A belügyminisztériumnál több mint 10 500 olyan alkalmazottnak fizetnek ki pénzjutalmat, aki a járvány kitörése után kockázatos munkakörülmények között, az élvonalban dolgozott. A kifizetéseket szeptemberre, esetleg októberre tervezik. …
Itt és Most
-
-
Az Összefogás mozgalom törvénytervezetet dolgozott ki, melynek célja, hogy a 21. században az állami szervek ne kobozhassák el a polgárok tulajdonát a 75 évvel ezelőtti Beneš-dekrétumokra hivatkozva. Míg …
-
A többi nagykövet mellett a SZAKC felkérését elfogadta a 19 éves Orban Rebeka, akiről azt kell tudnunk, hogy édesanyjával és testvérével él egy háztartásban Szemeten.
-
Itt és Most
A moratórium lejárta után a háztartások 9 százalékának hiteltörlesztési nehézségei lesznek
A hiteltörlesztések halasztásának lejárta után a halasztás lehetőségével élő szlovákiai háztartások 9 százalékának gondot okoz majd a hitelrészletek fizetése. Összesen közel 3600 háztartásról, ezen belül 10 ezer emberről …
-
A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) az év első felében 26 tisztségviselő ellen indított büntetőeljárást. A korrupciós ügyekben több mint 12 millió eurónyi kenőpénz elfogadásáról volt szó. Erről a …
-
A Nézőpont stúdiójának vendége volt Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke és az Esterházy Akadémia igazgatója, akit Pomichal Krisztián a felvidéki magyar politizálás jövőjéről, az egységesülő politikai …
-
A parlament a szeptember 2-án, 13.00-kor kezdődő ülésen fogja újratárgyalni a Zuzana Čaputová államfő által megvétózott törvényeket. A TASR hírügynökséget Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke tájékoztatta …
-
Ha Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter hozzányúl a 13. nyugdíjhoz és a minimálbérről szóló törvényhez, akkor az ellenzéki képviselők indítványozni fogják a leváltását. Ezt …
-
A Kereszténydemokrata Mozgalom új elnöke teljes mértékben élvezi Ján Čarnogurský támogatását. Az alelnökök között ott van a Fico-kormány egykori megbízottja is. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) együttműködése a liberális …
-
Kovácspatokon tárgyalt augusztus 24-én az MKP küldöttsége Völner Pállal, az igazságügyi tárca miniszterhelyettesével, Kiss-Parciu Péterrel, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium helyettes államtitkárával, valamint a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit …

