Hatodik alkalommal rendezik meg május 30. és június 8-a között Naszvadon a Tűzvirág nemzetközi képzőművészeti és zenei fesztivált.
Archívum – egyéb
-
-
A Magyar Magazin a szlovák televízió kettes csatornáján május 28-án, szerdán 16.10-kor jelentkezik új műsorral, ismétlés csütörtökön, 10.15 perctől. A tartalomból:
-
A Barátnő Polgári Társulás és webmagazinja a netBarátnő május 29-én Kőhídgyarmaton rendezi következő klubestjét, ahol vendégük ezúttal Bial Judit lovasíjász, hagyományőrző lesz.
-
A tavalyi év legsikeresebb koncertjeit adók közül hárman visszatérnek a II. Martosi Szabadegyetemre. „A közönség reakciója indokolta, az előadókkal fennálló jó viszony pedig lehetővé tette, hogy a nagy …
-
Gyurcsík Tibor a közös cseh-szlovák X-faktor végső döntőjének harmadik helyezettje lett tegnap este. A dunaszerdahelyi énekes 2011-ben kipróbálta magát a magyarországi X-faktorban, ahol az első élő adásban búcsúzott …
-
Idén a Geoparkok Hete rendezvénysorozatot május 24-június 8-a között rendezik. Túrákat, kiállítást, fórumot, író-olvasó találkozót is szerveznek Salgótarjánban és Vanyarcon, Füleken ill. Csákányházán.
-
A napokban magyarellenes kirohanásával és garázda magatartásával elhíresült volt válogatott jégkorongozó, a Köztársasági-elnöki Iroda osztályvezetője, Dárius Rusnák (54) napjai munkahelyén meg vannak számlálva, értékeli a szlovák sajtó a …
-
A Szemtől szembe műsor az STV2 csatornán május 23-án, pénteken új adással jelentkezik 16.10 kezdettel.Szemtől szemben Németh Jolánnal.
-
Új szakértőt rendel ki az Eva Varholíková Rezešová ellen négy ember halálát okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben csütörtökön, május 22-én a Budapest Környéki Törvényszéken.
-
Archívum - egyéb
Alfahímek az elnöki hivatalban – Két magyar nőt ért atrocitás Pozsonyban, anyanyelvükön beszéltek
Két magyar nőt ért atrocitás Pozsonyban azért, mert magyarul beszéltek egymással egy kávézóban.