Csáky Pál: Önpofozás
Dunaszerdahely, söröző. A törzsgárda 9 tagja a negyedik kör után – mint mindig -, politizálásba kezd. Magyarok mind, szidják a kormányt, szidják a...
Széljegyzetek az Asszimiláció Alapvetéseihez
Orwell óta baljósak számomra az olyan víziók, amelyek címében konkrét évszám szerepel. Talán éppen maga Orwell miatt, mert az ő nyolcvannégye túlságosan bejött, még...
Néhány gondolat a Közgazdász-vándorgyűlés után
Amióta kiderült, hogy a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság delegációjának tagjaként részt vettem a Közgazdász-vándorgyűlésen Gyulán és Békéscsabán, több ismerősöm megkérdezte, hogy éreztem magam a...
Egy év után – a szlovákiai magyar alapdokumentum kiértékelése
Egy éve, 2012. szeptember 24-én írta alá a kisebbségi minimum néven is ismert, nemzeti alapértékeinkről szóló szlovákiai magyar alapdokumentumot a Híd, a Magyar Közösség...
Fejlesszük a gazdasági kapcsolatokat!
A Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Dunaszerdahelyi Irodája közös szervezésében került sor szeptember...
Kampány a Felvidék ellen
Egy Felvidék.ma nevű portál munkatársának már csak lokálpatriótaként is védenie kell a nevét. Jó lenne, ha csak ennyiről volna szó, de a legutóbbi Felvidék-ellenes...
Itthon vagy! hétvége – beszélgetés a clevelandi-felvidéki családdal
Slattery Kriszta harmadik generációs amerikai magyar, Clevelandból érkezett az Itthon vagy! műsorba. Nagyszülei 1956-ban vándoroltak ki. Bár édesapja amerikai, családjának és a clevelandi magyar...
Petíció a szlovák állampolgársági törvény ellen: Nem zárult le az eljárás az EP-ben
Hankiss Ágnes és Bauer Edit sajtóközleményben tájékoztatott, hogy Jaroslav Paška (SNS) híresztelésével ellentétben, nem zárult le az állampolgársági petíciós eljárás az EP-ben. „Az Európai...
Bajnok István halálára – Batta György gyászbeszéde
Szeptember 20-án hajnalban a komáromi kórházban meghalt Dr. Bajnok István, hazai magyarságunk egyik legkiválóbb képviselője, akihez évtizedek óta barátság fűzött. Januárban még felköszöntöttük...
Egy szál virág Bajnok István sírjára
A 72. évében elhunyt Bajnok István komáromi pszichiáter, volt országgyűlési képviselő, a felvidéki közélet kiemelkedő személyisége temetése ma, szeptember 24-én 15.00 órakor lesz a...
Mészáros Alajos az Óbudai Egyetem tiszteletbeli doktora lett
Mészáros Alajos professzor az Óbudai Egyetemen a Doctor Honoris Causa – tiszteletbeli doktor címet kapta az adaptív szabályozók tervezése, mesterséges neurális hálózatok alkalmazása terén végzett kiemelkedő...
Bajnok voltál, Bajnok maradsz
Duray Miklós sorai Dr. Bajnok István emlékére, akit 2013. szeptember 20-án ért a halál: Ha nem ma lenne a halálod napja, még tréfálkozhatnék...