Bírálja a salgótarjáni polgármestert a város szlovák kisebbségi önkormányzata, mert – véleményük – szerint indulatos nyílt levelet intézett Robert Ficóhoz, a szlovák miniszterelnök múlt heti látogatásakor.
Archívum – Magyarország
-
-
A szlovákiai államnyelvtörvény által hátrányosan megkülönböztetett és megbírságolt állampolgároknak nyújt ingyenes jogi segítséget a Lehet Más a Politika (LMP) párt által létrehozott alapítvány, amelynek bejegyzését hétfőn kérték a …
-
Bajnai Gordon magyar miniszterelnök szerint az ellenzék felrúgta a szlovák államnyelvtörvény kapcsán kialakult nemzeti konszenzust a magyar-szlovák kormányfői találkozó után tett nyilatkozataival.
-
A Szlovákiában élő magyarok bátran beszélhetnek magyarul, mert a szécsényi kormányfői találkozó megteremtette ehhez a helyzetet – jelentette ki Balázs Péter külügyminiszter pénteken tartott budapesti háttértájékoztatóján.
-
Szili Katalin lehet a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) állandó bizottságának elnöke, miután hétfőn távozik az Országgyűlés elnöki tisztségéből.
-
2009 szeptember 10-én Szécsényben találkozott Bajnai Gordon magyar miniszterelnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök. A találkozón a felek közös nyilatkozatot írtak alá. Honlapunkon most Önök is elolvashatják a …
-
Kudarcnak nevezte a magyar és a szlovák miniszterelnök szécsényi találkozóját az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt szerint Robert Fico „felmosta a padlót” Bajnai Gordonnal.
-
Archívum - Magyarország
Bajnai: Nem az a cél, hogy bármelyik fél nyertesként vagy vesztesként távozzon Szécsényből
A bizalom helyreállítását szeretné elérni a magyar miniszterelnök a szlovák kormányfővel tervezett csütörtöki találkozóján. Bajnai Gordon a TV2 Tények című műsorának adott nyilatkozatában azt hangsúlyozta, jó lenne, ha …
-
Archívum - Magyarország
Sólyom László választ vár a szlovák kormánytól, és elhatárolódik a szélsőjobbtól
A magyar államfő továbbra is várja a hivatalos magyarázatot arra, hogy miért nem engedték be augusztus 21-én Szlovákiába. Berlini látogatásán Sólyom László újságírók kérdéseire válaszolva a leghatározottabban elhatárolódott …
-
Elutasítja a szlovák kormány intézkedéseit, ugyanakkor egyetért a mai szécsényi találkozóval egy felmérés szerint a megkérdezettek nagy többsége. A Miniszterelnöki Hivatal kérésre készült Medián-jelentés a Népszabadságban olvasható. Eszerint …

