Egész nap

Miskolc 200- Drámapályázati felhívás

A Miskolci Nemzeti Színház a bicentenárium alkalmából drámapályázatot hirdet, melynek első díjjal kitüntetett darabját 2023. augusztus 24-én kívánja bemutatni. A színház vezetése műfaji és tematikus megkötés nélkül, belföldről és a…

Aranybulla-díj: irodalmi pályázat

Az Aranybulla kikiáltásának 800. évfordulójára a Vörösmarty Társaság irodalmi pályázatot hirdet. A magyarság történelmének egyik legjelentősebb eseményéhez, annak emlékezetéhez kapcsolódó alkotásokat várnak a szervezők. Pályázni lehet vers, széppróza,…

Dráma 21 – drámapályázat

A Dialóg nonprofit szervezet2021-ben újra drámapályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők részére ezúttal két kategóriában. A kategóriákat a mű célcsoportja szerint határoztuk meg, tehát a felnőtt közönség számára készülő…

Mesemondás Világrekord – 2021

A Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál keretében jelentkezz önkéntes mesemondónak, és legyél Te is részese ennek a mesés vállalkozásnak! Kedves Mesemondó Barátunk! Szeretettel köszöntünk a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór…

54. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny 2021

Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny meghirdetése a 2021/2022-es tanévre a szlovákiai magyar középiskolák részére A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya és a Debreceni Egyetem segítségével…

XXII. ŐSZIRÓZSA magyarnóta-énekesek országos versenye

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya 2021. október 09-10-én rendezi meg a XXII. ŐSZIRÓZSA magyarnóta-énekesek országos versenyét, ha időközben nem lépnek életbe újabb országos…

Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület ösztöndíjas programja

Egyedülálló ösztöndíjas program indul a határon túli, vállalkozni vágyó, felsőoktatásban tanulók számára a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) és a Hungarian Startup University Program (HSUP) közös együttműködésében. A MIK…

Balettissimo – balett a gyermekeknek 2021/22-es tanév

Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ mellett működő balett szakkör három korcsoportban (3-5, 6-8, 9-12) várja az érdeklődő gyermekek jelentkezését. Csoportonként legfeljebb 15 tagot fogadunk. Célunk, hogy a klasszikus…

Szavalópályázat a Toldi-premier alkalmából

Toldi Miklós legendás történetét animációs sorozat formájában kelti életre a közmédia. A 13 részes produkció egyedi, kézzel rajzolt technikával készült a Kecskemétfilm Kft. műhelyében. Jankovics Marcell utolsó rendezését a…

Komárom Színjátszókör 2021/22-es tanév

Laboda Róbert, a szlovákiai magyar gyermek- és diákszínjátszás egyik vezéralakja is foglalkozásra várja az érdeklődőket. A pandémia okozta helyzet és az erre fonódó témavilág szinte kimeríthetetlen. Laboda Róbert a nyári…

Népi Építészeti Program 2021

SZEPTEMBERBEN ÚJRA MEGJELENIK A NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM LEGNÉPSZERŰBB ELEME: A SZAKMAI ELŐKÉSZÍTÉSRE ÉS/VAGY ÉPÜLETFELÚJÍTÁSRA IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁS Immár ötödik éve nyújt lehetőséget védett népi építészeti emlékek támogatására a Magyar…

Mária Rádió Mirjam – Rajzpályázat

A szlovákiai magyar nyelvű Mária Rádió, a MIRJAM RÁDIO rajzpályázatot hirdet a szlovákiai magyar nyelvű alapiskolák és középiskolák körében.  A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a keresztény,…

Folyamatban

Janiga József „Szülőföldtől a választott otthonig”

Meghívó A Szövetség a Közös Célokért tisztelettel meghívja az érdeklődőket Janiga József „Szülőföldtől a választott otthonig” című emlékkiállításra Megnyitó: Hideghéthy Andrea és Gubík László Kurátor: Méry Beáta Időpont:…

Civil információs napok szeptemberben

SZAKC területi irodái

A Szövetség a Közös Célokért társulás szeptember 8-án, szerdán 9.00 órai kezdettel Civil információs napot tart az alábbi területi irodáiban. Dunaszerdahelyen (Szent István tér 296/6. – Nám. Sv. Štefana 296/6.) és Királyhelmecen…

Kárpátaljai Nagyboldogasszony szobrának avatása Nagyszőlősön

Hálásak vagyunk a Nagyszőlősön őrálló Magyar Örökség-díjas ferences testvérek fogadókészségéért, s hogy méltó helyen avathatják föl 2021. szeptember 8-án, a Kárpátaljai Nagyboldogasszony szobrot, Matl Péter alkotását. Erre az…

Fábry János, múzeumalapító – kötetbemutató Rimaszombatban

Fábry János (1830-1907), a Gömör-Kishonti Múzeum első igazgatójának életéről és munkásságáról megjelent kétnyelvű szlovák-magyar kiállítási katalógus bemutatójára a Gömör-Kishonti Múzeumban, Rimaszombatban 2021. szeptember 8-án, 16.00 órakor kerül sor. A kiadványt a Gömör-Kishonti Múzeum…

Kuffner báró műgyűjteménye c. tárlat Galántán

A Galántai Honismereti Múzeum újabb, a Kuffner báró műgyűjteménye c. tematikus kiállítással készül, amely azt az értékes gyűjteményt térképezi fel, amely egykor a Kuffner-kastélyban volt Diószegen. A Kuffner báró műgyűjteménye c.…

Lehár Ferenc életútja Nagymegyeren

Nagymegyerre, egy csodás könyvbemutatóval egybekötött operett estre kerül sor szeptember 8-án. A Plauter Kúria ebben az időszakban ad otthont a XV. MEGER Art Nemzetközi Képzőművészeti Szimpóziumnak és a…