Harminc év a történelemben nem nagy idő, viszont az egyén életében az. Harminc év alatt sok minden megváltozik, és ezalatt sok mindent elfelejtünk. Éppen a felejtés ellen, az …
Itt és Most
-
-
Pénteken (augusztus 12.) találkoznak a koalíciós pártok vezetői, hogy a kormányválságból kivezető utat keressék. A találkozó kapcsán Eduard Heger (OĽANO) kormányfő ismét leszögezte, szeretné, ha a négypárti koalíció …
-
A Szövetség mai sajtótájékoztatója a médiatörvény módosításáról szólt. Rámutattak arra, hogy a kisebbségi nyelvhasználat terén a várt előrelépés elmaradt, sőt, továbbra is feliratozni kell a nemzetiségi nyelven sugárzott …
-
Az ukrán kőolajszállító társaság pozitív választ adott a Slovnaftnak és a MOL-nak a Barátság kőolajvezeték déli ága tranzitdíjának fizetésére vonatkozó javaslatára. A Slovnaft átutalta az összeget a társaság …
-
A Szociális Biztosító átszámította a végrehajtási eljárással sújtott nyugdíjasoktól végrehajtás címén lefogható összeget azzal összefüggésben, hogy július elsejétől az eddigi 218,06 euróról 234,42 euróra emelték a létminimumot. Az …
-
A távozására vonatkozó ultimátumszerű követelésével az SaS először politikailag akarja ellehetetleníteni Igor Matovičot, majd utána tárgyalni vele az új koalíciós szerződésről – jelentette ki a TASR TV-ben Michal …
-
Richard Sulík, az SaS elnöke visszautasítja azokat az állításokat, hogy ellenzéki képviselőket telefonál körbe és Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter leváltásáról egyeztet. Az SaS közlése szerint a közösségi hálón …
-
Jelenleg nem érkezik orosz kőolaj Szlovákiába – erősítette meg a TASR-nek a Transpetrol. A szlovák kőolajszállító közlése szerint az Ukrtransznafta állította le a szállítást a Barátság kőolajvezetéken. „Megerősíthetjük, …
-
Itt és Most
Kolíková szeretné, ha a Főügyészség nyilvánosságra hozná az indoklását, miért nem indítványozza a Kotleba-párt feloszlatását
Jó lenne, ha a Főügyészség nyilvánosságra hozná az indoklását arról, miért nem látja okát az ĽSNS párt feloszlatásának – tette közzé a közösségi hálón Mária Kolíková (SaS) igazságügyi …
-
A „reformokkal való játszadozás helyett” a kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy reális segítséget nyújtson az embereknek. A nyugdíjasok azok, akik nem kaptak valódi segítséget a kormánytól – reagált …