Húsz évvel ezelőtt, 2001. október 11-én adták át az újraépített, Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria hidat. A sors tépázta hidat, melyet az első és második világháború folyamán …
Régió
-
-
Születésének 140. évfordulója alkalmából a mai napon leplezték le a róla elnevezett utcában a lévai zsinagógával szemben felállított Kittenberger Kálmán-szobrot. A világhírű vadász és tudós mellszobra a magyarországi …
-
Magyarország Kassai Főkonzulátusa az aradi vértanúk arcképei állandó kiállításának megnyitójára invitálta az érdeklődőket, melyre Margonyán, október 9-én szombaton került sor a felújított kastélyban. Az eseményre a Csemadok Kassai …
-
Ezzel a címmel rendezett ünnepséget idén is Magyarország Honvédelmi Minisztériuma az idősek világnapja alkalmából Budapesten a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. Ebből az alkalomból a Felvidékre is …
-
Mindenki számára ismerős a kép: utainkat nem fák szegélyezik, közterületeink képét az életünk minden területére betolakodó reklámfelületek, óriásplakátok csúfítják, gyakran engedély nélkül, ugyanakkor gomba módra szaporodva. Kassa vezetősége …
-
Ma délután nyílt meg Nagy János fafaragó kiállítása a komáromi Csemadok-székházban. A 2018 karácsonyán elhunyt művész ma megnyitott tárlatán a halálát megelőző fél évben készített akvarelljeiből összeállított válogatás …
-
Rimaszombatban, Nagybalogon, Bátkában, Nemesradnóton a Csemadok-alapszervezetek hívták a megemlékezni vágyókat a koszorúzási alkalmakra a helyi hősi emlékművekhez, kopjafákhoz. A városi megemlékezésen Kerényi Éva történész, a Gömör-Kishonti Múzeum munkatársa …
-
Szomorkás, eső áztatta volt az aradi vértanúk emléknapja Komáromban, amelyen egyúttal a vár hős védőire is emlékeznek ilyenkor. Hagyományosan a Szózat eléneklésével kezdődött a megemlékezés. Stubendek István vezényletével …
-
Október 6-án évente Pozsonyban a Kecske-kapui evangélikus temető a helyszíne az 1848-49-es szabadságharc áldozatairól és az aradi vértanúkról való megemlékezésnek. Pozsonyt ugyancsak érzékenyen érintette a megtorlás, kitűnő hazafiak …
-
A zoboralji Kolonban is bemutatták Szűts István Hatvan év feketén fehéren című könyvét, s a találkozón Vadkerti Imre új szerepben mutatkozott be a közönség előtt, hiszen ő kérdezte …

