsó tagozatos gyermekeket idén nyáron az Ars Sacra Alapítvány 2021. július 1-től augusztus 20-ig 8 héten át tartó kihívás kvízekkel és kreatív…

Minden forrásom belőled fakad – rajzpályázat

Az Ars Sacra Alapítványnál különösen fontosnak tartják, hogy a jövő generációját is megismertessék a hagyományos európai kultúrával és értékekkel. 2021 Szent József és a családok éve is, így…

Mesemondás Világrekord – 2021

A Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál keretében jelentkezz önkéntes mesemondónak, és legyél Te is részese ennek a mesés vállalkozásnak! Kedves Mesemondó Barátunk! Szeretettel köszöntünk a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór…

Kaszás Attila-díj közönségszavazása

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj 2021. évi jelöltjeire: Fándly Csabára (Csiky Gergely Színház), Gulácsi Tamásra (Móricz Zsigmond Színház) és Rusznák Andrásra (Radnóti Miklós Színház). A www.kaszasattiladij.hu oldalon…

Téli álom – alkotói pályázat

A SZITAKÖTŐ gyerekfolyóirat pályázati felhívása hazai és határon túli alkotók számára, a téli álom témájában készült versek, mesék, prózák és ismeretterjesztő cikkek beküldésére. A pályázat legfontosabb részletei A…

MBA-képzés indul a győri egyetemen

Közép-Európában is egyedülálló, egy amerikai egyetemmel közös, így amerikai-magyar diplomát adó, angol nyelvű, üzleti MBA képzésre lehet jelentkezni a győri Széchenyi-egyetemen augusztus 23-ig.  Újra lehetőség nyílt jelentkezni a…

Pályakezdő pedagógusok jelentkezését várják

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége hagyományosan ebben az évben is megszervezi a Szlovákiai Magyar Iskolák XXI. Országos Tanévnyitó Ünnepségét, melyre 2021. augusztus 28-án, (szombat) 10.30 órai kezdettel Zsigárdon…

Nevezzen a Barkósági Parasztolimpiára!

Najakkó! Szeretettel várunk mindenkit, versenyző csapatokat, egyéni versenyzőket, drukkereket, főző csapatokat, nagylelkű támogatókat a Barkó Virtus Napja - Barkósági Parasztolimpiára!!! Az eddig megszokott formától annyiban térünk el, hogy…

Duna menti tisztogatás: jelentkezz önkéntesnek

A nyári időszakban a turista forgalom megszaporodása miatt a Duna mentén a szemét is gombamód szaporodik. A Fenntarthatóbb Felvidékért civil szervezet ezt nem hagyja csak úgy, és közös…

54. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny 2021

Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny meghirdetése a 2021/2022-es tanévre a szlovákiai magyar középiskolák részére A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya és a Debreceni Egyetem segítségével…

Mátyusföldi Életmesék

FELHÍVÁS - Mátyusföldi Életmesék Nagy örömmel adjuk hírül, hogy idén is folytatódik az Életmesék gyűjtése, ezúttal pedig Mátyusföld a cél! Ha ismersz olyan idős embert (70 év fölött)…

XXII. ŐSZIRÓZSA magyarnóta-énekesek országos versenye

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya 2021. október 09-10-én rendezi meg a XXII. ŐSZIRÓZSA magyarnóta-énekesek országos versenyét, ha időközben nem lépnek életbe újabb országos…

Folyamatban

Pályázat Pilinszky János születésének 100. évfordulójára

Pilinszky-szöveg megzenésítésére írt ki pályázatot az MRME. A Magyar Rádió Művészeti Együttesei Nonprofit Kft. (MRME) pályázatot írt ki zenemű komponálására Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából. A 20. század egyik…

7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle

A 7. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle helyszíne ezúttal is a Vásárúti Kulturális Központ, a felvidéki elődöntő időpontja pedig 2021. szeptember 1., szerda. A Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle a…

Janiga József „Szülőföldtől a választott otthonig”

Meghívó A Szövetség a Közös Célokért tisztelettel meghívja az érdeklődőket Janiga József „Szülőföldtől a választott otthonig” című emlékkiállításra Megnyitó: Hideghéthy Andrea és Gubík László Kurátor: Méry Beáta Időpont:…

I. Sárkány Maraton a Hanságban

2021. augusztus 20-án többszázan gyűlnek majd össze egy igazi örömfutásra, az első Sárkány Maratonon, Bősárkány településen, hogy a Hanság lankáin fussák le az 5-10-21 vagy maratoni távukat. A…

Magyar Arany Érdemkereszt  állami kitüntetések átadása

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége

Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt  állami kitüntetések (Vörös Mária, Molnár Tamás) átadására 2021. augusztus 20-án (péntek) 10.00-kor kerül sor Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén.

Új kenyér áldás Ajnácskőn

Augusztus 20-án a 16 órától kezdődő magyar nyelvű szentmisén kerül sor az új kenyér megáldására. Hozza el Ön is frissen házi kenyerét!

Kiállítás: FémÉNek Nagymegyeren

Meghívó Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a Čech Gábor szobrászművész   FémÉNek című kiállításának megnyitójára, melyre pénteken, 2021.08.20-án 17.00 órai kezdettel kerül sor. A kiállítást megnyitja: Nagy Szerénke Gondolatait…

Szent István-napi ünnepség Tornalján

  MEGHÍVÓ A CSEMADOK Tornaljai Területi Választmánya és Alapszervezete és a Rákóczi Szövetség Tornalja és Vidéke Polgári Társulás 2021. augusztus 20-án (péntek) Szent István-napi ünnepséget rendeznek: 17.30 –…

Szent István ünnepe Rétén

2021. augusztus 20-án 17.30 órakor szentmise és kenyéráldás a Szent István király tiszteletére felszentelt templomban, utána 18.30-kor koszorúzás a templom falán elhelyezett Szent István domborműnél. Ünnepi beszédet mond:…

Szent István király ünnepe Pozsonyban

Szent Márton templom Buják

Immár hagyományosan, augusztus 20-án, Szent István király ünnepén idén is a pozsonyi koronázótemplomba, a Szent Márton Székesegyházba hívják szeretettel magyar szentmisére mindazokat, akik e népünk történelméhez szorosan fűződő…

Szent István ünnepe Rimaszombatban

Rimaszombatban Szent István ünnepe és a keresztény magyar államalapítás alkalmából 2021. augusztus 20-án (péntek) 20.00 órakor kezdődő ünnepséget a Baráti körök és a Via Nova rendezi a Fő…